Tursics Kriszta egykori kosárlabdázó a férjével együtt megannyi kislányból faragott már professzionális sportolót. Ám nem csak kiváló szakember, rendkívüli érzéke van a gyerekekhez is – nem csoda, hiszen ő is anya, akinek generációk óta pedagógusvér csordogál az ereiben.
1995-ben épült a Csata utcai csarnok, ekkor csábították oda Tursicsné Iván Krisztinát és férjét, Tursics Sándort kosárlabdaedzőnek, akik a magyar női kosárlabdasport utánpótlásának sorsát vették a kezükbe. Nem is akárhogyan, hiszen már a kezdeti időszakban hatalmas sikereket tudhattak magukénak, azóta pedig az NB I-es klubok vezetői a Csata utcában állnak sorban a játékosokért, hogy profi szintre vigyék őket.
A Csata DSE életében még nem volt olyan bajnoki év, amelyikben valamelyik korosztályos csapata ne szerzett volna országos bajnoki érmet. A játékosok fejlődését és sikereiket 10 éves ciklusban kísérik Krisztáék, akiknek célja, hogy a lányok elsajátítsák a professzionális kosárlabdasport alapjait, és minél több hazai és nemzetközi versenyen tudják megméretni magukat.
Csata DSE
A gyerekek 6–11 éves korukig a bázisokon sajátítják el a sport minden csínját-bínját. Ezután a minden nyáron megrendezett kengurutoborzó táborba érkező kb. 150 jelentkezőből választanak ki 20-25 lányt. Őket viszik tovább a célirányos edzésekkel, a különböző korosztályokon keresztül: kenguru, gyerek, serdülő, kadett, junior, NB I/B.
Azok, akik végül nem kerülnek a profi világba, lehetőséget kaphatnak akár nemzetközi ösztöndíjakra is. Számos Csata DSE-kosárlabdázó az Amerikai Egyesült Államokban folytatott vagy éppen folytat most is felsőfokú tanulmányt.
Csodás a hangulat a csarnokban
Tursics Krisztának több száz lánygyermeke van már, hiszen aki náluk kosarazik, kicsit haza is megy, amikor az edzésekre megérkezik. A 2019-ben újjáépített csarnokot már úgy is kérte Kriszta, hogy legyen a lányok számára egy helyiség, amelyben az iskola és a kosarazás között megpihenhetnek – akár szó szerint, aludni is ledőlhetnek –, csacsoghatnak, ehetnek valamit, vagy megnézhetnek egy-két jelentős pillanatot a kivetítőn. A családias hangulat nem csupán ezért garantált, a csarnokon belül mintha folyton sütne a nap. Odabent mindenki mosolyog, kiegyensúlyozott, lendületes. Ha rájuk nézel, arra vágysz, hogy te is egy ilyen közösség tagja lehess.
Egy kisfiú a lányok között
A sok lány között nevelkedett a Tursics házaspár egy szem fia, Krisztián is, aki az anyatejjel szívta magába a kosárlabdasport szeretetét, és már óvodás kora óta a csarnokban pattogtatott minden délután.
„Anyaként az első pár év nehéz volt, aztán Krisztián mindenhová jött velünk egészen pici kora óta. Olyan önálló gyerek volt, mindig feltalálta magát, ha volt labda a közelben. Nem kellett különösképpen nevelni, vagy kiemelt figyelmet fordítani rá, boldogan vett részt a »csatás« életünkben” – mondja büszkeséggel a hangjában Kriszta.
Krisztián gyermekként még a legvaskalaposabb, más nemzetből való vezetőedzőt is levette a lábáról, és könnyedén szót értett vele. Azt mondja Kriszta, ha bármit ki kellene emelnie a saját életéből, akkor egyértelműen a fiát mondaná élete legnagyobb sikerének.
NB I-es csapatot edz
Természetesen Krisztián is elkezdett már gyerekkorában komolyabban kosarazni, és az érettségi után játszott az NB I-ben, de egy sérülés után az edzői szakmát választotta. Négy éve már, hogy az NB I-es felnőttcsapatot edzi, és viszi sikerre a professzionális kosárlabdázókat.
Nőként az élsportban
Kriszta úgy véli, nem tesznek különbséget női és férfi edző közt ma, pláne az élvonalban. Régen is inkább a zöldfülűeket rekesztették ki a tapasztaltabbak, de ez nemtől függetlenül történt, s ma már abszolút nem jellemző. Úgy gondolja, jó, ha van egy nő, aki másként látja vagy érzi a dolgokat, mint egy férfi. Illetve kell a gyerekek mellé egy nő, aki bejárhat az öltözőbe és tudhat a dolgaikról.
Mindannyian imádják a gyerekeket, a velük való kooperatív munkát, és látni, hogy milyen hihetetlen sikereket tudnak elérni. Szeretik a sportot, és fontosnak tartják, hogy az összes edző amellett, hogy kiemelkedő szakember, vérbeli pedagógus is legyen.
A korosztályok egymás után vannak a pályán, itt mindenki ismer mindenkit. A nagyobb gyerekek sokszor beállnak a kisebbekhez is edzeni, vagy éppen fordítva. Sokszor a felnőtt profi játékosok is ellátogatnak a csarnokba; ünnepekkor, meccsekre, vagy csupán amikor arra járnak, benéznek. Nagy szüksége van a kicsiknek kapaszkodókra, példaképekre.
Ha a gyerek sportol, az extra
A sport olyan élményeket tud adni a gyerekeknek, amit sehol máshol nem tudnak magukhoz venni; közösséget alkotnak, rendszert kapnak, fontos szabályokat tanulnak meg a csapatsporton keresztül.
„Nagyon ajánlom a szülőknek, hogy egy ilyen közeget találjanak a gyereknek, ahol foglalkoznak velük, sikerélményhez jutnak, játszanak és sportolnak egy időben” – mondja Tursics Kriszta, majd hozzáteszi: a sportoló gyerekek sokkal kiegyensúlyozottabban teljesítenek az iskolában is, jobb a mentális állapotuk, könnyebben veszik az eléjük gördülő akadályokat.
Öröm és nehézségek
Míg az örömöket a sportágban elért eredmények és a gyerekek jelenléte okozza Krisztának, addig a legnagyobb nehézséget a szülők hozzáállásában látja. Sok szülő szeretné a saját álmait megvalósítani a gyermeke életében. A gyerekek sokkal nyitottabbak és figyelmesebbek egymással, ha nincs ott a szülő, olyankor nincs gond velük, minden szabályt betartanak fegyelmezés nélkül.
Kriszta számára pedig az az igazi feltöltődés, ha bemegy a gyerekekhez a csarnokba, és onnantól már vidám is az élet. Ha azonban Krisztának lehetne egy kívánsága, nem a leghatalmasabb kupát vagy önműködő háztartást szeretne, hanem a közeljövőben egy unokát. Méghozzá egy kislányt!
Ezt olvastad már?
Kattints a Podcast hallgatásához!
