Önazonos, hasznos, szenvedéllyel és szeretettel átjárt munkára vágyott, így elhatározta, gyermekeknek segít abban, hogy rátaláljanak a nagyszerűségük csodáját rejtő belső kincsre. Gáspár Zsuzsinak, az Elég jó vagy! alapítójának szülői gondolatokkal indult a vállalkozása: a programokat elsősorban a gyerekeknek hozta létre, de valójában mindenki megtalálhatja benne a saját üzenetét, belső útját. Íme, egy négygyermekes édesanya álmai felé vezető útja.
Fókuszban a kicsik
Gáspár Zsuzsi eredeti szakmája a kereskedelemhez kapcsolódik, ám élete többnyire a gyerekek körül forgott már egészen fiatal kora óra. Több évtizede kifogyhatatlan lelkesedéssel dolgozik a kicsikkel bébiszitterként, gondozóként, nevelőként, mentorként, intézményvezetőként, coachként, aromaterapeutaként és jelenleg EFT (érzelemfókuszú terápia – a szerk.)-terapeuta-hallgató.
Most pedig megálmodta és megteremtette azt, amiről már régóta álmodott: létrehozott egy olyan programot, amellyel a világ összes gyermekének meg szeretné tanítani: milyen különlegesek, milyen értékesek, tudniuk kell, hogy elég jók! Mint mondja, amióta ezzel foglalkozik, az ő életében is sokkal több a szeretet, a nyugalom, a türelem, a megértés a gyerekeivel, a férjével, a munkatársaival és úgy általában, a világgal kapcsolatban.

Indulás előtti gondolatok
„Megszületettem, és felvállaltam ezt a feladatot” – így vall vállalkozásának indulásáról Gáspár Zsuzsi mindsetmentor és transzformációs coach. Aztán sietve azt is hozzáteszi, hogy két, kihívást jelentő gondolat foglalkoztatta őt hosszú éveken át.
Az egyik, hogy hogyan tud önazonos, hasznos, szenvedéllyel és szeretettel átjárt munkát végezni a gyerekei mellett, miután egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy sosem fog már munkahelyre bejárva 8-10 órákat dolgozni. De volt egy másik motivációja is: szülőként azt akarta, hogy a gyerekei erős önbizalommal, tervekkel, célokkal, magabiztosan és kiegyensúlyozottan éljenek. A tudással, hogy bármire képesek, hogy merjenek élni, és felismerjék az alaptalan félelmeiket.
„Ilyesmikről beszélgettem egy ismerősömmel a koronavírus-járvány kitörése, a negyedik gyermekem születése, az online tanítás bevezetése és a másik vállalkozásom kényszerbezáratása után. A bezártság minden szempontból nagyon nehéz és kiszolgáltatott érzés volt, ez is motivált arra, hogy megtaláljam a kulcsot. A képletet, ami bemutatja, miként szolgálja az életemet mindez, mert számomra már evidencia, hogy mindig minden értem történik. Meg akartam tudni, merre van az az út, ahol tovább dolgozhatok elsősorban a gyerekek, a családok szolgálatában, szívvel-lélekkel egy boldogabb, szebb jövőért.”
Megálmodta, megalkotta
Zsuzsi vállalkozása szülői gondo(lato)kkal indult, mert az egyik kislánya mellett olyan pedagógus is dolgozott, aki számára inkább demotiváló, mint építő.
„Amíg velem tanult itthon, megszerette a tanulást, az iskolában ezt a tantárgyszeretet pár nap alatt lenullázták. Nem tudtam belenyugodni, hogy ez így rendben van. Azt akartam, hogy a gyermekeim képesek legyenek figyelmen kívül hagyni a hamis, demotiváló, romboló kritikákat, illetve azokat a helyükön kezelni, és épülni belőlük. Igen, tudom, ez hogy hangzik… Az egész világnak erre van szüksége.”
Zsuzsi olyan 6–12 éveseknek való tartalmakat, programokat, lehetőségeket keresett, amelyek érthetően adják át a fejlődő gondolkodás lényegét, azt a tudást, hogy pontosan úgy jók, ahogy vannak. Miután nem talált, hát megalkotta ő.
„Vannak ugyan olyan kezdeményezések itthon, amelyek az elképzelésemmel egy irányba haladnak, de olyan, amit megálmodtam, nincs. Külföldön egyre több, pozitív énképet fejlesztő tartalom készül a gyerekek számára. A legtöbb ilyen kezdeményezést, céget hozzám hasonló szülők alapították, pontosan azzal a céllal, amit én is kitűztem. Kiváló ötletekkel, gondolatokkal dolgoznak. És mind ugyanazt tanítja, amit én is meg akarok tanítani a világ összes kisgyerekének: már úgy születtél, hogy elég jó vagy!”

A küldetés
Zsuzsi az a mindsetmentor és transzformációs coach, aki a gondolkodásmód megváltoztatásával hozzásegíti a gyerekeket ahhoz, hogy tudják, a félelmeik és szorongásuk kezelhető, a gondolataik nem mindig igazak, az érzéseiket pedig befolyásolhatják a gondolkodásuk megválasztásával. Erről szól az általa megálmodott elegjovagy.hu is: a gyerkőcök tudatosítsák, mikor mire van lehetőségük, hogy mi az ő felelősségük, és mi a másé, hogyan tudnak megnyugodni, jobban figyelni, de legfőképpen arról, hogy a csoda mindenkivel megszületik, és ott van benne.
„Ez nem egy képesség, amit meg kell tanulni, vagy el kell sajátítani. Ez van. Mindenkiben ott van születése óta. Csak használni kell. Természetesen ennek a szülők is részesei, hiszen kihagyhatatlanul fontos részei a gyermek életének. Nekik úgy szeretnék segíteni, hogy partnerré tudjanak válni a gyermekek kibontakozásában. Hogy az első sorból figyelhessék, hogyan emelkedik, boldogul, tündököl a gyermekük.”

Család és munka
Zsuzsi „munkája” nem csak a vállalkozása, négygyermekes édesanyaként otthon is helyt kell állnia.
„Most, hogy a férjem is vállalkozóként dolgozik, összehangoljuk a napokat. A hét egyes napjain ő dolgozik, más napokon én, hétvégén pedig lehetőleg együtt vagyunk, együtt sütünk-főzünk, játszunk, tévézünk, társasozunk, grillezünk. Ilyenkor jön az énidő is, amikor, mondjuk, az udvaron játszó gyerekek mellett olvasok vagy horgolok, tanulok.”
Zsuzsi bevallotta, hogy először türelmetlenség volt benne, hogy miért nem halad gyorsabban, de most már látja, milyen érési folyamaton megy át minden, amit készít. Megértette, hogy mindez szükséges, így már nem is türelmetlenkedik, inkább hatalmas szeretettel fordul önmaga, a gyermekei és a világ felé. Igyekszik elvárásmentesen, ítélkezés nélkül élni, mert, mint mondja, így minden sokkal könnyebb.

Emelkedés, motiváció, lelkesedés
Arra a kérdésre, hogy ha három szóban kellene elmondani, mit jelent számára a vállalkozása, habozás nélkül rávágja:
„Emelkedés, mert minden, ami velem, körülöttem történik, az nekem is, rólam is szól. Magamat is folyamatosan tréningezem, ha úgy tetszik, coacholom, amikor másokkal dolgozom. Motiváció, mert hihetetlen élmény látni, hogy a »munkám« milyen hatással van másokra, milyen falakat tör át, milyen változásokat hozhat mások életébe. Leírhatatlanul élvezem, hogy a gyerekek milyen nyitottak és elfogadók, milyen könnyedén átlépnek olyan dolgokon, amelyekkel én évtizedeken át küzdöttem. Fantasztikus érzés, hogy ezt odaadhatom, és az is, amikor jönnek a visszajelzések, hogy működik. Lelkesedés, mert ez nem munka, hanem igazi szerelem!”

Folytatás: lesz
Zsuzsi továbbra is tele van ötletekkel. A célja amellett, hogy az egész világon minden magyar nyelvet beszélőhöz valamilyen módon eljuttassa az igazságot, hogy „elég jó vagy”: nagyon szeretne személyesen is dolgozni gyerekekkel.
„Boldog lennék, ha fizikai közelségből is át tudnám adni mindazt, amit a mostani online anyagban adok, és a további, készülő anyagokba belekerül. Egynapos mindsetkalandozást, akár egy egyhetes nyári mindsettábort is szerveznék, ahol ebben a szellemiségben vagyok, vagyunk jelen, ahol élesben gyakorolhatják a gondolati váltást, a tudatosságot a mindennapok élethelyzeteiben, és választ kaphatnak a kérdéseikre. Szeretném a folyamat részeként beépíteni az aromaterápiát és az EFT-t is mint támogató lehetőségeket, mert ezekben is hatalmas potenciált látok.”
A mindset coach szeretne továbbá létrehozni egy olyan alapítványt is, amely a kidolgozott módszereit, az eszközeit a lehető legelőnyösebb körülmények között odaadhatja a pedagógusoknak, így becsempészve azokat az általános iskolákba. Aztán szeretne olyan termékeket is, amelyek folyamatosan jelen vannak a gyerekek körül, és fenntartják a figyelmüket az „elég jó vagy” irányában.
„Haladok, egyre távolabb a starttól, a cél felé. Mindig a következő lépésre fókuszálok, ami most az első online tartalom kiadása, amivel a négy gyermekem, a karantén, a háztartás és a többi vállalásom mellett is hatalmas örömmel és lelkesedéssel dolgozom. Mert ebben elég jó vagyok.”
Az Elég jó vagy! Facebook-oldalát itt találod, ha pedig csatlakoznál a privát csoporthoz is, itt beléphetsz.