2026, 15 október, csütörtök
Nincs találat
Összes találat
hirdetés
Anyamagazin
Anyamagazin
Anyamagazin

Én, az edényügynök: elképzeltem, hogy szétverek mindenkit

Patak Gyöngyvér Írta Patak Gyöngyvér
Olvasási idő: 8 perc

Egy hét múlva, egy forró július végi estén, egy nagy sporttáskányi edénnyel és kis bőröndnyi kozmetikummal felpakolva csöngettem Márti mami egyik (dúsgazdag férjjel rendelkező) kolléganőjének, Beának az ajtaján, aki hatalmas, impozáns házukban három másik barátnője társaságában várt, hogy bemutassam nekik egy félórás főzőshow keretében a só, víz és zsiradék nélkül főző csodaedényeket és a csúcskategóriás kozmetikai termékeket. Patak Gyöngyvér írása.

Hallgasd meg a történetet a szerző, Patak Gyöngyvér előadásában!

https://anyamagazin.hu/wp-content/uploads/2022/10/gyombi_43_kesz.mp3

Rákészültem. A „felkérés” utáni sokk elmúltával aznap éjjel az ágyban forgolódva megpróbáltam higgadtan átgondolni, mit nyerhetek, illetve mit veszíthetek, ha besegítek Norbinak. Arra jutottam, hogy a pénzkeresés esélyén túl még az önbecsülésemet is megtarthatom, ha úgy állok hozzá – azaz úgy adom elő a dolgot, mintha hinnék benne. Az majd biztos átjön.

edénybemutató, kozmetikumok, mlm, hálózatépítő, bemutató
Kép: Unsplash/Justus Menke

Meglepő módon azonnal sikerélményem lett. Nórának árultam el először, mibe kezdtünk bele (így, többes szám első személyben). Legnagyobb meglepetésemre Nóra megörült, és rögtön rendelt két flakon tisztítószert, amit még évekkel ezelőtt az anyukájánál használtak, és imádtak. Kért egy katalógust is, hátha megtetszik neki még valami. Másnap Zsuzsival beszélgettem, és amikor arról panaszkodott, hogy megjelentek az első szarkalábak a szeme körül, csak mellékesen megemlítettem neki, milyen prémiumminőségű krémeket forgalmazunk, és – csodák csodája – a katalógust átböngészve rendelt egy egész garnitúra öregedésgátló arcápolót. Apu kocsimosó sampont kért a kedvemért, anyu mosóport.

A főzőbemutatót Márti mami szervezte, miután ő is rendelt a kéz- és környezetkímélő mosogatószerből és a kenődésmentes szemceruzából (a sok sírás miatt úgyis ilyet keresett). A gyerekeket is bevállalta, mert Norbi is pont akkor ment a siketekhez, beváltani az isten lábához fűzött reményeit.

Bea jött ajtót nyitni, kedvesen üdvözölt. Magabiztosan léptem a házba, hiszen előző nap, biztos, ami biztos, otthon megfőztem magamnak a bemutatóra tervezett menüt, és kipróbáltam magamon az összes arcápolót. Tejszínes csirkefalatok, petrezselymes újkrumplival és vajon párolt, zöldfűszeres zöldségekkel. Otthon nem mértem az időt, de az edénykészlet mellé járó receptkönyvben 20-25 perc elkészítési idő szerepelt.

edénybemutató, kozmetikumok, mlm, hálózatépítő, bemutató
Kép: Canva

Amikor felkötöttem vadonatúj, csíkos kötényemet, és a pultra pakoltam az edényeket és a gondosan előkészített alapanyagokat ‒ kockára vágott csirkemellfilét, aprított zöldségeket (cékla, sárgarépa, póréhagyma, édeskömény és brokkoli), megmosott és félbevágott újkrumplit, csokorba rendezett fűszernövényeket ‒, miközben a négy nő érdeklődve figyelt a konyhaasztaltól, egy pillanatra újra hülyének éreztem magam, és megfordult bennem a menekülés gondolata. Aztán a kétségbeesést és a megfutamodást megelőzendő inkább elképzeltem, hogy ismert színésznő vagyok, akit jól megfizetnek, hogy egy kereskedelmi csatorna valamelyik főzős műsorában szerepeljen.

Mosolyt erőltettem magamra. Pár betanult mondatban bemutattam az edénycsalád kiváló tulajdonságait, különleges anyagának és kiképzésének köszönhető speciális működési elvét, ecseteltem a benne készült ételek minden vitamint és tápanyagot magukban tartó egészséges és ízes voltát, amit a következő, evéssel együtt is mindössze fél óra alatt prezentálni fogok. A négy nő csendben hallgatott, de érzelmeket vagy különösebb érdeklődést nem fedeztem fel az arcukon. Igyekeztem ezt nem közönyként, hanem udvarias figyelemként értelmezni.

A kitűnő hőelosztású, odaégetés-mentes edényeket feltettem a villanytűzhelyre, aminek takarékra való bekapcsolásához kértem segítséget a háziasszonytól, mivel eddig ‒ hogy maradhatott ki az életemből? ‒ sosem használtam villanytűzhelyt, pláne ilyen, hét nyelven beszélőt, mint ez. A húst betettem a serpenyőbe, és lefedtem a fogantyú nélküli lapos födővel, a krumplit ennek a tetejére helyeztem, bőségesen megszórva az aprított petrezselyemmel. Az otthoni gépemmel apró csíkokra vágott vegyes zöldséget a nagy lapos lábosba borítottam, és szintén lefedtem.

A következő felvonás, amíg főtt az étel, az arcápoló bemutató volt. Levettem a kötényemet, és iránymutatásommal pár vattakorong, vizestálka és az e célra vásárolt arctisztító-, tonik-, bőrradír-, maszk- és krémminták segítségével közösen elvégeztük az egyéni arctípusuknak megfelelő, minden napra javasolt, személyre szabott, tízperces bőrápolási rutint, ami tényleg nagy tetszést aratott.

A főzési idő hátralevő részében a barátnők megtekintették a színes kozmetikumokat, azaz a sminkeket. Hosszasan válogattak, lelkendeztek, mindenből kentek magukra egy kicsit.

Mikor mindenki megszépült, úgy ítéltem meg, az étel mostanra biztosan megfőtt. Mindenkit a Bea által szépen megterített asztalhoz vezényeltem. Ekkor jutott eszembe, hogy a csirkére elfelejtettem rátenni a tejszínt. Kértem még három percet, amíg összerottyantom a hússal. A zöldséget félrehúztam, az alatta levő főzőlapot gyorsan lezártam. A krumplis lábost levettem a húsos-serpenyő tetejéről, és ideiglenesen a zöldség helyére tettem. Mikor kézbe vettem a tejszínes dobozt, hogy felvágjam, ijedten vettem észre, hogy habtejszínt hoztam főző helyett. Tizedmásodperc alatt úgy döntöttem, nem vallom be a tévedésem és kérdezem meg Beát, van-e főzőtejszínje, hanem beleteszem ezt. Úgyis valószínű, hogy csak parasztvakítás ez a megkülönböztetés. A tejszín, az tejszín.

Egy perc múlva elégedetten konstatáltam, hogy a megérzésem helyes lehet. Sokkal tejszínesebben nézett ki a csirke így, mint a hígabb főzőtejszínnel. Ahogy emeltem le a főzőlapról a lábosokat, rémülten láttam, hogy a krumpli alatt vörösen izzik a korong, és éreztem is, hogy tűzforró. Basszus, nem lezártam, hanem csumára tekertem a tűzhelyet! Vajon kárt tett a krumpliban? Felemeltem a födőt, hogy belessek alá. A kicsapódó pára a képembe csapta az odakozmált krumpliszagot. Még egyszer elnézést és egy perc türelmet kértem, amíg az égett részeket eltávolítom a burgonyákról. Bea legyintett, hogy semmi gond, majd mindenki leszedi a magáéról, csak együnk már, mert nemsokára jön a férje, addigra össze kellene pakolnunk, és Ildikónak is el kell mennie.

edénybemutató, kozmetikumok, mlm, hálózatépítő, bemutató
Kép: Canva

Éreztem, hogy elvörösödök, de reméltem, hogy ezt a hölgyek betudják a gőznek. Mindenki csak pár falatot szedett a tányérjára, harmadannyit, mint én – Bea tukmált, hogy én szedjek elsőnek. Láthatta rajtam a meghökkenést, mert szabadkozni kezdett:
‒ Én nem vagyok éhes, nemrég ettem. Ildikó vegetáriánus, Fruzsi és Csilla pedig nem szokott vacsorázni. De nagyon finom!

Láttam, hogy csak turkálják az ételt. Egyre jobban feszengtem. Éreztem én is, hogy a hús kicsit gumiszerű lett, a zöldségek (most jutott eszembe, hogy azt csak tíz percig kellett volna párolni) roppanós helyett szétfőttek, a krumpli meg ugye… Csendben ettünk. Az arcom egyre jobban égett. Kétségbeesetten szerettem volna valami épkézláb társalgást kezdeményezni az arckrémekről, sminkekről vagy az edényekről, de egyik kérdésem szánalmasabbnak tűnt, mint a másik, így inkább meg sem szólaltam, csak tömtem magamba az ételt. Végre Bea megszólalt:
‒ És hogy van a Márti? Mikor jön újra dolgozni?

Még ha így el is tértünk az üzlettől, legalább – látszólag – oldódott a hangulat. Elmesélhettem, hogy milyen nehéz most Márti maminak, de milyen jól viseli, most ő vigyáz a gyerekekre, satöbbi, satöbbi. A barátnők bólogattak és csipegettek. Kérdezgettek a gyerekekről is, Norbiról is – csak az edényekről és a krémekről nem. Bea diszkréten, de egyre gyakrabban pislantgatott a falióra felé, úgyhogy amikor már kellően kiüresedtek a tányérok, felemelkedtem az asztaltól.
‒ Köszönöm még egyszer, hogy eljöhettem, sajnos mennem kell nekem is.
‒ Segítek összepakolni – ugrott fel Bea, és a többiek csatlakoztak. Pár perc alatt bedobozoltuk a maradékot. – Vidd csak haza a gyerekeknek, ti sokan vagytok! – Elpakoltuk az edényeket és a kozmetikumokat. Mire összeszedtem a bátorságom, hogy megkérdezzem, ízlett-e az étel, tetszettek-e a krémek, Ildikó elviharzott, a másik két barátnő szedelőzködött, Bea pedig már az ajtót nyitotta.
Mégsem mehetek így el! Visszafordultam.
‒ Bea, ha rendelnétek valamit…
‒ Igen, köszi. Megvan a számod, megadom majd a többieknek is. Üdvözlöm Mártit!
‒ Átadom ‒ mosolyogtam, ahogy csak bírtam, és gyorsan beszálltam a kocsiba.

edénybemutató, kozmetikumok, mlm, hálózatépítő, bemutató
Kép: Canva

Bea az ajtóból integetett. Amint kikanyarodtam a szomszéd utcába, lehúzódtam, és legszívesebben a kormányba vertem volna a fejemet. Egy autó megállt mellettem. Fruzsi és Csilla ült benne. Lehúzták az ablakot, és Csilla aggódó arccal megkérdezte:
‒ Baj van? Rosszul vagy?
‒ Nem, ennyire azért nem volt rossz a kaja – heherésztem, de azt hittem, megölöm őket. ‒ Csak leejtettem a telefonom.
‒ Rendben. Vigyázz magadra! ‒ integettek, és elhajtottak.

Nem is sírnom kellett, hanem dühöngeni. Elképzeltem, ahogy belekeveredek egy tömegverekedés közepébe, és szétverem mindenki pofáját, aki a közelembe merészkedik. Ettől kicsit lenyugodtam.

Ez is érdekelhet

Ki fog engem szeretni, ha a gyerekek megnőnek?

Ki fog engem szeretni, ha a gyerekek megnőnek?

Soha nem lesz már kisbabám?

Soha nem lesz már kisbabám?

Folyt. köv.

Ezt olvastad már?

Tanárként takarítok, és nem szégyellem

 

Épp ami érdekel, pont amikor olvasnál… jelezd a Google felé, hogy az Anyamagazin hírei érdekesek számodra.

Tagek: bemutatóedénybemutatóhálózatépítőkozmetikumokmlm
Megosztás20Scan

Kapcsolódó Cikkek

Cégalapítás családanya módra
Család a dombon

Cégalapítás családanya módra

Írta Patak Gyöngyvér
Egy nap, két szülés – igazi család lettünk!
Család a dombon

Egy nap, két szülés

Írta Patak Gyöngyvér
„Megrémültem attól, hogy vajon mit láthat a gyerekem”
Család a dombon

„Megrémültem attól, hogy vajon mit láthat a gyerekem”

Írta Patak Gyöngyvér
Továbbiak

ANYAmagazin

Kiadó: Anyamédia kft.
(székhely: 1136 Budapest, Hegedűs Gyula u. 40., ASZ: 32026209-2-41)
Kiadásért felelős személy: Barát Hella
Email: hello@anyamagazin.hu
Telefon: +36 1 501 3463
Hirdetés: +36 30 489 1212

Hirdess az Anyamagazin-on!
  • Adatvédelmi tájékoztató
  • Hirdetési lehetőségek

ANYAmagazin © 2022

Nincs találat
Összes találat
  • AnyaSzolga
  • RosszAnya
  • Anyatest
  • HősAnya
  • DoktorAnya
  • KultAnya
  • Anyavállalat
  • ZöldAnya
  • Anyakurtizán
  • AnyaMenü

ANYAmagazin © 2022