Ebben a merész és őszinte cikkben a mai női lét kihívásairól olvashatsz, ahol a feminizmus, önazonosság és társadalmi szerepek újragondolása kerül előtérbe. Fedezd fel, hogyan alakítják át a nők a hagyományos szerepeket és hogyan találnak erőt az önbecsülésben. Hága Antónia írása.
Nekem Rosa Luxemburg és Clara Zetkin a bevásárlókosarak teljes jogú cipelését hozta el. Mielőtt most sokak felszisszennek, hogy a feminizmust nem lehet ennyire leegyszerűsíteni.
Nők a modern világban: Egyenjogúság vagy elférfiasodás?
Megjegyzem, gyakran gondolok rájuk, nem szép kontextusban, különösen akkor, ha magamnak kell a kocsimba begurítani a téli gumijaimat, vagy ha némán kell végighallgatnom egy-egy szerelő tirádáját, amelynek a lényege minden esetben az, hogy persze, mi, nők nem értünk a motorok nyelvén.
Igen, szabad választanom, és választható is vagyok, de ennek mi is az ára? Szabad előreengednem a férfiakat az ajtón, szabad elviselnem, ha azok nemes egyszerűséggel rám is engedik azt, szabad állnom a buszon egy-egy férfi mellett. Szabad elviselnem, ha ribancoznak, mert az autómmal bekanyarodom a mobilon csevegő férfi előtt. Mostanában elfelejtettük, hogy korábban hölgyek voltunk, és azt hiszem, hogy ebben nem csak a teremtés koronái a hibásak.
Hölgyek a múltban és nők ma: Elveszett finomság?
Egyenjogúak lettünk, ami kicsit sem azonos az elférfiasodással, de néha úgy viselkedünk, mint ők, így abban is egyenlően kell osztozkodnunk. A környezetem furán néz rám, amikor megtudják, hogy én nem szerelek csaplefolyót, konnektort, nem vagyok hajlandó füvet sem nyírni, szeget falba fúrni. Igen, megpróbálok nőnek maradni és akként is viselkedni, meghagyva a szerelés felemelő érzését és az azzal járó gyönyöröket a férfiak számára. Engem csak az eredmény gyönyörködtet. A férfiak gyakran örülnek annak, ha férfiasítjuk magunkat, hiszen ennyivel is kevesebb a dolguk. Régen a hölgyek nem láttak el ilyen feladatokat. Aztán rájöttünk, hogy azonos jogaink vannak a férfiakkal, így élhetünk úgy, mint ők, sutba is vágtuk a hölgylétünket, és maszkulinizáltuk magunkat. Mert miközben elbirtokoltuk a férfias feladatokat, a férfiak fontossága is elmaradt az életünkből. Legalábbis mi sok esetben így éljük meg. Egy régi kedves barátnőmtől idézve: „Minek neked férfi, drágám, szekrényt kell tologatni?”
Néhány éve még úgy fogtuk a ciginket, és úgy is löktük be a pálinkákat is az arcunkba, mint ők. Csak azt nem tudom, hogy miért. Miért akartunk mi férfiasak lenni? Talán azért, hogy a társadalom úgy becsüljön meg minket, mint őket? Mikor is vesztettük el a hölgységünket? Most maximum a női eladó kérdezi meg, hogy „Mit adhatok a hölgynek?”.
Szembenézés a korral: Az idősebb nők helyzete
Idősebb nőnek lenni még azzal is jár, hogy a nőkkel szembeni előítéleteket tetézhetjük az idősekkel szembeniekkel is. Pedig mennyire kár, mert lehetne ez egy halmozott előny is. De, mint sok minden az elmúlt évtizedekben, ez sem változott előnyösen kis hazánkban. Kétségtelenül nőnek lenni kis hazánkban kihívás. Amikor másodszorra olvastam el ezt az írásomat, arra gondoltam, hogy javíthatnám a kihívást „nagy szívásra”. De meg kell mondanom, imádok nőnek lenni. Már csak azért a kicsit sem elhanyagolható tényért, hogy mi – tudom, a férfiaknak sem tilos – kedvünkre sminkelhetünk, használhatjuk azt a mesés tűzpiros rúzsunkat, festhetjük a hajunkat és hordhatjuk az imádott tűsarkunkat! Ilyenkor megkérdezhetik sokan, hogy „No és a nehéz napok?”.
Mit is mondhatok? Az ezekkel járó feszültségeket nemcsak nekünk kell elviselni, hanem a környezetünknek is. Mi, nők ezt meg egymásnak el tudjuk nézni. A férfiak? Ők meg legalább ennyit visszakaphatnak a sok-sok figyelmetlenségükért. Bizonyos helyzetekben más-más szerep vár ránk, és minden helyzetben más-más elvárásoknak kell eleget tenni. A társadalom vagy az élet gyakran állítja választás elé a nőket. Milyen szakmát válasszanak? Azokat a bizonyos nőies szakmákat? Legyenek tanárok, óvónők, szociális munkások, esetleg gyermekgyógyászok? Vagy lépjenek be a férfiak világába? Legyenek menedzserek, bankárok, tőzsdeügynökök? Legyenek orvosok, de mindjárt a nagyobb állóképességet igénylő sebészek, rendőrök, esetleg nyomozók. Amíg a nőiesebb szakmák irányába mozdulnak el, ott nem kell, csak a nőtársaikkal megvívni az elismerést kikövetelő harcot, csak őket, csak a nőket kell legyőzni. Amikor viszont a férfiak világába irányítják magukat, akkor már keményebb vizekre merészkednek.
Nincs kétségem afelől, hogy az utóbbiakban is parádésan meg tudják állni a lányok, asszonyok a helyüket, hiszen a női kommunikáció, amennyiben professzionálisan alkalmazzák, hatékony tud lenni a férfiak világában. S ha megkérdezünk száz nőt, hogy melyik csoportból választana szívesen kollégát, sokan a férfiakét választják, mintsem a „tyúkól” klímáját.
Karrier vagy család? A női szerepek dilemmái
Később aztán választaniuk kell a gyermekes és a gyermek nélküli élet között. Míg a társadalmi konvenciók megkívánják, hogy feleségek és édesanyák legyenek, addig a karrierjük építésénél mindez akadályt jelent. Hiszen a férfiakat az otthoni asszisztencia felmenti az úgynevezett házimunkák alól, nem gond, ha a gyermek beteg, az sem, ha tovább kell bent maradni a munkahelyen. És ilyenkor bizony az igazi versenytárs a szingli. Igen, azok, akiknek se kutyájuk, se macskájuk nincs. Bocsánat, talán macskájuk van, hiszen azzal igazán nem sok a gond, s ha munka után fáradtan mennek haza, maximum egy-egy szemrehányó nyávogással kell megbirkózniuk. Viszont ők azok, akik cserébe ezért sok esetben a diszkrimináció áldozatai. Gondoljunk csak az állami támogatásokra, amelyek teljesen megfeledkeznek a szinglikről, vagy a mérhetetlen túlmunkára, amit a családos édesanyák tehermentesítése miatt kell bevállalniuk. Gondoljunk azokra a társadalmi presztízsekre, amik a családosok elismerését jelzik, és gondoljunk csak olyan mondatokra, amik következtében ők „csak a szinglihorda tagjai”.
Szingli nők: Önállóság és társadalmi nyomás
A nők napjainkban erősebbek, érzelmileg stabilabbak és képzettebbek. Nem félnek az egyedülléttől. Inkább ez utóbbit választják, mintsem egy olyan férfival éljenek, akit nem szeretnek vagy tisztelnek. Ha egy nő nincs anyagilag kiszolgáltatva egy férfinak, 1-2 diplomával is rendelkezik, jobban ügyel a megjelenésére, és egy férfitól is elvárhatja, hogy legyen igényes magára és a környezetére. Szeretek szingli lenni. Ennek valódi hátrányát addig éreztem, amíg meg nem tanultam egyedül utazni. Szeretek magam dönteni a saját életemről, szeretek a saját kis világomban, a saját élettempómban működni. Igen, én merek szinglinek lenni.
Mindezek mellett szeretem a férfiakat is. Bevallom, nehéz lenne, és üres nélkülük a világ. Nem csak akkor hiányoznak, amikor szekrényt kell tologatni. Jó szeretni őket, és jó általuk szeretve lenni. És ugyan hány nő van a világban, akit megérintett egy-egy férfi szerelme, aki aztán úgy döntött, hogy „nem, én mégis szingli maradok”. Én nem ismerek ilyen nőt. Olyat viszont sokat, akik azt mondják, hogy jó szeretve lenni, de ennek túl nagy az ára. De mindenáron nem kell. Akkor az egyetlen és lélekkiegyenesítő dolog az, ha berendezi és boldoggá teszi saját kis szingliéletét, és elindul az önbecsülés útján, mert ha a környezet nem, akkor legalább magunk becsüljük magunkat.
[caldera_form id=”CF6016c8ec2a484″]
