Most vagy soha!

Már megint egy újévi fogadalom. Már megint a nagy tervek, nagy szavak. Lehet, hogy nagy szavak, de pont azért tárjuk a nyilvánosság elé, hogy motivációt adjon annak megvalósításához, s azért is, hogy nyomon kövessük, hogy mik is történnek idővel az ilyen fogadalmakkal. Ha úgy adódik, nemcsak a sikerekről, hanem az esetleges nehézségekről, kudarcokról is be fogunk számolni. Csak őszintén, amilyen az Anyamagazin maga.

Soha nem voltam az a fogadkozó típus. Ha valamit szerettem volna elérni, megcsináltam akkor és ott, nem kellett hozzá a január 1-jét várnom. Mostanában azonban annyira belevesztem a munka-család-otthon-hobbi mókuskerékbe, hogy őszintén megmondom, nem maradt energiám arra, hogy odafigyeljek magunkra.

42 éves vagyok, egy 2 és fél éves kislány édesanyja. Egyáltalán nem rémít meg a korom, az már sokkal jobban, hogy az évek előrehaladtával egészen biztosan egyre nehezebb lesz változtatni a most berögzült étkezési, sportolási és életmódbeli szokásokon. Elmondom, mire gondolok.

A kiindulópont

Mindig ügyeltem arra, hogy a családom étkezése változatos és egészséges vonalon mozogjon. A szülés után is nagyjából sikerült visszaszereznem az alakomat rendszeres sporttal és odafigyeléssel. Ahol itt-ott maradt egy kis párna, azt büszkén viselem, mert a testem otthont adott egy kisgyermeknek, és ezért örökké hálás leszek neki. De az életmódunkban valami megváltozott körülbelül egy éve.

Ez a periódus a második Covid-hullámmal kezdődött, amikor elkezdtünk költözködni egyik városból egy másikba, majd nekem jött egy munkalehetőség, a kislányomnak a bölcsőde, a férjemnek pedig a végeláthatatlan home office napok. Ezekkel egy időben lassan elmaradt az életünkből a sport, bekúsztak a mindennapokba a nasik, a rohanós ebédek, a gyors energiát adó édességek és a lazulást hozó esti borozgatások.

Nem telt el egy fél év, és én már éreztem a megváltozott életmódunk negatív hatásait. Ezért döntöttem úgy, hogy kifuttatjuk a karácsonyi bejgliket és a klasszikus ünnepi kajákat, aztán januártól sokkal tudatosabban éljük meg a mindennapjainkat az életmódunk szempontjából.

A terv

Nézzük, csak nem lesz ez olyan nehéz. Kiiktatjuk az életünkből a reggeli édes szénhidrátokat, a sokszor vacsorára fogyasztott kenyeret, kiflit, zsömlét. Az ebédeket sokkal tudatosabban tervezzük meg, kerüljük a tészta/pizza/hamburger vonalat. A nasikat és az édességeket mellőzzük, több gyümölcsöt, zöldséget fogyasztunk, a gyermek esetében is sokkal jobban odafigyelünk, hogy mit kap, amikor nem a bölcsiben étkezik. Visszaállítjuk a rendszeres sportot az életünkbe, én a reggeli 20 perces jógáim mellé beiktatok minimum heti kétszer 1 óra intenzív mozgást.

A férjemmel azt beszéltük meg, hogy a fogadalmunk ezen részéhez befektetünk egy futópadba, és nagyon keményen dolgozunk rajta, hogy ne legyen belőle szobainas. Az alkoholfogyasztást minimalizáljuk alkalomszerűre (a férj kérésére heti egy csalónappal – és sörvloggermúlttal, azért ez érthető).

Összességében a tudatosságunkat szeretném fejleszteni, és az alternatívákat szem előtt tartani, használni. Három hónapot tűztem ki célul, és azt remélem, hogy ezalatt elérem, hogy megváltozzon annyira a hozzáállásunk, hogy utána már kevesebb odafigyeléssel is fenn tudjuk tartani az elért eredményeket.

Az előkészületek

Nézzük, miket tettem meg december 31-ig az előkészületeket illetően. Első lépésként összegyűjtöttem a még ki nem bontott édességeket, csokimikulásokat, az ajándékba kapott és egyébként is nehezen fogyó bonbonokat, különböző nasikat, amiket a kamrában és fiókokban találtam. Igen, több helyen is voltak.

Ezeket beleraktam egy dobozba, és egy ismerős, ötgyermekes anyukának ajánlottam fel, hogy hátha az ő gyermekei gyorsabban és szívesebben elfogyasztják. Kidobni semmiképpen sem szerettem volna, megenni nem akartunk mindent egy hét alatt, utánunk a tűzözön felkiáltással, csak azért, hogy megszabaduljunk tőle, így ez tűnt a legjobb megoldásnak.

Ezek mellett rendeltem pár olyan dolgot a neten, ami segítség lehet: mint például különböző kenyérhelyettesítők, cukorpótlók, sómentes extrudált termékek, amiket azért néha, a gyümölcs mellett mégis oda lehet adni az állandóan éhes kisgyermeknek. Létrehoztam egy heti menütervezőt is, amit a konyhában lévő táblafalunkon vezetek.

Ezt azért tartom fontosnak, hogy mindig tudjam, mit kell beszerezni, és hogy esélyünk se legyen kényelmes megoldásként rendelni egy pizzát, mert éppen nem tudjuk, mit együnk. Talán ez a rész lesz a legnehezebb, mert ez tényleg extra odafigyelést, folyamatos agyalást és készülést jelent. Ha valahol nehéznek érzem ezt a fogadalmat, akkor az ennél a résznél van, ott, hogy folyamatosan tervezni kell majd az étkezésünket, hiszen pont azt szeretném elkerülni, hogy este csak megkenek néhány kiflit májkrémmel, és már vacsorázhatunk is.

De nem indulok persze neki azzal, hogy milyen nehéz ez a projekt. Mert így nem lehet elkezdeni semmit. Főleg nem lehet ezt a tervet kivitelezni azzal a pluszténnyel, hogy anyatársaim esetleg követik a folyamatot, hiszen időről időre jelentkezem majd beszámolókkal, blogbejegyzésekkel és vizuális tartalmakkal is, legyen akár pozitív, akár embert próbáló a folyamat.