„Itt a gyerek vagy feladat, vagy nő, mint a gaz” – Szilvi jelenti Írországból

Szilvi hirtelen elhatározásból vágott neki Írországnak, három kamasz gyerekével együtt. Interjúnkban elmeséli nekünk, mennyire sikerült beilleszkedniük a kezdeti nehézségek után, milyen az életük az örökké zöld országban, ahol folyton nyirkos hideg van, ennek ellenére mégsem fázik senki.

Anyamagazin: Mi motivált titeket arra, hogy Írországba költözzetek?

Szilvi: Régóta vágytam megnézni egy igazi kastélyt, de arra álmomban sem gondoltam, hogy itt is töltöm a mindennapjaim egy jó részét. Ugyanis SPA-terapeuta vagyok egy ír kastélyban. Magyarország nem volt opció tovább. Ötleteltünk, keresgéltünk, több ország szóba jött, de végül a sors megoldotta helyettünk a döntést. Egy hirdetést sodort elénk a Facebook a párom oldalán, amit ő át is görgetett… volna, ha meg nem akad a szemem a kastélyon. Aztán láttuk, hogy az álláshirdetés, és nem nyaralás. Szakácsot és SPA-terapeutát kerestek. Nem sokat agyaltunk rajta. Pár nap múlva már vissza is jeleztek, hogy lesz interjú, utána egyenes út vezetett ide. Kaptunk szállást, majd egy kiadó házat is kerestek nekünk.

A.: Mi az, ami a legjobban tetszik nektek Írországban?

Sz.: Az emberek. Kedvesek, segítőkészek, türelmesek. A hivatalokban csak lestem, hogy milyen nyugodtan magyarázzák el a teendőket. Elfogadók. A másság is normális! Az iskolában fontos a gyerekek lelki egyensúlya. Egyenruhában járnak, de lehet hajat festeni, sminkelni, műkörmöt is viselni, a piercinget sem kell kiszedni. Nem ezek alapján ítélnek meg vagy el valakit. Jó az adórendszerük is. Nagyon egyszerű adózni. Szuper a szociális hátterük. Segítik a rászorulókat. Például én mint egyedül álló anya (nem az apukával jöttem ki, és gyerektartást sem kapok) a három gyerek mellé támogatást is adnak.

Mivel csak félállásban tudok dolgozni, kapok fizetéskiegészítést is, illetve a családi pótlékot hozzá. Így egy átlagos fizetésre kijön a havi bevételem. Segítik a munkanélkülieket visszaállni a munkás életbe. Két évig kapják a támogatást, és mellé minden segítséget megadnak, hogy vállalkozásba kezdjenek. Pályáznak, honlapot terveznek. Ha el is indul a cég, akkor is kapja az illető a támogatást még maximum két évig. Aki akar, az tud dolgozni. Szeretem a természetet. Tényleg zöld sziget. Még télen is zöld.

A.: Mi az, amit a legkevésbé szerettek kint?

Sz.: Az egészségügy rémes, rosszabb, mint otthon. Sokan halnak meg ellátás hiányában, mert a rendszer nem képes ellátni őket. Bemész a sürgősségire, és 12-24 órát vársz egy műanyag széken. Itt a GP a háziorvosnak megfelelő ember. Mindenkit ő kezel a családban. A rákszűrésre is hozzá kell menni. Ha gondod van, elmész, és fizetsz 50 €-t (kb. 19 ezer forint), hogy megvizsgáljon. Inkább nem betegek, csak ramaty állapotban vannak. De legalább nagyon kedvesek mindig mindenkivel.

A másik az ügyintézés, lassú, körülményes folyamat, viszont azon vannak, hogy segítsenek. Azt sem szeretem, hogy rengeteget esik az eső, és mindig hideg van. A házak nyirkosak, vizesek, hidegek, nincsenek leszigetelve. Olyanok a lakások, mintha fusigyárban készültek volna. 30 évvel le vannak maradva ilyen téren. Nincsenek klassz boltok, ha kedvünk támadna elmenni shoppingolni. Minden jobb márka Dublinban nyitott üzletet csak. Külföldiként nagyon nehéz bérelni üzletet, a lakásról nem is beszélve. Egyrészt, mert nincs, másrész szóba sem állnak veled, ha nem ír vagy.

A.: Milyen családtámogatások vannak?

Sz.: A gyesről nem tudok nyilatkozni, de a családtámogatás jól működik. 140 €/gyerek (kb. 54 500 forint) a családi pótlék, ha egyedülálló vagy, is segítenek, ha iskolakezdés van is kapsz pár száz eurót, ha félállásban vagy, akkor kiegészítik a fizut, ha kell, támogatják a gyerekek iskolába jutását…

A.: Mennyire vagy elégedett az oktatási rendszerrel? Mik a tapasztalataid az óvodákról és az iskolákról?

Sz.: Az általános iskola 5–12 éves korig tart, a középiskola 13–18 (19) éves korig, utána mehetnek tovább, vagy szakmát tanulhatnak. Van egy Ty (transitional year), azaz átmeneti év a középsuliban, amit a 15 éves diákok választhatnak, hogy kitalálják, milyen irányba induljanak el az életben. Sok helyre viszik őket, rengeteg szakma képviselője vonul fel az osztályban, különféle feladatokkal. Volt nyomozó, aki a Kennedy-gyilkosságot szemléltette, nyomoztatta a gyerekekkel, voltak zsonglőrök, terapeuták…

Nem nyomják agyon a gyerekeket tananyaggal. Inkább az életre nevelnek, mint hogy lexikális tudást tuszakoljanak a fejekbe. Háztartástanóra, businessóra, famegmunkálási óra, zeneóra, rajz, programozás; persze matek, angol és tudományok is vannak. Lizus otthon hetedikesnek számítana, itt elsős középiskolás. Körülbelül negyedikes-ötödikes szinten vannak a tanulmányaikban. A tanárok nem pécéznek ki senkit, inkább motiválnak, dicsérnek.

A.: Milyen tanulságos, vicces vagy épp bosszantó gyereknevelési szabályokkal, szokásokkal találkoztál odakint?

Sz.: Nem nevelnek. Itt a gyerek vagy feladat, vagy nő, mint a gaz. Fura nekik leülni együtt reggelizni vagy vacsorázni. A játszótérre beengedik a gyerekeket, utána nem törődnek velük. Majdnem mellettem fulladt meg egy kisfiú, mert az apja beengedte jó sok cukorral a kezében, szájában a játszóra. A kislányt meg egy pántos tüll ruhácskában, mezítláb, amikor én két pulcsiban csaknem fáztam. Nem nagyon aggódnak az étkezésük miatt sem. Kapnak pénzt, aztán a Tescóban vagy a benzinkúton vesznek chipset, kólát, szendvicset maguknak a gyerekek. Van egy órájuk ebédelni.

A.: Mi okozta a legnagyobb nehézséget a külföldi életetekben?

Sz.: Hogy sok tekintetben visszaestünk az időben úgy 30 évet. A házak állapota nem a legjobb. Nincs szigetelés, a nyílászáró is átszelel. A csapból hideg víz folyik. Amikor kivettük a házat, iszonyú mocskos, penészes, lepukkant volt. Kidobtuk a garázsba az összes holmit. Minden új, de a penész megmaradt itt-ott. Nehéz a ház- vagy lakásbérlés. Íreknek adnak ki, külföldiek labdába sem rúghatnak, ha csak nincs ír segítség. A szakemberek sem olyan precízek. Itt minden házilag van megoldva. Jelszavuk: „Jó’ van az úgy!” Kerestem a jól megszokott német precizitást a konyhagépek terén is. Nincs. A bútorok iszonyú áron vannak, és IKEA csak Dublinban. Igaz, házhoz hozzák. Nagyon hiányzik a kori. Rendszeresen jártunk otthon edzésekre, itt pedig nincsen koripálya. Úgyhogy most a csajok MMA-t (küzdősport) kezdtek el.

A.: Mi az a magyar szokás, amit külföldön is megtartottál, és továbbadod a gyerekeidnek?

Sz.: Csujogatunk! Neeem… vicceltem! Azt, hogy együtt leülünk enni, beszélgetni. Akár reggeli, akár vacsi. Egy ügyfelemnek meséltem, és azt kérdezte, hogy nem tudnak a gyerekek egyedül enni?! A Mikulást is 6-án tartjuk, és az Angyalka, Jézuska, Télapó 24-én jön, nem 25-én reggel. Az ételekben a töltött káposzta, pörkölt, kolbász és társai! No meg a sütemények, mint a mézes zserbó! Itt nincsen hasonló süti. Ezeket megtanítom megfőzni-sütni a lányaimnak is.

A.: Sorolj fel három pozitív dolgot, amit megtanultál Írországban!

Sz.: Türelmet biztosan. Illetve a kevésbé jó dolgokat is elfogadni, mert változtatni nem nagyon lehet rajtuk. Legalábbis nehéz.

Jövő héten Anita meséli majd el, hogyan élnek Angliában.

Borítófotó: Unsplash/Fabian Centeno/Anyamagazin