Az alkotás szabadság, olyan lehetőség, amellyel a külvilág felé tudjuk kommunikálni az aktuális érzéseinket, elég csak a szerelemben csalódott költőkre gondolni. Ez a kommunikáció azonban már gyermekkorban is segíthet, hogy megértsük csemetéinket. A rajzolás, színezés jelentőségéről és a családrajz szerepéről kérdeztük dr. Kovácsné Mozsolics Melinda pszichológust.
Névjegy
Dr. Kovácsné Mozsolics Melinda 1986-ban végzett a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán, 2006-ban a Pécsi Tudományegyetem pszichológia szakán, majd a gyermekklinikai szakképzésen. Család- és párterapeuta.
A rajzolás, a színezés az egyik leggyakoribb fejlesztőtevékenység, kreatív kifejezésmód, ezenkívül pedig egy kommunikációs csatorna a gyerekek számára. A rajzolás olyan tudatalatti (tudattalan) tartalmakat is előhoz, amelyeket szóban nem minden esetben tudnak megfogalmazni (mert nem is válik tudatossá). A családi konfliktusok, szerepek megismerésének egyik eszköze a családrajz elemzése.

Információk alapján
A szülők a pszichológust valamely tünet vagy a gyermekkel kapcsolatos nehézség megjelenését követően keresik fel. A kicsivel történő találkozást megelőzi a szülőkkel való első interjú, majd az anamnézis felvétele. Sok-sok információhoz, benyomáshoz jut a találkozások során a szakember. Feltételezések már ekkor megfogalmazódnak benne, hogy a tünetet, nehézséget vajon mely tényezők hozhatták létre, tartják fenn.
„A pszichodiagnosztika során nemcsak családrajzot, hanem más rajzokat, projektív és félprojektív teszteket is felveszünk. Ezekből nagyon fontos információkhoz jutunk a gyermekre és az őt körülvevő környezetre vonatkozóan. Majd ezeket az információkat vetjük össze az eredeti feltételezésünkkel a kiváltó okokra vonatkozóan, és ezek alapján tervezzük meg a beavatkozást” – magyarázta dr. Kovácsné Mozsolics Melinda.

A családrajz
A gyermek magabiztossága vagy bizonytalansága a rajz elkészítése során sokat árul el a személyiségéről, például hogy vonzzák-e a külvilág ingerei, vagy inkább kicsit introvertáltabb. Megfigyelhető, milyen ritmusban halad, hogyan használja a ceruzát. A rajz grafikus megformálása során jelzéseket nyer a szakember a gyermek grafomotoros készségeiről, szem-kéz koordinációjáról, amelyből kognitív funkcióira is következtethet, míg a formai struktúrák milyensége, harmóniája utal a gyermek mentális érettségére, személyiségének egyensúlyára.
„A családrajz tartalmi elemzése során többek közt arra kapunk választ, hogyan alakulnak a kicsi családi kapcsolódásai. Mely családtag jelenik meg a rajzon, ki marad esetleg le? Hova helyezi el magát közöttük, mekkora a távolság a figurák között? Elrontja, esetleg áthúzza-e valamelyik szereplőt? Vagy éppen megjelenik valami, valaki a rajzon, aki nem szerves része a családnak, ám a gyermek mégis odavalónak érzi?” – sorolta a pszichológus, majd hozzátette: az érzelmi közelség-távolság egyes családtagokkal kifejeződhet látványosan a papíron is, a téri elhelyezkedések, közelség-távolság által. Ezek mellett fontos információt is nyújt a gyermek azonosulásáról, hogy mely családtaghoz hasonlít ő maga a rajzon, vagy visel vele azonos színű ruhát, hajformát.
„Minden mozzanatnak, gesztusnak, kérdésnek, egy, a gyermek által megosztott történetnek a rajzolás közben jelentést tulajdonítunk. Végleges következtetést már csak azért sem vonunk le, mert a családrajz információihoz hozzá kell kapcsolnunk a többi rajz, teszt eredményét.”

A jelek
Ha probléma van, az meg fog jelenni a gyermek viselkedésében, tüneteiben is. Nehezebben lesz szabályozható, szertelenné válik, vagy éppen visszahúzódik, a szorongás jeleit mutatja. Felsír éjszakánként, fél elaludni, bepisil. Valahogy más lesz, mint annakelőtte. Ha azonban a szülőben bármilyen kétség merülne fel a családrajz kapcsán, megkeresheti a szakembert egy konzultációt kérve. Fontos, hogy a szülők a bennük felmerülő kérdésükre választ kapjanak, hiszen ezáltal még inkább megértik, mi zajlik a gyermekükben, még kompetensebben közelíthetik meg a nehézségeket.
Színek használata
A gyermekek belső világa nagyon színes, fantáziákkal teli, dinamikus világ. Ez az alkotásaikba is kivetül. A színek használata életkorhoz is köthető, az ovisok kedvelik a nagyon harsány árnyalatokat. Örülnek, amikor rátalálnak egy számukra tetszőre. A kisiskolások már kicsit visszafogottabbak e tekintetben. A színhasználat jelzést adhat a személyiségről is. Fesztelenül, szabadon variálja, vagy megfontoltabban tervezi.
„Önmagában, nem gondolom, hogy a fekete szín használatának túlzott jelentőséget kellene tulajdonítani. Főként, ha rövidebb időszakban tapasztalják a sötét színek használatát gyermeküknél. Lehet, hogy egy aktuális konfliktust, szorongást igyekszik a gyermek elaborálni az aktuális tevékenységében, színhasználatában. Ez valószínűleg a rajz tartalmában is tükröződni fog” – tette hozzá a pszichológus.

Kis virágok anya és lánya között
Dr. Kovácsné Mozsolics Melinda elmesélt egy megható történetet egy problémáról, amelynek fontos megoldása volt a gyermek által készített rajz.
„Egy édesanyával való beszélgetéskor kiderült, hogy a gyermekével való várandósságát két vetélés is megelőzte. Fájdalommal telve beszélt a veszteségéről. A családrajzon a kicsi az anyukája és önmaga közé két kis virágot rajzolt. Persze, mondhatnánk, hogy mindez véletlen, ám a gyerekek összeillesztik az információmozaikokat. Az elhalkulást, a zavart csendet a kommunikációban, hisz ők sokkal inkább érzelmi lények, mint a felnőttek.”
Tanítsd meg a gyermekednek, hogy amit a fehérnemű fed, az az övé!





