Ha dönthetnék arról, hogy hol éljek, egészen biztosan Olaszország mellett tenném le a voksomat. Nagyjából bárhová ledobhatnának az országon belül, azonnal keresnék egy kis teret, és órákig innék egy aperol spritzet, miközben hallgatnám a gyönyörű olasz nyelvet, amin minden költeménynek tűnik. Persze, ez csak az én fejemben él, ez az ország iránti rajongásomból ered, de vajon milyen lehet tényleg ott élni? Ildikó elárulja nekünk.
Anyamagazin: Mesélj, hol éltek Olaszországon belül?
Ildikó: Dél-Tirolban. Ez a megye autonóm, két nyelven beszélnek. Olaszul és németül. Eredetileg délebbre terveztük, közelebb a tengerhez, de sok véletlensorozat folytán végül Olaszország legészakibb pontján kötöttünk ki.
A.: Mi az, ami a legjobban tetszik nektek Olaszországban?
I.: Tősgyökeres budapestiként sose tudtam elképzelni, hogy valaha is egy kisvárosban fogok élni. Most pedig semmire nem cserélném el ezt a nyugodt, tiszta környezetet. Mindenki mosolygós, kedves, és figyelnek egymásra.
A.: Mi az, amit a legkevésbé szerettek kint?
I.: Nincs olyan, ami ne tetszene.
A.: Mennyire vagy elégedett az oktatási rendszerrel? Mik a tapasztalataid az óvodákról, iskolákról?
I.: Az iskola 7.45-től 12.45-ig tart. Az órák nem 60 percesek, a készségtantárgyak rövidebbek. Van, hogy csak 20 perc az énekóra, viszont 80 perc a német. A maximum-osztálylétszám 25 fő, ha több gyerek jár az adott osztályba, két kisebb csoportra osztják őket. Nem tankönyvekből tanulnak, hanem múzeumban vagy a természetben élesben sajátítják el az adott tananyagot. Sok tantárgy össze van vonva, ezért az adott témakörökre építik fel az összes többi órát. Többek között a matekot, a németet, az olaszt és az angolt is. Például év elején megkérdezik a gyerekeket, hogy miről tanulnának szívesen. A tanár felsorolja a választható témaköröket. Először arról tanulnak, amire a legtöbben szavaznak. Majd témakörön belül csapatokat alkotnak.
Minden csapatnak meg van adva, hogy miről kell írniuk. A végén az összes csapat munkáját beszedi a tanárnő, és könyv formájában mindenkinek kinyomtatja. Minden órán más tanár van, ez is furcsa volt eleinte. Otthon alsóban szinte az osztályfőnők tanított mindent. Jegyek sincsenek. Félévkor és év végén a tanárok a gyerekeknek írnak, hogy miben jók és miben kell még egy kicsit változtatniuk, hogy jobbak legyenek. Az ovi is érdekes, fél 12-ig tart, nincs ebéd, nincs alvás. Pontosabban ebéd van, de az már csak a napközis gyerekeknek, ahol összevont csoportokban vannak. (Nekünk a délutáni alvás hirtelen hiánya okozott némi zavart.) Minden gyereknek van egy mágnessel ellátott pici fotója magáról. Reggel az első dolguk az épületbe lépve, hogy az aulában kirakott táblázatban megjelöljék a fotójukkal, hogy aznap mit szeretnének csinálni. Különböző foglalkozások közül választhatnak. Barkácsolás, sport, zene, szerepjátékok. Azt tudom, hogy minden városban más az óvodai és az iskolai rendszer, de a többiektől hallottak alapján úgy érzem, hogy a miénk a legjobb!
A.: Mik a tapasztalataid az egészségügyi rendszerről?
I.: Szerencsére kevés tapasztalatunk van az elmúlt 6 évből, de az eddigiekkel elégedettek vagyunk. Gyors, precíz. Persze itt is hallottuk az ellenkezőjét is. Sok ingyenes szűrővizsgálattal próbálják megelőzni a betegségeket.
A.: Milyen tanulságos/vicces/bosszantó gyereknevelési szabályokkal, szokásokkal találkoztál odakint?
I.: Elég szabadon nevelik a gyerekeket. Nem nagyon vannak szabályok, keretek. Mégis úgy látom, hogy gyerekként élnek, és nem minifelnőttként, mint otthon. A mi sulinkban megengedik a haj és a körmök festését alsóban. Azért, hogy a gyerekek szülői kontroll alatt éljék ki a „lázadó énjüket”. Ahogy eddig tapasztaltuk a közvetlen környezetünkön, tényleg működik.
A.: Ti hogyan viszonyultatok ehhez a szabad gyerekneveléshez? Idomultatok az ottani szokásokhoz, vagy tartottátok magatokat a már kialakult neveléshez, elvekhez?
I.: Nekünk nagyon nem tetszik, és tartjuk magunkat a szabályainkhoz. Ahogy látom, a gyerekeink ezt el is várják tőlünk. Persze első osztály óta egyedül járnak suliba, ezt otthon biztos, hogy nem engedtem volna. Pontosabban nem mertem volna. De itt mindig csoportosan járnak, így nyugodtabbak is vagyunk.
A.: Mi okozta a legnagyobb nehézséget a külföldi életetekben?
I.: Hiába tanultam 12 évig németül, az itt használt dialektusok mindig kifognak rajtam. Szerencsére már tudják, hogy hozzám az irodalmi németben (amit az iskolákban tanítanak) kell beszélni, különben nagyon hosszú és vicces lesz a diskurzus.
A.: Mi az a magyar szokás, amit külföldön is megtartottál, és továbbadod a gyerekeidnek?
I.: Sokban nem különböznek a szokások az otthonitól. Ami itt nincs, az a locsolkodás húsvétkor. Ezt szűk családi körben tartjuk.
A.: Mi az a három pozitív dolog, amit megtanultál Olaszországban?
I.: Az itt használt két nyelvet, nyugodtan élni, rohanás, idegeskedés nélkül, és nyitottabbnak lenni.
Borítókép: Anyamagazin/Unsplash
[caldera_form id=”CF6016c8ec2a484″]Ezt olvastad már?
„A szülésért mindig fizetni kell Ománban” – Csillának tíz éve otthona a mesés kelet
