Figyelem, nehéz téma következik, pedig nem kellene, hogy az legyen, csak valahogy belénk nevelődött az, hogy nem vagy jó anya, ha nem tudsz mindent elsőre magadtól. Pedig igenis szabad segítséget kérni, és nem, nem fogja senki sem leharapni ezért a fejedet. De tény az is, hogy mostanság rengeteg édesanya fél attól, hogy esetleg egy tulajdonság miatt felcímkézik a gyereket – például x-lábú, ó-lábú, lúdtalpas, hiperaktív vagy épp autista. Papp Ancsa véleménycikke.
Én sem mertem először konkretizálni magamban, hogy igenis van valami egy szem gyermekem, az én pár hónapos csöppöm tartásával. Hála a jó égnek, az egyik barátnőm már volt ebben a cipőben a kisfiával, így egyből meglátta azokat az árulkodó jeleket (folyamatosan ökölben tartott kezek, feszesen tartott nyak), amikre a rokonság nagy öregjei csak azt mondták, hogy ne izguljak, majd kinövi. Pedig igenis a lehető legjobb dolgot tettem azzal, hogy egyből szakemberhez fordultam, mert így a testtartásának a helyreállítása pár hét alatt rendbe is jött a megadott gyakorlatok segítségével, amiket egészen konkrétan a dévényes módszer adott.
Árulkodó jel a görcsös testtartás
A történet lényegében annyi, hogy nemcsak én mentem keresztül a 22 óra vajúdási folyamaton, hanem az én drága magzatom is. Azaz folyamatosan próbálta magát odabent előretolni, hogy kijusson. Emiatt a nyakában kialakult egyfajta izomlázfeszesség, ezért amikor felvettem, mindig hátul volt a súlypontja. Sőt, jobbat mondok! Mindenki csodálva nézte, hogy milyen erős ez a fiúcska, hogy ilyen szépen tartja a fejét hason fekvésben, pedig ez általában csak később szokott kialakulni.
De az anyai büszkeségemet beárnyékolta az a pár mondat, amit a barátnőm ejtett el, hogy figyeljem meg, hogy mindeközben Máté görcsösen marokba szorítja a kezét. És igaza volt. Elkezdtem tudatosan odafigyelni Máté mozgására annak ellenére, hogy más szakirodalom azt mondta, hogy ilyen fiatalon, 2-3 hónaposan ez még semmit nem jelent. Pedig igenis számított, ugyanis miután megvolt az első dévényes állapotfelmérésünk, kiderült, hogy jó, hogy Mátét elvittem, mert így még csírájában el tudtuk fojtani a rossz beidegződés rögzülését.
Fontosak a napi pár perces gyakorlatok
Kis testátmasszírozás, játékos ismerkedés után jöttek a gyakorlati feladatok, amiket én is megtanulhattam a helyszínen, hogy aztán otthon gyakorolhassam Mátéval. Nem kell nagy dolgokra gondolni. Napi 10 perc gyakorlás bőven elég volt ahhoz, hogy az izomzata visszalazuljon, kinyissa a kis tenyerét is, és ne érezze rosszul magát, ha gömbölyítettük a hátát. Közben persze hivatalos úton is próbáltam visszajelzést kapni arra, hogy jól tettem a dolgom, ezért konduktorhoz is bejelentkeztünk, aki a babák mozgásfejlődését vizsgálja.
Ezt bárki megteheti, nem kerül pénzbe, de az újdonsült kismamának azért megnyugtató lehet, ha egy szakmai szem is azt mondja, hogy minden rendben. Persze minden tiszteletem az idősebb ősanyáké, de azért, ha egy szemernyi kétsége is van az embernek, hogy valószínűleg nincs minden rendben, akkor igenis érdemes szakemberhez fordulni. Legfeljebb azt mondja, hogy „minden rendben van, anyuka, nem kell pánikolni”. A védőnőtől is nyugodtan tanácsot kérhetünk ez ügyben.
Nem gond, ha FÉLÜNK anyaként, a lényeg, hogy a dolgok után járjunk
Nos, nálam ez a mondat úgy hangzott, hogy „minden rendben van, anyuka, jól tette, hogy elvitte dévényeshez”. Megkérdezte, hogy milyen feladatokat kaptunk, ő is mutatott párat, majd még kontrollra is visszahívott minket, hogy ő is lássa a fejlődést. És ekkor volt Máté még csak 3-4 hónapos! Amire mindenki – aki nem szakavatott szemmel nézte a kisfiamat – csak annyit mondott, hogy „nagyon cuki, majd kinövi”.
Engem is bátran kereshettek, ha kell kontakt
Azzal, hogy elejébe mentem a dolgoknak, tulajdonképpen Máté féléves korára már csak kontrollra jártunk a dévényeshez is, mert azt mondta, hogy tökéletesen sikerült neki behozni a fejlődési elvárásokat. Nem tudom, hogy emiatt alakult-e úgy, hogy Máté kúszás után egyből állni és járni kezdett már 7-9 hónaposan, de aztán végül a mászás és az ülés is begyűrűzött az életünkbe, mindenféle erőltetés nélkül.
Konklúzió
Anyaként igenis tele vagyunk újdonsült félelmekkel, amiket próbálunk leplezni, palástolni a család és a barátok előtt, esetleg egyes helyzetekben be is pánikolunk. A fontos az, hogy ez NEM rossz dolog, ne ijedjünk meg tőle, mert ez igenis természetes folyamat, hiszen megváltozott a testünk, az életünk, a napi rutinunk, miközben testünk gyümölcse már külön életet él tőlünk.
Érdemes fejlesztő gyakorlatokat végezni a babánkkal, mert az nekünk is pozitív visszacsatolás lehet, de erőltetni semmikép sem szabad a fejlődését más babákhoz képest. Viszont ha észleljük, hogy valami akadozik neki, mindenképp beszéljünk róla első körben a védőnővel, mert ez egyáltalán nem minősíti sem az anyát, sem a gyermeket, cserébe legalább egy körrel nyugodtabban alhatjuk le a következő három óránkat.
