Édesanyám egész életében szinte szélsőséges módon látogatta az orvosokat, ez a nyugdíjazása után fokozódott. Nevezhetjük ezt hipochondriának vagy elővigyázatosságnak is, én becsültem ezért, még ha időnként túlzásnak is éreztem. Nem legyintett, hogy „majd úgyis meghalok valamiben”, és nem kerülte el az orvosi vizsgálatokat, hanem szembesülni akart a mindenkori állapotával – Tóth Gábor élelmiszeripari mérnök írása.
Az volt a cél, hogy minden esetleges kórképet időben elkapjon, hiszen tudta, ahogy idősödik, egyre több nyavalya várható, amelyek egy része némán jelenik meg, és nem jelez semmilyen fájdalommal, rosszulléttel.
Minden szervéről pontos információja volt, adatokkal, értékekkel, diagramokkal. A régieket az újabb kontrollok eredményeivel összevetette, az orvossal kiértékelte (amire maximum 1 perce volt a szakembernek, érthető okokból, de sokszor az asszisztensek segítettek). Többféle étrend-kiegészítőt is alkalmazott, sokat olvasott a témáról, tájékozott volt. Tényleg bevetett szó szerint mindent.
Végső soron nagy esélye is volt a hosszú életre jelentős túlsúlya és ízületi bajai ellenére: az értékei szinte tökéletesek voltak még 79 évesen is, csodájára jártunk.
Élt minden lehetséges fiziko- és fizioterápiás kezeléssel, terápiával, befekvéses intézményi, megelőzést és kezelést szolgáló infúziókkal, injekciókkal. Részt vett az összes létező szűrésen a kerületben, egy vaskos dossziéban olvasgattam a leleteit, zárójelentéseit és a gyűjtött újságcikkeket.
Még azt sem mondanám, hogy mindez sokba került, mert nagy részük támogatott vagy ingyenes volt, és anyu értett ahhoz, hogy mindent kijárjon magának, ez is egyfajta alkat. Úgy tűnt, „kimaxolta” a lehetőségeit, amit lényegében minden ember megtehet.
Azután egyszer csak emelkedni kezdtek a máj, epe és hasnyálmirigy működésével összefüggő értékek a vérképben. Az orvos jelezte, hogy jelenleg nem kell vele foglalkozni, ez természetes. A következő kontrollon stagnálást, majd további növekedést láttunk, még mindig sietősen legyintett a mindig mosolygós asszisztens: „A doktor úr most elfoglalt, de megkérdeztem, nyugodjon meg, korral jár, majd azért figyeljük az értéket.”
A harmadik kontroll már roppant gyanús volt, és akkor már be is sárgult a bőr és a szem. Hasnyálmirigyrák – előrehaladott stádium –, majd elindult a kapkodás, de a körzeti orvos helyett már egy magasabb szinten: az onkológián.
„Mit nem tettem meg, Gabikám, mondd? Még mit tehettem volna, hogy ez ne történhessen meg? Egész életemben minden lehetőséggel éltem, és itt van a baj” – mondta zokogva.
Valóban szinte csak egyetlen szerve volt, amiről igazán nem rendelkezett biztos információval: ez a hasnyálmirigy. Eldugott helyen van, a centrumban, és roppant felelősségteljes munkát végez. Nyilván az epe- és májműködésből és egyéb vérképértékekből lehet következtetni a státuszára.
Hol csúszhatott el ez a folyamat?
A felmenők között nem volt még hasonló probléma sem, nagymama igen magas kort ért meg. Ő életmód-tudatosan élt, és a testsúlyára is külön figyelt. Kerülte a húsos-zsíros ételeket, gyakran a müzlifélék, teljes őrlésű kenyerek, zöldségek, gyümölcsök, diófélék voltak a tányérján, és igen mértékletesen, pontos étkezési ritmus szerint evett, nassolásról szó sem lehetett. A reggeli torna és a hosszú séták a mindennapok részei voltak, ahogy a Hunyadi keserűvíz és a gyógyteák is.
Az erős túlsúly roppant módon megnehezíti a hasnyálmirigy munkáját, mivel – főleg üléskor – elnyomja a gyomor alatti szerveket, főként a hasnyálmirigyet, a beleket és a belső nemi szerveket, ezek vérkeringését gyengíti. Egy központi, vezérlő szervnek nem könnyű évtizedeken át úgy működnie, hogy kevesebb vért és tápanyagot kap.
Emellett a fehérje- és zsírdús ételek, a füstölt-pácolt húsáruk, a zsíros sajtok, a túlzott fűszerezés, valamint a nehéz cukros sütemények és a rosthiány szintén megkínozzák a hasnyálmirigyet.
Esetünkben semmi nem utalt arra, hogy baj lehet, derült égből villámcsapásként éltük meg: a szerv egyik hónapról a másikra kifáradt. Bár nem kapott több stresszt, mint korábban, a rákkeltő hatások átlépték a küszöböt – kialakult a tumor, és az immunrendszer ezt nem tudta már semlegesíteni, ahogy korábban tette (merthogy tette évtizedeken át).
Az életkor előrehaladásával a szabad gyökök száma folyamatosan emelkedik, az elöregedő sejtek mennyisége szintén nő, a DNS-állomány sokkal sérülékenyebb, a szervezet víztartalma csökken, a tápanyag- és oxigénszállítás lassul. Az általános „daganatos stresszküszöb” csökken, a test kiszolgáltatottabb – a jó szokások szerepe így jelentősen felértékelődik.
A szűrések és az orvostudomány nagy érték, de az életmódreformot és a helyes szokásokat semmi sem helyettesítheti, a felesleges hasi zsírszövetnél pedig nincs nagyobb kárt okozó tényező a szervezetben.
Talán még az égetett olajokat, rántott feltéteket tudnám e téren említeni, amelyek rákkeltő tulajdonsága jelentős, és az ecetes savanyúságok a gyökök lekötésében keveset tudnak segíteni, mert az antioxidánsok ilyenkor a pörkanyagok (benzpirén) okozta membránsérülésekhez és az ecet által kiváltott nyálkahártya-károsodásokhoz sietnek.
Amikor megtudtuk, hogy nagy a baj, hirtelen irányváltás történt, ahogy a Titanic esetében, amikor a jéghegy sziluettjét felfedezték – késő volt. Nem tudtuk a hajót már annyira elfordítani, a tehetetlenség törvényei sajnos működtek, de az agresszív folyamat egy évig megállt – ez is csoda volt. Vert helyzetből kellett legyőzni egy gyorsan növekvő és a máj főereire csavarodó daganatot egy kifáradt immunrendszerrel.
Úgy gondolom, az életmódelvek egy életen át tartó, tudatos és kitartó gyakorlása a legcélravezetőbb megoldás. Ez sem véd meg mindentől, de mai tudásunk alapján ezzel tehetünk a legtöbbet önmagunkért.
Amit tanulságként vonnék le: első a személyes életmódváltás és az összes felesleges, gyulladásokat fokozó szövettől való megszabadulás, emellett természetesen fontos szerepe van az egyéb tényezőknek, szűréseknek, vizsgálatoknak, kiegészítő vegyületeknek és terápiáknak.
Aki ezt megfogadja, akár elkerülhet egy hasonló esetet – szerintem.
[caldera_form id=”CF6016c8ec2a484″]
