Csilla már tíz éve él a mesés keleten a családjával egy olyan környezetben, amely teljesen más, mint amit Európában megszokott. Vajon mennyire tudtak beilleszkedni ebbe a teljesen más kultúrába, amiről mindenkinek él a fejében egy kép, vagy akár egy prekoncepció? Milyen lehet egy olyan országban élni, ahol békésen megfér egymás mellett az arab világ egzotikuma és a nyugati szellemiség?
Anyamagazin: Mikor és miért költöztetek Ománba?
Cs.: 2012-ben a férjem munkája miatt hagytuk el Magyarországot. Egyrészt a politikai helyzet miatt, mert Magyarországon nem láttuk azokat az értékeket, amelyek nekünk fontosak voltak, másrészt természetesen kalandvágyból.
A.: Mi az, ami a legjobban tetszik az országban?
Cs.: Omán egy kuriózum, a Közel-Kelet Svájcaként emlegetik, mivel semleges állást foglal mind politikai, mind vallási kérdésekben. Muszlim ország ugyan, de nagyon liberális, az emberek nyitottak, érdeklődőek, kedvesek, családcentrikusak. Mindenki mosolyog, mindenkinek van pár jó szava. Az ország fele külföldi, a világ minden részéről érkező emberek lakják. Ettől egy igazi multikulti-hangulat uralkodik, amit én kimondottan szeretek.
Tetszik a tisztaság, a modern, de mégis tradicionális környezet. Mivel szinte nincs bűnözés, a világ egyik legbiztonságosabb országa. Tetszik még a nyugalom, a sokszínűség, az árukínálat, a bőség és persze az állandó napsütés!
A.: Mely szokások a legszembetűnőbbek egy külföldről érkező számára?
Cs.: Az ománi arabok elfogadóak a nyugati életstílussal, sőt tetszik nekik, és gyakorolják is bizonyos kereteken belül. A külföldiek úgy öltöznek, ahogy akarnak. A helyiek is szoktak nyugati ruhában járni, de a legtöbb férfi a tradicionális ruhát (fehér vagy mostanában sokszor színes disdása) hordja. A helyi nők is hordják az úgynevezett abaját, ami a hagyományos köpeny, általában fekete, de vannak színesek is, ezt a ruhájuk fölé veszik fel. A fiatalabb nők nem mindig viselik ezt, de a vallás miatt hosszú szoknyát vagy nadrágot hordanak, és a karokat takaró felsőt. Kendőt, az úgynevezett hidzsábot hordják, de nem szigorúan takarják a hajukat. Arcukat nem takarják általában. Ez inkább a fővárosra és a nagyobb városokra jellemző, vidéken inkább a hagyományokat követik, a nők fekete abaját és kendőt viselnek, sőt vidéken még néhány hölgy az arcát is eltakarja, csak a szemeket nem.
Külföldiekre külön szabályok nincsenek kimondottan, annyi, hogy tisztelni kell a helyi szokásokat, hisz vendégek vagyunk náluk. Az imaidőt és a ramadánt tiszteletben kell tartani, de más vallásúaknak nem kell betartani. Ramadán idején tilos nyilvános helyeken enni és inni napközben.
Vannak szabályok, amik nekem kimondottan tetszenek, például hogy egy nőiruha-üzletben a férfiak nem mehetnek be a próbafülkébe nézegetni a párjukat. A férfiak nem szólíthatnak meg idegen nőt (elvileg).
A kedvencem, hogy ha áthajt valaki a piros lámpán, akkor 24 órára fogdába rakják, ha nő az illető, akkor természetesen nem őt, hanem helyette a férjét.
A.: Mi az, amit a legkevésbé szerettek kint?
Cs.: A hőség nyaranta európaiként elviselhetetlen, de hozzá lehet szokni, mivel minden klimatizált, bevásárlóközpontok, garázsok, kávézók, játszóterek, tényleg kb. minden, és egy idő után az ember szervezete is átáll. Magyarországon 25 fokban már farmerdzsekit vettem fel.
A.: Milyen külföldön a gyesidőszak? Milyen támogatások vannak?
Cs.: Az én lányom akkor született, amikor kiköltöztünk, így elvileg Magyarországról kaptam a szokásos járandóságokat. Amúgy a helyieknek nincs kimondott szülési szabadság, támogatásokról nem tudok, nyilván különbség van helyi és külföldi között. Alapvető náluk a háztartási segítség, aki segít a gyerekek ellátásában is, a legtöbb családnál ott is lakik az illető. A helyi családos anyukák általában nem dolgoznak, a külföldiek közül sem mindenki, így van idő a családra és a gyerekekre. A helyieknél a család eltartása a családfő feladata. Amíg egy nő nem megy férjhez, addig az édesapa a felelőse, miután pedig férjhez megy, a férjnek kötelessége eltartani, sőt még egy esetleges válás után is, úgy tudom.
A.: Mennyire vagy elégedett az oktatási rendszerrel? Mi a véleményed az óvodákról, iskolákról?
Cs.: A nemzetközi intézményekről tudok csak véleményt mondani, megtalálható több nemzetközi óvoda, iskola, főleg brit és amerikai. Ezek mind fizetős iskolák, ha valakinek szerencséje van, akkor a munkahelye fizeti ezt a díjat. Bölcsőde és óvoda csak délig van, utána viszik haza a gyerekeket a szülők. Ebédet mindig otthonról kell vinni, nincs ellátás. Ez egyrészt brit minta, másrészt pedig annyiféle kisgyerek van, hogy képtelenség lenne ellátást biztosítani, hisz mindenki más ételekhez szokott.
A.: Mik a tapasztalataid az egészségügyi rendszerről?
Cs.: Nekem nagyon jó tapasztalataim vannak. Általában az emberek (vagy a cégük) biztosítást fizetnek, amelyek csomagtól függően tartalmazzák az ellátást és a gyógyszereket, vagy ezek árának bizonyos százalékát. Különböző kórházak közül lehet választani, bármelyikbe mehet az ember. A kórházak modernek, tiszták, nagyon jól felszereltek, a személyzet kedves, segítőkész, empatikus. A gyermekkori oltási protokoll még a magyarnál is szigorúbb. Ezt is fedezi a megfelelő biztosítási csomag. A szülésért viszont mindig fizetni kell, egyetlen biztosítási csomag sem tartalmazza.
A.: Milyen tanulságos, vicces vagy épp bosszantó gyereknevelési szabályokkal, szokásokkal találkoztál?
Cs.: Amikor egy baba megszületik, vagy születésnapja van, akkor aranyat és pénzt adnak neki. Ez főleg a helyiekre jellemző. Nekem a legfurább az, amikor a szülők mennek valahova, mögöttük pedig a dadák terelgetik a gyerekeket, és ők foglalkoznak velük, a szülők tudomást sem vesznek róluk.
A.: Mi okozta a legnagyobb nehézséget a külföldi életetekben?
Cs.: Nem nehézség, inkább kellemetlenség a család és a barátok távolléte, és mivel Omán elég messze van, így nem látogattuk egymást olyan sűrűn, mint ha valamelyik szomszédos országban laknánk. Ebből kifolyólag sokkal jobban rá vannak utalva az emberek az ott kialakult baráti kapcsolataikra.
A.: Mi az a magyar szokás, amit külföldön is megtartottál, és továbbadod a gyerekeidnek?
Cs.: Nincs ilyen konkrétan, legfeljebb apróságok, például hogy mézeskalácsot és bejglit sütünk karácsonykor, meg ugye eleve a karácsony ünnepe (még egy muszlim országban is). De inkább a jellemző az, hogy Magyarországról visszaérve nem hiányozhatott a bőröndből a téliszalámi és a Túró Rudi.
A.: Mi az a három pozitív dolog, amit megtanultál ebben az országban?
Cs.: A tisztelet és elfogadás egymás családja, vallása, értékrendje iránt. A türelem, hogy nem kell mindig rohanni, mindennek megvan az ideje. Megtanultam, bár mindig is tudtam, hogy a diverzitás szép és jó dolog, és ami a lényeg, hogy a gyermekem számára ez teljesen természetes.
Borítófotó: Unsplash/Anyamagazin
Ezt olvastad már?
„Minden hétre jut egy szent, aki miatt nem kell dolgozni” – Lilláék új élete Tenerifén
Kattints a Podcast hallgatásához!
