17 éves fiú: „Mondom a havernak, na mi van, tesa, lazulunk?”
„Te, figyuzzá má’, tesa, az király lenne, de…” A „tesa” 28-szor egy rövid sztoriban (de csak akkor, ha a haverok is benne vannak a történetben, egyébként tud normálisan beszélni), aminek nincs eleje, valahol a közepén van elkezdve, de azért értsd. Ha visszakérdezel, csak kuszább lesz az egész, ne tedd! Pulcsiban, de legjobb kabátban lenni/rohadni egész nap a 22 fokos házban, de a kapucninak is legtöbbször a fején kell lennie. Este, hazaérve a helyi „kocsmából”, rákönyököl a konyhapultra, lehajtja fejét, sóhajtozik teátrálisan, s annyit szól: „Ez az egész élet már nekem nem jelent semmit. Nemtom, az egész úgy szar, ahogy van.” Amikor elment, még totál jókedve volt. Jah, és neki mindig minden a legnehezebb, borzalmasan nehéz élete van.
(Adrienn, egy türelmes anya)
Kattints a Podcast hallgatásához!
