Egy megtörtént beszélgetés egy szülőpár között, miközben hárman vannak otthon a legkisebb gyermekükkel, a két nagyobb csemete az apai nagyszülőknél:
– Nem normális, mekkora csend van a gyerekek nélkül!
– Ugye? Itt a baba, de egy gyerekkel mennyire jól elbánunk már, mennyire meg se kottyan! Milyen béke és nyugalom van!
– Most gondold el! Egyszerűen csak nem megyünk le holnap értük.
– Jaaaaaa. Anyámék ülnek, várnak… de nem érkezünk meg. És akkor jönnek ők reggel, mert mégiscsak furcsa, hogy mi van.
– És nem nyitunk ajtót. Csöngetnek, de semmi. Hívnak, nem vesszük fel.
– És akkor fogják a kölyköket, és visszaviszik magukkal… végül is csak nem hagyhatják a küszöbön őket, érted.
– Ja, aztán elkezdenek ott suliba meg oviba járni, mert muszáj suliba meg oviba járniuk.
– Tök jó ovi van náluk amúgy is.
– Mi meg eltűnünk Dél-Amerikába. És egy nap csöngetnek. Már felnőttek. Ránk találtak.
– Egész életükben arra készültek, hogy megkeressenek minket.
– És megkérdezik, maguk a szüleink, ugye? Mi meg mondjuk, hogy no, no, por favor, no sé quién es usted.
– Ahhhh…
– …
– Tök hiányoznak.
(egy szerető anya)
