A gyerekek nagy része idő előtt találkozik pornóval

Egy csendes hétfő délelőtt néhány tízéves fiú állatos pornót nézett a mobilján egy fővárosi általános iskolában, aztán a még felnőttek számára is megrázó képi anyagot azoknak az osztálytársaiknak is megmutatták, akik egyébként nem lettek volna erre kíváncsiak. Vajon hogyan óvhatjuk meg a gyermekeinket a káros és agresszív tartalmaktól? És egyáltalán hogyan beszélgessünk velük a szexualitásról? Minderről Benke Vali Leria szexuálpszichológiai szakpszichológust kérdeztük.

Anyamagazin: Mikor és kinek lehet/szükséges beszélgetni a gyermekekkel a szexualitásról?

Benke Vali Leria: Ez egy nagyon gyakori kérdés, amit a leggyakrabban úgy tesznek fel, mintha lenne egy fix pont, amikor le kell ülnünk a gyerekekkel, hogy elmondjunk nekik, mi az a szexualitás. De valójában ez nem így működik. Az a kérdés, hogy a családban mennyire van letiltva a szexualitás témája, mennyire lehet erről beszélni – nyilván az életkornak megfelelően, a megfelelő szavak használatával, a megfelelő szinten való kommunikációval. Igazából az a legegészségesebb verzió, ha a szexualitás egy ugyanolyan téma a családban, mint bármi más, amit nem beszélünk túl. Nagyon fontos figyelembe vennünk a gyerekek igényét, azt, hogy mennyire kíváncsiak. Ha nagyon fel akarjuk világosítani őket, ha nagyon szeretnénk, hogy szabadok legyenek a maguk szexualitásában, és kéretlenül elkezdünk velük sok-sok információt megosztani, azzal pont az ellenkező hatást érjük el. Azt fogják megélni, hogy nekik ez túl sok, ők erről már nem akarnak hallani. Ez a lényegi pont, és itt el is jutunk oda, hogy nem az a kérdés, hogy a gyerekekkel mikor ülünk le beszélni a szexről, hanem az, hogy mi, felnőttek hogy vagyunk a saját szexualitásunkkal, és arról mennyire tudunk kommunikálni, mennyire férünk hozzá a bennünk lévő kérdésekhez, elakadásokhoz, felszabadultsághoz.

A.: Arról van tapasztalat, bármilyen adat, hogy Magyarországon a családok körében mennyire jellemző a szexualitás témája iránti nyitottság?

B. V. L.: A hozzám forduló felnőtteknél vagy a családjukban gyakran tabu ez a téma, és sokaknál stresszt is okoz. Az egyik stresszfaktor például pont a felvilágosítás, az, hogy ennek mikor jön el az ideje, és hogy hogyan is csináljuk. Az már jó, ha ez a kérdés egyáltalán megfogalmazódik egy családban, és nem csak a szőnyeg alá van söpörve. Sok család ugyanis idáig sem jut el, hanem úgy van vele, hogy majd valamilyen információból rájön a gyerek mindenre. Tehát az már tényleg jó dolog, ha gondolkodik erről a szülő, viszont sokszor érzi a görcsöt a gyomrában, tart a kényelmetlen beszélgetéstől.

A.: Milyen könyvek vagy más segédanyagok lehetnek a szülők hasznára?

B. V. L.: A gyerekeknek készült könyvek nemcsak azért jók, mert szakemberek alkották, és életkornak megfelelő kerettörténetek találhatók benne, hanem azért is, mert nekünk, felnőtteknek is segítenek elmélyülni a témában, és közelebb visznek a gyerekekhez, ráadásul a saját stresszünket is tudják csökkenteni. Az viszont nem megoldás, hogy megvesszük ezeket a kiadványokat, majd odaadjuk nekik, hogy olvassák el. Ne vonuljunk ki ebből a helyzetből!

A.: Mit tehetünk akkor, ha kiderült, hogy a gyerekünk az iskolában találkozik először 18+-os tartalommal, sőt annak akár egy szélsőségesebb formájával?

B. V. L.: Kezdem a felnőttek oldaláról. A legeslegfontosabb, hogy a saját felháborodásunkat, dühünket, csalódottságunkat, tehetetlenségünket, minden felbukkanó érzést először csillapítsuk vagy tegyük helyre. Utóbbi alatt leginkább azt értem, hogy ezeket az érzéseket mindenképpen egy másik felnőttnek ventiláljuk, ne a gyermeknek! Nagyon fontos, hogy a gyermek ne azt az információt kapja, hogy borzalom, ami történt, mert az őt is stresszelni fogja. Elkezdheti magát hibáztatni azért, hogy ő valami rosszat tett, hogy bajban van, és lehet, hogy büntetést is fog kapni. Ezzel egy olyan kör indul be, amitől még nehezebben lehet feloldani a helyzetet. Ez persze szülőként nagy kihívás, hiszen – érthető módon – teljesen kiakadunk, és azt sem tudjuk, mit tegyünk. Első lépésben az a legfontosabb, hogy dicsérjük meg azért, amiért elmondta nekünk, mi történt; fontos visszajelezni neki, hogy mennyire jól csinálta. Ez azt jelzi, hogy erős a kapcsolatunk, és megbízik bennünk. Szülőként arra is érdemes talán figyelmeztetni magunkat, hogy ezzel a problémával egyébként nem vagyunk egyedül, sajnos a gyerekek nagy része ma már idő előtt találkozik pornóval. Nyilván nagyon nem mindegy, hogy óvodában, általános vagy középiskolában, de valójában mindegyik idő előtt van.

A.: Mit érezhet egy gyermek ilyen „idő előtti” szexuális tartalmak láttán?

B. V. L.: Sok negatív érzése lehet. Például szégyelli magát, dühös, vagy épp értetlenül áll a helyzet előtt, és nem is tudja, mi az, amit látott. Emellett azonban ott lehet az izgalom is, mert – mondjuk – olyat látott, ami tetszik neki. A gyermekben ilyen érzések is lehetnek, bár előfordulhat, hogy ezeket nem tudja kifejezni. Hagyni kell őt beszélni, megkérdezni, hogy mi az, amivel találkozott, így mi magunk is tisztába kerülhetünk a történtekkel. Lehet, hogy kényelmetlenül érzi magát attól, hogy nem tudja, mi mennyit tudunk a dologról, és az is elképzelhető, hogy neki kell majd néhány információt megosztania velünk. Tehát sokféle kényelmetlen érzése lehet, ezért ezt a kérdést érdemes nyitva hagyni, nem muszáj mindent azonnal elmondania.

A.: Szülőként hogyan tudunk igazán közel kerülni a gyerekhez ilyen szituációkban?

B. V. L.: Fontos, hogy hagyjuk őt beszélni, ne tartsunk neki beszédet, és leginkább ne úgy, hogy úgy azt sulykoljuk belé, mennyire ki vagyunk akadva. Ekkor ugyanis nem történik más, mint az, hogy a saját frusztrációnkat öntjük a gyerekre, miközben ő éppen nagyon nehéz helyzetben van. Ezzel az izoláció még tovább nő, hiszen nem akar semmit sem megosztani velünk, nem akarja magára venni ezt a pluszterhet. Fontos tehát, hogy nem kell egyszerre mindent elmondania, de az is lényeges, hogy ha kérdez, az ő szintjén mindenképpen válaszoljunk! Ettől még nem lesz a beszélgetésünk szexuális felvilágosítás. Ezután jön a következő kérdés, az, hogy hogy érzi magát, majd egy fontos és erőteljes lépés ezen is túl, hogy a testében mit érez, ott mit okoz ez a helyzet. A gyerekeknek még jó a kapcsolatuk a testükkel, így nagyon szépen meg tudják fogalmazni azt, hogy mi történik bent.

A.: Mondasz egy példát?

B. V. L.: Lehet, hogy nem fogja tudni leírni például azt, hogy „frusztrált vagyok, szégyellem magam, bűntudatom van”, hiszen, ezeket az érzéseket még nem biztos, hogy annyira ismeri. Azt viszont el tudja mondani, hogy pici a gyomrom, vagy bizsergést érzek a valahol, vagy úgy megmerevedtem, mint egy kő. Ezekből több információt kaphatunk, mint ha csak az érzéseiről kérdezzük.

A.: Mi jön ezután?

B. V. L.: Még eggyel tovább tudunk menni, már játékba is hívhatjuk. Megkérjük, hogy adja ki, mutassa meg a benne lévő érzéseket. Ekkor várhatóan ütni, rúgni, kiabálni fog, lesz valamilyen dühös reakciója. Jó, ha ebben is vele tudunk lenni, validáljuk az érzéseit, és támogatjuk őt abban, hogy nagyon jó, ha kiadja magából a feszültséget. Testi szinten már tud is oldódni a helyzet. Fontos azonban, hogy egy ilyen esemény feloldása nem 60 perc lesz, hanem egy sokkal hosszabb folyamat.

A.: Többek között azért, mert újra és újra visszatérnek a látott képek?

B. V. L.: Felnőttként is tudjuk, hogy ezek az erőteljes képek vissza tudnak térni. Erről is lehet beszélni vele, meg lehet kérdezni tőle, hogy „látja-e” még ezeket. Ha a válasz igen, biztassuk, hogy szóljon róla, mert akkor újra ki lehet adni a dühöt és ki lehet beszélni az érzéseket.

A.: És ha a gyerek olyan érzéseket fogalmaz meg, ami a szülőnek ijesztő?

B. V. L.: Erősítsük őt abban, hogy minden megfogalmazott érzés fontos, hiszen mindegyik informál valamiről. Persze sok szülőnek ijesztő lehet az, hogy egy ilyen helyzetben a gyerek beszélni valami olyanról, ami neki tetszett. Pedig ez teljesen természetes. Az is teljesen helyénvaló, ha egy pornójelenet láttán egyszerre jelenik meg benne a szégyen és az undor, valamint az izgalom vagy akár a nemi vágy. Azért fontos, hogy ezt elfogadjuk, és ezt vissza is jelezzük, mert természetes, hogy érzi a testében a bizsergést, mert ez azt jelenti, hogy egészségesen működik. Normális, ha ez történik, ki lehet mondani, vissza lehet jelezni, és ettől még nem azt mondjuk, hogy jó, hogy pornót nézett vagy látott.

A.: Hogyan beszéljünk arról, hogy mi a pornó?

B. V. L.: Lehet beszélni arról, hogy mi a pornó, és milyen hatásai vannak, amiről szülőként szintén nem beszédet tartunk, hanem beszélgetünk. Arról például, hogy mit gondol a látottakról. Életkornak megfelelően lehet adni pluszinformációt arról is, hogy a pornó felnőtteknek készült film, ami azért felnőtt-tartalom, mert nem ez a realitás. És persze az is fontos, hogy emellett azt is mondjuk el, hogy mi a realitás. Legyen összehasonlítási alapja! Lehet beszélni az intimitásról, arról, hogy két ember szereti egymást, arról, hogy a szexualitás hogyan fejeződik ki a kapcsolatban, azt mikor csináljuk, és olyankor mi történik. Lényeges, hogy ez se maradjon ki a beszélgetésből! Időről időre kérdezzük meg, hogy van-e kérdése, ha igen, milyen kérdései vannak, és arra tudjunk is válaszolni. Megerősíthetjük benne a bizalmi viszonyt, ha a kérdések kapcsán nyitva hagyjuk a beszélgetést, így érzi, hogy bármikor fordulhat hozzánk.

A.: És mit tanácsolhatunk a gyereknek akkor, ha az akaratán kívül tolják az arcába a pornót?

B. V. L.: Miután tényleg nem zárhatjuk ki, hogy ilyen többször nem történik meg, arról is érdemes beszélgetést kezdeni, hogy mi az, amit tenni tudunk, hogy a későbbiekben egy ehhez hasonló eset elkerülhető legyen. Egy picit arra edukálni a gyermeket, hogy hogyan léphet ki abból a helyzetből, kinek, melyik felnőttnek jelezheti, ha egy barátja újra odamutatja a telefont. Sokat segíthet a megoldásban, ha ezeket is felmérjük együtt, a gyermekkel együtt ötletelünk azzal kapcsolatban, hogy milyen megoldásokat, lehetőségeket lát.

A.: A gyermek viselkedésén milyen lenyomatot hagy egy ilyen történés?

B. V. L.: A szokásosnál jobban figyeljük, előfordulhat, hogy agresszívabb, lehangoltabb lesz. Ilyenkor nem kell mindenképpen felvidítani, csak beszélgessünk, legyünk vele, és ha szüksége van rá, töltsön több időt együtt a család.

A.: Ha ez egy iskolában történik, van-e az intézmények felelőssége, és vannak-e megoldási lehetőségei?

B. V. L.: Azt gondolom, hogy van felelőssége, hiszen kiskorú gyerekekről beszélünk. El kell vinnünk őket iskolába, a gondozókra, a pedagógusokra bízzuk őket. Ettől függetlenül sajnos nehezen kikerülhető, hogy a gyerekek ne találkozzanak idő előtt pornóval vagy bármilyen más agresszív tartalommal. Ha viszont megtörténik, akkor muszáj vele foglalkozni. Az intézménynek abban van felelőssége, hogy hogyan értesíti a szülőket, hogyan kommunikál erről a gyerekekkel, és egyáltalán ki kommunikál erről – valaki, aki nem kompetens a témában, és frontálisan, kioktató stílusban beszél a gyerekekkel, vagy behívják az iskolapszichológust, aki pontosan tudja, hogyan kell ezt a helyzetet oldani.

A.: Magyarországon jellemzőbb a néma hallgatás, amellyel a gyereket hagyjuk sodródni, így nő meg a kortársak szerepe?

B. V. L.: Tinédzserkorban a kortársak szerepe sokkal erősebb, mint korábban, és a véleményük sokkal inkább megelőzi a szülők véleményét vagy szabályrendszerét. Ez teljesen normális, egészséges működés. 6-8 évesen vagy kisiskoláskorban azonban nem ez a fejlődés útja, ekkor még a szülő a minden. Ha szabadon hagyjuk a gyereket, hogy majd felfedezik ők maguknak a világot, kiszolgáltatottabbak lesznek, nem fogják tudni, hogy mit csináljanak az adott helyzettel. Tehát nem csak arról fontos beszélni, hogy mi a szexualitás – a beszéd szintjén az információk egyébként is viszonylag kis százaléka megy át, a nagyobb százaléka viszont a családi rendszereken keresztül. Vagyis nem kell semmit mondani ahhoz, hogy a gyereknek fogalma legyen a szexualitásról.