Színész, gyógypedagógus, AAK (augmentatív és alternatív kommunikáció)-oktató, egy zenekar művészeti vezetője, valamint énekese, és egy tanodát is vezet – Tamás Éva ezt csinálja, amikor dolgozik. Amikor pedig nem, akkor édesanya, két kamaszé, akiken egykor letesztelte az összes mozgásos mondókát, fejlesztő zenés játékot és dalt, hogy énekelve segítsen a hozzá járó gyermekeknek.
Ha valaki, akkor Tamás Éva tudja, hogy a mondókázás és a dalolás a tanulás első lépcsőfoka. Iskolás korára ezernél is több gyermek került ki a kezei közül magabiztosan, tisztán beszélve, szociálisan, érzelmileg és értelmileg megfelelően fejletten, jó ritmus- és egyensúlyérzékkel. De vajon hogyan lesz valakiből sok ezer csemete tanítója és szórakoztatója?
Színpadról színpadra
Éva számára a színpad sosem volt ismeretlen, hiszen színészként kezdte a pályafutását. Később emellett kezdett tévézni, dolgozott a fogyatékkal élő emberek életét bemutató Sorstársakban is, ami miatt végül belevágott a gyógypedagógiába. Ezután pedig, mondhatni, jött minden magától. 2006-ban, az első gyermekével várandósan elkezdett a saját gyermekprogramjain dolgozni, ebből született meg a Tamás Éva Játéktára.
Az önálló produkcióból egy szempillantás alatt zenekar lett, az azóta eltelt csaknem 15 igen tevékeny év alatt Éva elkezdett zenés, éneklős, mondókázós foglalkozásokat tartani babáknak, óvodásoknak, iskolásoknak integrált csoportokban, időnként pedig egyénileg fejlesztett valamilyen téren elmaradt gyermekeket.
Fotók: Marsalkó Péter
Ezért jó mondókázni
Amikor a szülő a gyermekével mondókázni kezd, a teljes figyelmét ráfordítja, követi minden mozdulatát, a kettejük közötti kapcsolat erősödik, elmélyül – lehetőség a dicséretre, a megerősítésre a szülő részéről, az első sikerélmények megszerzésére pedig a gyermek részéről. A mondókázás emellett fejleszti a szocializációs, valamint az érzelmi, értelmi készségek, a figyelem, a mozgáskoordináció és az egyensúly fejlődését, de segít a beszédindításban, a beszédben, az anyanyelvi készségek, a szókincs, a ritmusérzék, a hallás és a zenei készségek fejlesztésében, továbbá az agyi területek összekapcsolásában is.
Járvány szülte vállalkozás
Aztán jött a Játéktár Tanoda ötlete, ami talán még váratott volna magára, ha nem bukkan fel a Covid.
„A koronavírus-járvány előtt a napjaim 24 óráját 48-nak éltem meg, a pandémia volt az első, ami megálljt parancsolt. Sok lábon álltam, de a Covid az összeset kihúzta alólam. Mérhetetlen pánik lett úrrá rajtam, úgy éreztem, hogy az egész életem összeomlik: ott álltam munka nélkül, két kamasz gyerekkel, nulla forintos bevétellel és lakáshitellel. Nem tettem mást, mint hajnalban felkeltem, és 8-10 kilométert gyalogoltam, hogy egyben maradjak lelkileg, fizikailag” – mesélt őszintén Éva az utóbbi évei legnagyobb nehézségéről.
A járvány okozta bizonytalanság és kilátástalanság ellenére Éváék egyetlen percre sem álltak le a munkával, ha „élőben” nem is tudták folytatni, a tartalmakat online gyártották tovább, hogy az édesanyákat a bezártság idején se hagyják magukra.
Fotó: Jarabin Kinga
Tudta, hogy mit akar
A megannyi álmatlan éjszaka és kétségbeesett nappal után, a sok-sok pozitív visszajelzés és a több évtizednyi gyerekekkel való tapasztalatuk Éva számára egyre több és több önbizalmat adott egy új vállalkozás létrehozásához. Mint mondja, abban a pillanatban, amint eldöntötte, hogy belevág, megszűnt a pánik; tudta ugyanis, hogy mit akar, és azt is, hogy meg fogja valósítani. És ekkor leült, hogy elvégezze az első marketingtanfolyamot.
„Nagyon sokat kellett tanulnom, és naponta megerősítenem a hitemet abban, hogy képes vagyok rá, és abban, hogy annak ellenére, hogy a pénzünk fogyott, összeszedem a bátorságom, befektetek, kockáztatok.”
Fotó: Marsalkó Péter
Már csak az ugrás hiányzik
Éva most úgy érzi, mintha egy lépéssel egy dobbantó előtt állna, és már csak a nagy ugrás hiányozna. Boldog, hiszen megvalósította azt, amiről álmodott, és bízik abban, hogy minél több családnak, édesanyának segíthetnek a jövőben is.
Az „új munkahelynek” Éva gyermekei is nagyon örülnek, hiszen már végre nem egy szomorú, elkeseredett, ijedt anyukát látnak, hanem azt az embert, akit ismernek: a lelkes, küzdő, semmit fel nem adó nőt.
„Szerencsém van a gyermekeimmel. Ők belenőttek abba, hogy anya nem nyolc órát dolgozik mindennap, hanem a dupláját, hétvégente is elfoglalt, viszont cserébe szünetidőkben sokat voltunk együtt. A koncerteket kicsiként élvezték, később zeneovikra már segítőként jöttek, a lányom ma már koreográfus a színjátszótáborokban, a fiam világosít, hangosít és játszik” – sorolta Éva, aki mindig próbált arra figyelni, hogy csemetéi megtalálják önmagukat a sok-sok kisgyerek között, legyen sikerélményük akkor is, ha autista vagy Down-szindrómás gyermekek mellett segédkeznek.
Fotó: Kóró Anna
A legnagyobb kihívás: a minőségi idő
Éva szerint vállalkozó anyaként elengedhetetlen a jó időbeosztás, a kreativitás, a bátorság, a kitartás és a hit abban, hogy amit kitaláltál, az jó, azért érdemes küzdeni. Meg némi önbizalom – amit saját bevallása szerint kicsit lassan szedett össze. Dolgozó anyaként számára az a legnagyobb kihívás, hogy a gyerekeire és magára is tudjon minőségi időt szánni. No és az, hogy vegye komolyan az igényeket, és lehetőleg mindent teljesíteni tudjon.
„Bármennyire is vannak céljaim, amelyekért képes vagyok küzdeni, mindig emlékeztetem magam: ne felejtsek el minden reggel és este őszintén hálát adni azért, amink van: egymásért, az egészségünkért, az életünkért.”
Anya vagyok, két csodálatos gyermeké, egy aranyhajú kislányé és egy szőke kisfiúé. Egyszer megígértem magamnak, hogy az utolsó leheletemig írni fogok. Akkor még nem tudtam, hogy épp pont mellettük, velük és róluk. Milyen csodálatos! Két életet adtam, szeretek egy férjet, és írok. Most, itt, a 40 küszöbén újra fogadom: velük, így együtt az utolsó leheletemig!
