„Minden hétre jut egy szent, aki miatt nem kell dolgozni” – Lilláék új élete Tenerifén

Biztosan sokan eljátszottak a gondolattal rajtam kívül is, hogy milyen lehet az élet egy napsütötte szigeten, ahol úgy érezheti az ember, hogy egy soha véget nem érő nyaraláson van. Az idő mindig csodás, a nap süt, a tenger zúg, a színes házak alkotta városok olyanok, akár a megelevenedett képeslapok. Lilla éppen ilyen mesebeli környezetben él a családjával, és most megosztotta velünk, hogyan érzik magukat Tenerifén, „az örök tavasz szigetén”.

Anyamagazin: Miért döntöttetek úgy, hogy egy szigeten kezdtek új életet?

Lilla: Spanyolországban élünk, azon belül is a Kanári–szigeteken, Tenerifén. Mi elég sokszor jártunk itt nyaralni korábban. A férjem már 2009-ben azt mondta, hogy egyszer itt fogunk élni. Innen még 10 év volt, mire végül döntöttünk. Mindenképp szerettünk volna az Európai Unión belül maradni – bár ha könnyebb lenne a bevándorlás az USA-ba, akkor azt sem vetettük volna el –, fontos volt az időjárás, az árak, hogy legyen erdő, kirándulóhelyek, de napsütésből legyen a legtöbb. Így bár a nyelvet akkor még nem beszéltük, de Tenerife mellett szólt, hogy a szigetet már sokszor körbejártuk, és ha már spanyolul nem tudunk, legalább helyismeretünk volt.

A.: Mi az, ami a legjobban tetszik nektek Tenerifén?

L.: Az időjárás mellett nagyon sokat nyom a latba az is, hogy itt az emberek teljesen más prioritások mentén élik az életüket. Tudnak élni, a szó legpozitívabb értelmében. Például amikor először jártam a kisfiam osztálytársánál, ledöbbentem, hogy mennyire üres és puritán a lakás. Nyilván van tévé meg étkező meg minden, de a szükségleten kívül nincs semmi a lakásban. Nincs egy kis váza, nincs egy kicsi porcelánfigura a polcon. Amikor megkérdeztem, hogy miért, akkor Isabel azt felelte, hogy az ideje véges, és a szabadidejében nem 50 valamit akar leporolni hétvégén, hanem a gyerekeivel kirándulni. Nincs ruha- és márkasznobéria. Egyenruha van az iskolában, nem számít, hogy kinek tehetősek a szülei, mert nem látszik. Nem rohannak, minden hétvégén pihennek. Erre is van egy jó példám. Vasárnap felhívtak a helyi ismerősök, hogy van-e kedvünk velük találkozni, és mondtam, hogy teregetek meg takarítok, úgyhogy nem érünk rá. Erre ők azt kérdezték, hogy miért nem vár meg hétfőig?! Majd közölték, hogy nem vagyok még igazi kanárió, mert a vasárnap, az a családé, az a szabadidő, és olyankor nem dolgozunk.

A legjobb dolog pedig az, hogy nyitott, elfogadó közösség a spanyol. Nekem nagyon fontos volt, hogy a gyerekem egy olyan országban nőjön fel, ahol nem téma, hogy valaki honnan jött. Ahol nem utálunk valakit csak azért, mert meleg. Ahol tiszteletben tartjuk egymást. Ahol nyitottak vagyunk a világra. Ahol a gyerekek örömmel és kíváncsian beszélgetnek egymással arról, hogy az egyik család miért nem ünnepli a karácsonyt, a magyarok miért december 24-én, és a közös nevező, hogy mindannyian itt élnek Spanyolországban, ahol január 6-án együtt karácsonyoznak. Nem az a fontos, hogy a János vitéz összes versszakát fejből tudja a gyerek. Az a fontos, hogy merjen kérdezni, hogy merjen önmaga lenni, hogy merje megismerni a világot, tudja, a kérdéseire hol talál választ, és minél több nyelven beszéljen, hogy nyitott legyen, hogy a tolerancia és az empátia kézenfekvő dolog legyen számára, és hogy a képes vagyok mindenre attitűd az alapvető értékeiben legyen.

A.: Mi az, amit a legkevésbé szerettek kint?

L.: Néha visszasírom a magyar kormányablakban az ügyintézést… Itt borzalmas a hivatalos ügyintézés, bonyolult, nehézkes, órákat tudnék mesélni erről. A másik, hogy bár az EU része a Kanári-szigetek, de nem vagyunk a vámunió része. Így nagyon sok online rendelésnél szembesülök azzal, hogy nem szállítanak ide semmit. Nem azzal van bajom, hogy vámot kell fizetni, hiszen Magyarországra is rendeltem Kínából, az USA-ból, de legalább megvolt a lehetőségem a postán, hogy kifizetem a vámot, az áfát, és megkapom a terméket. Itt sok esetben nincs ez az opció, mert eleve nem szállít több webshop a szigetekre.

A.: Milyen külföldön a gyesidőszak? Milyen támogatások vannak, ha vannak?

L.: Az anyukák itt összesen 16 hetet tölthetnek otthon, utána vissza kell menni a munkába. Ez idő alatt a teljes fizetésüket kapják. Nincs az a fajta családi pótlék, mint otthon. A család jövedelme alapján vannak támogatások, de ahhoz nagyon minimális jövedelemmel kell rendelkezni, hogy megkaphasd. A sérült gyermekek után kapnak támogatást a szülők, és utazási kedvezménye van a nagycsaládosoknak.

A.: Mennyire vagy elégedett az oktatási rendszerrel? Mi a véleményed az óvodákról és iskolákról?

L.: Az a legjobb az iskolában, hogy a gyerekem szeret iskolába járni. Júniusban sírtak a gyerekek, hogy ők most nem jöhetnek iskolába 2 hónapig. Azért sírtak, mert annyira szeretik az osztályfőnököt és egymást a gyerekek. Mert érdekli őket, amiket tanulnak. Nagyon sok projektfeladatot kapnak, amiben egy vagy több társukkal együttműködve kell létrehozni a projektet. Nem arról tanulnak, hogy a nyírfaaraszoló lepke milyen árnyalatú Manchesterben és Budapesten, hanem arról, hogy hány országban beszélnek spanyolul, hogy van polgármester a városokban, hogy mit csinál a király az egyes országokban.

Sok mindenről tanulnak, de nem olyan részletességgel, mint az otthoni iskolában. A nyírfaaraszoló lepke példája pedig nem véletlen. A nagyfiam érettségi előtt egy hónappal még erről írt témazáró nagydolgozatot… Itt az a fontos, hogy miben tehetséges a diák, és azt erőltetik. A javító dolgozat eredménye felülírja az előző rossz jegyet, hiszen megtanulta, ezért kitörlik a korábbi jegyet. A mi iskolánkban óriási hangsúly van a nyelvtanuláson. A spanyolul zajló oktatás mellett angolul és németül tanulnak első osztálytól, ami kötelező. Később pedig érkezik a harmadik nyelv, ami már választható, hogy mi legyen. A mi kisfiunk jelenleg japánul vagy kínaiul akar majd tanulni… De ez itt nem meglepő. Főleg, hogy a 29 fős osztályban 11 náció van, és imádják egymást. Szóval az iskola miatt egészen biztosan a legjobb döntésünk volt idejönni.

A.: Mik a tapasztalataid az egészségügyi rendszerről?

L.: Ugyanolyan háziorvosi rendszer működik, mint otthon. A háziorvos utal be a szakorvosokhoz szükség esetén, de például időpontra itt is várni kell. Viszont ha – mondjuk – az édesapámmal mentem be az ügyeletre, hogy rosszul érzi magát, akkor nem kértek meg, hogy foglaljak helyet a folyosón, elég volt annyit mondanom, hogy szívbeteg, és 3 percen belül öten ugrálták körbe. Zéró nyelvtudással – mi még nem beszéltünk spanyolul, ők meg nem beszéltek semmilyen nyelven – sikerült megugrania a helyi orvosoknak azt a feladatot, hogy hogyan mentsék meg apám életét. Én megmutattam nekik, milyen gyógyszereket szed, Google Fordítóval elmondtuk, hogy mi a probléma. Egy óra múlva már a CT-n volt, megjött a véreredménye a laborból, és 2 óra múlva már összeültek az orvosok, hogy hogyan altassák el az apámat, akit azonnal műteni kell, mert perforálódott a vakbele. Az állami kórházban pizsama, szappan, kézfertőtlenítő, WC-papír, papír zsebkendő és környezetbarát bambusz fogkefe várta az ágyon. Az ételeket A és B menüből választhatta. Egy kórteremben két ágy van, és saját fürdő, saját WC, saját tv. Négy kórteremre jut egy nővér. Azaz egy nővér maximum 8 beteget lát el. Szóval a kórházi ellátásról csak szuperlatívuszokban tudok beszélni még annak ellenére is, hogy például a bőrgyógyászra 3 hónapot kellett várni az első szabad időpontra. A fogorvos méregdrága, az sokkal olcsóbb otthon.

A.: Milyen tanulságos/vicces/bosszantó gyereknevelési szabályokkal, szokásokkal találkoztál Tenerifén?

L.: Itt lazák a szülők, és nyáron nem meglepő, ha este 10 után még a gyerekek fociznak a tereken, a strandon, a játszótéren. De a strandokra is képes az egész család együtt érkezni: négy napernyővel, hat hűtőtáskával, és aztán a maguk hangerejével élvezik az életet. A karneválra pici babákat is elhoznak babakocsiban, mert ez egy családi ünnep, és mindenkinek ott a helye. Mindenki nagyon vallásos, és minden hétre jut egy szent, aki miatt nem kell dolgozni. Ráadásul ha az ünnep vasárnapra esik, akkor szabadnapot kapnak hétfőre, hogy biztosan meg tudják ünnepelni, amit akarnak.

A.: Mi okozta a legnagyobb nehézséget a külföldi életetekben?

L.: A Covid. Földbe állt egy perc alatt az életünk, egy perc alatt szűnt meg a munkánk, és nagyon sokat vártunk arra, hogy újra érkezzenek hozzánk a vendégek. Az itteni szabályok és a karantén sokkal szigorúbb volt, mint otthon. Nagyon komoly hullámvölgyeket jártunk meg 22 hónap alatt. Ennyi idő volt, mire az életünk újra a normál kerékvágásba került.

A.: Mi az a magyar szokás, amit külföldön is megtartottál, és továbbadod a gyerekeidnek?

L.: A karácsonyt december 24-én is megtartjuk magyar hagyományok szerint. Magyarország kapcsán sokszor próbálom abba az irányba terelni a kisfiamat, hogy mennyi találmányt és híres tudóst köszönhet a világ Magyarországnak. Ha rákérdeznek a származására, akkor tudjon mesélni arról, hogy a golyóstoll és a számítógép is mind hozzánk, magyarokhoz köthető. Három hungarikumot pedig mindig kiemelünk: téliszalámi, Túró Rudi és Sziget Fesztivál.

A.: Mi az a három pozitív dolog, amit megtanultál Tenerifén?

L.: A nap mindig süt, max. átmenetileg a felhők eltakarják. Ha a jó, az jó, akkor nem kell a tökéletes. Nincs holnap. A ma van. A holnap meg ajándék.