„Egy firkából indult minden”
– Dániel András író-illusztrátor a kuflijairól mesél

Nem kiflik, nem kukacok, kicsit furcsák, de nagyon viccesek – a kuflikat lehet szeretni vagy nem szeretni, de tény, hogy sok kicsit és nagyot nevettettek már meg. De vajon hogyan születtek? Miért vannak pont heten? És hogy kerül a varázsgomba e vicces lények világába? A kuflik készítőjével, Dániel András író-illusztrátorral beszélgettünk, többek között a kuflikról.

Bevallom, zavarban voltam. Nem mintha Dániel András okot adott volna erre, a találkozónk ugyanis nagyon baráti volt, de ő mégiscsak egy ikon a gyerekirodalomban. Az író-illusztrátor gyermekkora óta rajzol, az írás pedig mindig is közel állt hozzá, hiszen édesapja és nagyapja is írt.

András a mesekönyvekben találta meg azt a műfajt, ahol a rajzok és a szárnyaló gondolatok találkozhatnak. 2012-ben a Matild és Margaréta, avagy boszorkányok a Bármi utcából című könyve volt az első, amit gyorsan követtek a kuflik.

Így születtek

Egy firkából indult minden, de amikor kirajzolódott a babszemalakú figura, máris nevet kapott: se nem kifli, se nem kukac, ő a kufli. Ha pedig valakinek András nevet ad, akkor azzal jó eséllyel történni fog valami. Gyorsan lettek társai is, kialakultak a karakterek, hét külön személyiség. Öt fiú és két lány, de a nemek aránya nem volt tudatos döntés, csak így alakult. Vagy lehet, azért vannak a fiúk többségben, mert a szerző kevésbé szeret a lányokkal viccelni? Esetleg könnyebben formálható egy groteszk karakter, ha fiú? Vagy még az is előfordulhat, hogy lesz nyolcadik kufli, hogy többen legyenek a hölgyek? Az elhagyatott réten végül is bármi megtörténhet.

Igen, a rét! Amikor megszülettek a karakterek, akkor gondolt egyet András: mi lenne, ha betenné őket a semmi közepére, és megvizsgálná, hogy mi történik ott velük, pontosan úgy, mint egy laborban? Ez a „semmi” lett az elhagyatott rét, ahol – nevének ellentmondva – mára alig lehet elférni a sok kitalált, furcsa lénytől.

Egy kupacban heten

Egy kupacban élnek ők heten: „Zödön a legzöldebb. Pofánka a legpirosabb. Titusz a legsárgább. Hilda a leglilább. Valér a legkékebb. Bélabá a legbarnább. Fityirc meg a legszürkébb”.
„A személyiségük alapján kaptak nevet, olyan volt ez, mint egy ruhapróba. Bár egy ideig Fityirc a Fikánc nevet viselete, míg Zödön a Bödönt, de nem telt sok időbe, míg mind elnyerte a jelenlegi, abszolút hozzá passzoló nevét” – meséli András.

Barátság és szeretet

A kuflik közt nincsen alá-fölé rendeltségi viszony, csupán hét jó fej, különc lény. Talán barátok. Engem a Jóbarátok című sorozat karaktereire emlékeztetnek leginkább. Teljesen egyenrangúak ők is, ugyan kicsit butácskák, de nagyon szerethetők, no és kifejezetten viccesek, gyakran esetlenek. Néhány jelenetben mintha szerelem is szövődne köztük (a „Kuflik a föld alatt” című történetben például Hilda és Zödön között érezhető egy kis szikra), de ez abszolút a szimpátia és a kölcsönös megértés jele. A kuflik szeretik egymást, feltételek nélkül.

Vicces mellékszereplők

Vannak ám említésre méltó mellékszereplők is, vannak bizony! Akár a tokafaodú mamókája, a pápaszemes nyihók, a manóteve vagy a vízi patkány, mind-mind izgalmas karakterek. Van köztük azonban visszatérő alak is, mint amilyen Mohamanyi és oly sokak kedvence, a beszélő fatuskó. Utóbbi szerepét igazából Scherer Péter emelte ki, aki megszólaltatta őt. Ugye mindenki azzal a dialektussal olvassa a könyveket, ahogyan a filmekben megjelenik ez a vicces tuskó?

Péter – vagy ahogy András említi, Pepe – mint mesélő tökéletes választás. Az, hogy egy személyben ő adja a kuflik hangját és beszéli el a történetet, nem volt kérdés, így sokkal intimebb, és közelebb hozza őket a gyerekekhez. A forgatások legviccesebb időszaka mindig az, amikor Pepe felvételei zajlanak.
„Nagyon nagy élmény nézni, hogyan kelti életre a hangjával a különböző, furcsábbnál furcsább szereplőket” – mondja András, aki a világért sem hagyna ki egy ilyen napot sem.

A filmek is hatnak a könyvekre

A kuflikönyvek meséi többnyire kisebb-nagyobb változtatásokkal adaptálódnak a filmsorozat epizódjaivá. Mivel egy film nem lehet hét percnél hosszabb, előfordul, hogy húzni kell a történetből. Cserébe azonban mindig kerül bele sok pluszpoén, mint például dr. Furcsa rendelője, ami a mozivásznon vált igazán furcsává.

„Mindezért Jurik Kristóf rendező a »felelős«” – mondja András, aki azt is elárulta, hogy kiváló összhang működik közöttük, és ha lehet, Kristóf mindig rátesz egy lapáttal az ő ötleteire, hogy a történetek még izgalmasabbak (vagy még elrugaszkodottabbak) legyenek.

Előfordul, hogy a filmváltozatban válik érdekessé egy mellékszereplő, és ez ad kedvet a szerzőnek, hogy az újabb könyvekben ismét foglalkozzon vele, így hat oda-vissza egymásra a két műfaj.

A harmadik kuflifilmet, „A kuflik és az Akármi” címűt augusztus akárhanyadikán, vagyis pontosan 12-én mutatják be. A tizenegy új epizódot összefűző mozifilm kisebbek és nagyobbak számára egyaránt tökéletes kikapcsolódást nyújt. András azt ígéri, még az eddigieknél is furcsább és viccesebb lesz ez a harmadik kuflifilm.

Mi a helyzet a varázsgombákkal?

Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon hogy kerül a mesébe egy varázsgomba – megkérdeztem hát. Dániel András elárulta, hogy sem a varázsgombák, sem a többi, groteszk figura kitalálásához nincs szüksége tudatmódosítókra, bőven elég az átlagnál élénkebb fantázia. Amikor Pofánka beleharapott a gomba színes csíkos kalapjába, Andrásnak eszébe sem jutott, hogy ez félreérthető lehet. A történet már készen volt, a legpöttyösebb kufli már mókuslufiként úszott az égen, amikor a készítője belegondolt, hogy ez a jelenet másképpen is értelmezhető. Végül úgy hagyta – hiszen ez mese, kellenek bele a varázslatok.

Kiknek szól?

A kuflik eredetileg 3–6 éves gyerekek számára íródnak és rajzolódnak. De miután ők még nem tudnak olvasni, így András jócskán csempész bele olyan részeket vagy poénokat, amelyek kifejezetten a mesét felolvasó felnőtteket szórakoztatják. A gyerekek kedvencei például a mellékszereplők szóbuborékokban olvasható vicces megjegyzései. Ezek a poénok kezdetben csak a rajzok üres tereinek kitöltését és a szerző saját szórakozását szolgálták, ma viszont már nem hiányozhat egy oldalról sem: anya nem olvashat tovább, amíg el nem árulja, mi van odaírva.

Az író-illusztrátor mindig figyel arra, hogy a főszereplőknek ne kelljen súlyos vagy drámai problémákat megoldaniuk. A kuflimesékben tudatosan nincsenek nagyobb konfliktusok, a cél az, hogy jól érezzék magukat a főhősök és mi is, miközben olvassuk. Semmi stresszfaktor, semmi görcsölés, maximum a hasadat húzza a görcs a nevetéstől.

Alkotni játék

Bár András legkisebb gyermeke is már 21 éves, az író-illusztrátor rendkívül komfortosan merül el a mesék világában. Számára az alkotás nemcsak munka, hanem játék is. Bár nincsen szigorú napirendje, minden napjának megvan a tematikája: vannak „írós” és „rajzolós” napjai.

Korábban sokat éjszakázott, ma viszont inkább napközben készülnek az újabb és újabb művek. A sok ülőmunka miatt kb. 10 éve kezdett futni, s ma már heti szinten háromszor fut 15 km-t, ráadásul mindenhová kerékpárral jár.

Kihívás, nehézség és öröm

A legnagyobb kihívást mindig a következő könyv jelenti: hamarosan érkezik a kuflisorozat 17. kötete, valamint a harmadik lapozó, hogy Bélabát is jobban megismerhessék a legkisebbek. Az egész folyamat sok izgalmat és örömöt ad neki, ahogy eljut az első ötlettől a kész könyvig. Ám a legnehezebb feladat az, amikor ki kell nyitnia az új könyvét. Nagyon kritikus magával szemben, és rögtön a hibákat keresi. Azt mondja, hogy talál is – amit persze mi, olvasók sosem szúrunk ki.

Díjak és tervek

A Kuflik és az elveszett foltért András idén elnyerte az Év Gyerekkönyvírója díjat, ám mint mondja, a legnagyobb örömet az író-olvasó találkozók jelentik számára.

Mostanában nem tervezi más írásait illusztrálni, mert annyi könyvötlete van, hogy nem férne bele ilyesmi az idejébe. Viszont készülőben van egy felnőtteknek szóló kötet, amelyet két szerzőtársával, Kollár Árpáddal és Csepregi Jánossal írtak; ennek a grafikáit ezúttal nem ő, hanem Nagy Norbert készíti.