Még el sem kezdődött a szeptember, máris elfáradtunk. Becsöngettek, vége a nyárnak, indulhatnak a gyerekek oviba, suliba. Igen ám, de már az első hetek nehézségeket gördíthetnek elénk: beszoktatás, betegségek, karantén. Részletek egy anya szeptemberi naplójából.
Sokan vártuk az óvoda- és iskolakezdést, hogy a hosszú nyári szünet után újra intézménybe kerüljenek a gyerekek, ezzel visszatérhessünk az irodába, és teljes mellbedobással a munkánkra koncentrálhassunk. Legalábbis munkaidőben. Bevallom, nekem ez volt az első teljes, munkával töltött nyár; amióta anya vagyok, így én élveztem a nyarat, szerettem, hogy sokat tudunk jönni-menni, kikapcsolódni.
A srácok is rendkívül önfeledtek voltak, öröm volt nézni őket, és velük együtt megélni ezt az időszakot. Nehéz volt meghasonulni és bemenni dolgozni, ezért talán picit engem is jóval kecsegtetett a szeptember.
Kezdjük az óvodát
Az első hét flottul ment: a nagylányom visszatért a barátaihoz a nagy-középső csoportba, a kisfiam pedig megkezdte a beszokást a szomszédos csoportba. Mindenki boldog, s kézen fogva együtt indulnak óvodába. Ez számomra ismét egy felbecsülhetetlen érzés, mert bár szerették a bölcsit, ovit külön-külön is, de most a maga természetességében indulnak a napjaink.
Nincs sírás, se hiszti. Öltözünk, hajat fonunk (na jó, a fésülködés azért nem mindig tetszik), fogat és arcot mosunk, cipőt húzunk, és mindenki ellenérzés nélkül elindul.
Csodás folytatás
A második hét is így kezdődött. Ráadásul kedden volt a lányom születésnapja, amire egy fantasztikus cseresznyefa-installációt készített neki a dadus néni, ami a gyümölcsök tálalását szolgálta, mint egy alternatív torta. Csodás lett. Este közös családi mozizással, popcornnal ünnepeltük ezt a fantasztikus eseményt. Öt éve, hogy teljesen kifordult a világ számomra, hogy „hirtelen” ketten lettünk egyből, de mégis maradtunk egybeforrva. A legjobb dolog az életemben, hogy anya vagyok. De ez más téma, térjünk vissza a szeptemberre…
Kezdődik…
Csütörtökön jött az első hoppá! A kisfiam orra folyik, maradjon otthon. Szerencsére rugalmasan tudok home office-ban dolgozni, ha a helyzet úgy kívánja, de azért tudjuk, hogy egy picivel otthon nem lehet úgy haladni, ahogy az ember azt szeretné. Továbbá aggódtam is, mert az a tapasztalat, hogy nála mindig hosszasan elhúzódik ez a náthás megbetegedés.
Péntek: jött a feketeleves
Másnap elkezdtem az orrszívás-mézes tea-C-vitamin hármasának megállíthatatlan alkalmazását. Majd 11 óra magasságában kaptam a hívást, hogy menjek az oviba a másik gyermekért is, mert Covid-veszély miatt két csoportot ki kell üríteni. Természetesen a mi két csoportunkat.
Sajnos az egyik kisgyerek tesztje lett pozitív, ezért már kora délután megkaptuk a határozatot: hatósági karantén. Szerencsére az érintett kisgyerek jól van, apró tünetekkel megúszta a történetet, ezért hálás vagyok. Mi pedig megkezdtük az 56 négyzetméterre zárt életünket.
Karantén a panelban
A családi szülinapi zsúr egy, a folyosón átadott tortában és ajándékáradatban merült ki. Sajnáltuk, mert a gyerekek szülinapja az egyetlen olyan alkalom, amikor összegyűlik mindkét család, mind a négy nagyszülő és a nagynénik a férjeikkel, a szeretett unokatesóval. De a gyerekek olyan rutinosan fogadták – meglepően jól tudnak már alkalmazkodni a pandémia okozta furcsa szituációkhoz.
Számomra – mondjuk – nagyon ambivalens érzéseket hozott még mindig. Akikkel a legjobban szeretek lenni, most itthon vannak, de nagyon sok friss munkám van, és helyt kell állnom. Megoldottuk, a férjem is tudott picit itthon maradni, de igen stresszes és fárasztó napok voltak ezek.
Amúgy szerető testvérek
Igazából nem is panaszkodom, mert cuki, szerető testvérek a gyerekeim. El is játszanak együtt, ha úgy alakul. Továbbá másfél-két óra altatást követően van, hogy sikerül is álomba szenderedniük délután. De azért a hatodik napon súlyos hiányát látom a friss levegőnek.
Teljesen felértékelődik ilyenkor egy kert vagy egy terasz, de még egy tenyérnyi erkély is. Felmásznak az emeletes ágyra, onnan bámulnak ábrándozva ki az ablakon, hallva a játszótér zsivaját. Gyermekek kacagnak vidáman, ők pedig ugranak egymás nyakának, vagy éppen ököllel a másiknak.
Hatodik nap
Nem hibáztatom őket, hogy kicsit belebolondultak ebbe a szabadságfosztásba. Alapjáraton ők tényleg kiegyensúlyozottak, és mindig szeretettel gondolnak a másikra. Vagyis nem mindig. A „panelkarantén” hatodik napján már nem.
Sajnos több anyatársam mondta már, hogy ők is „hazakényszerültek”, mert bizony a betegségek azonnal elég komolyan felütötték a fejüket. Hát fel a fejjel nekünk is, anyák, apák, nagymamák, nagypapák és mindannyiunk főnökei.
Kibírjuk, megcsináljuk, túl leszünk rajta! Csak egészség legyen, és térerő!
