web analytics

Válassza az Oldal lehetőséget

„Szomorú éjszaka volt, amikor a kislányunkat feltettük a buszra”

– egy itthon maradt anya vallomása, 1. rész

„Szomorú éjszaka volt, amikor a kislányunkat feltettük a buszra”  <br><p class='alcim'> – egy itthon maradt anya vallomása, 1. rész</p>

Hét év távlatából nehéz feladat felidézni azokat a pillanatokat, amikor az első gyermekem elhatározta, egy másik országban próbál szerencsét. Ennek ellenére bizonyos dolgokat, gondolatokat, érzéseket nem lehet elfelejteni. A hiánya, azóta a hiányuk a mindennapok részévé vált. Nem múlik el nap, amikor ne gondolnék arra, mennyire más lenne, lehetne az életem, ha elérhető közelségben lennének. Más lenne, az biztos, mindenkinek más. Az enyém is és az övék is.

Érdeklődve figyelem a közelemben lévő családokat, a történeteiket, nem egyedi eset, hogy a gyermek külföldön próbál szerencsét, másik országban vállal munkát. Az sem ritka, hogy a szülők mindketten a jobb megélhetés reményében vállalják a külföldi munkavállalással járó következményeket és azt, hogy az év nagyobb részét a családtól távol töltik.

Sőt, az sem ritkaság, hogy az apa, illetve az anya több száz kilométerre keresi meg a család megélhetéséhez szükséges pénzt. Más világot élünk, mint az én gyermekkoromban, így az, ami velem történik, nem is tűnik egy kívülálló szemével szokatlannak és kibírhatatlannak. Mint mindenki másnak, nekem is a saját helyzetemmel kell megbékélnem, a saját helyzetemből kell kihoznom a lehető legjobbat.

külföld, külföldön a gyerek, anyai érzések, féltés, Svájc

Kép: Unsplash

Erőt adó példák

Sok példa van előttem. Megható és megrázó példák, amelyek erőt adnak nekem is. Gyermekek példái, akik a nagyszülőkre maradnak, mert a szüleik távol dolgoznak, még csak nem is egy helyen, egymástól is távol. Családok, ahol az egyik fél – többnyire az apa – ingázik egy távolabbi ország és az itthon élő többiek között, hiszen a hazai fizetések többszörösével lehet így hozzájárulni a családi kasszához. Kinn keresni, itthon költeni – ideális állapot. Az árat mindenki megfizeti. Elfogadják a helyzetüket. Tudják, mi miért történik.

Sosem korlátoztam túlságosan

Soha nem voltam az a típusú anya, aki túlzott korlátokat szabott a gyerekeinek. Bizonyos szabályok betartásával igyekeztem rugalmas és jó értelemben vett liberális légkört teremteni számukra, segítettem őket abban, hogy az aktuális lehetőségeket minél jobban ki tudják használni. A nyelvtanulás nálunk központi kérdés volt, így mindegyikük két-két idegen nyelven beszél. Az sem volt kérdés soha, hogy nemzetközi nyelvvizsgájuk legyen, tudtuk, ez egy pályázat esetében előnyt jelent.

Büszke voltam, amikor egyik, majd a másik gyermekem Erasmusprogram keretén belül külföldre került. Arra is, amikor a szakmai gyakorlatukat neves európai cégeknél tölthették. Mindig is segítettem őket abban, hogy ez irányú terveik megvalósuljanak. Sejtettem, hogy ők ketten valamikor külföldön fognak dolgozni, rövidebb-hosszabb időre újra elmennek majd. Tudtam, a nyelvi nehézség soha nem lesz akadály náluk.

külföld, külföldön a gyerek, anyai érzések, féltés, Svájc

Kép: Unsplash

Svájc nincs közel

Nem szabad visszatartani, ezt is tudtam. Mégis, amikor a harmadik – a legfiatalabb gyermekem 21 évesen megosztotta velem a tervét, miszerint nem folytatja a tanulmányait a főiskolán, hanem külföldre készül bébiszitterkedni – is így döntött, nagyon megijedtem. Nem szeretett tanulni soha, szerintem csak miattam és a testvérei miatt – akik egyetemre jártak – adta be a derekát, és kezdte el ő is Pesten a tanulmányait.

Várható volt, hogy otthagyja a fősulit, persze titkon csak bíztam benne, hamar eltelik az idő, jól érzi magát a fővárosban, észre sem veszi, és diploma lesz a kezében. Aztán nem így történt. Csak abban tudtam reménykedni, hogy valahol a közelben sikerül találnia egy olyan családot, ahol majd hamar meggondolja magát, megunja és hazajön.

Sokat olvastam, hallottam fiatal lányokról, akik szintén ezt a munkát választották, és inkább negatív érzések voltak bennem. Beadta több családhoz a jelentkezését, és engem nagyon aggasztott, hogy egyáltalán nem érdekelte, melyik országba kerül. Aztán jöttek is a válaszok – Angliából, Új-Zélandról, Németországból, Svájcból.

Sokszor beszélgettünk ebben az időszakban is a gyerekekről, arról, mekkora vállalás és felelősség egy-kettő-három gyerekre vigyázni, egy idegen családnál lakni, külföldön, kiszolgáltatva. Most már azt mondom, szerencsére egy svájci családhoz kötelezte el magát, de akkor nagyon el voltam keseredve. Svájc! Nem itt van a szomszédban, csak az vigasztalt, hogy nem Anglia vagy Új-Zéland.

külföld, külföldön a gyerek, anyai érzések, féltés, Svájc

Kép: Unsplash

Csend és üresség

A nagyobbik lányom ekkor még itthon tanult és dolgozott, a fiam is Budapesten járt egyetemre. Azután elment a nagyobbik is, egy évvel a kicsi után. Aztán elment a középső is. Már három éve annak is. Nagy volt a csend, nagy volt az üresség.

Azt tudtam, már soha nem lesz semmi ugyanolyan, mint volt, és ők sem lesznek olyanok, amilyenek voltak, mielőtt elmentek. Ebben a helyzetben mindenki változáson megy át. De milyen változáson? Ez egy nagy és nyitott kérdés volt számomra.

Nincs két, esetemben három egyforma személyiség, nincs két egyforma helyzet. Voltak bőven gondolatok a fejemben, amiken rágódhattam. És akadtak bőven aggodalmak is a szívemben, mi lesz ezután az én szerepem, hol lesz a helyem az életükben.

külföld, külföldön a gyerek, anyai érzések, féltés, Svájc

Kép: Pixabay

Hol hibáztam?

Sokat gondolkodtam, magamban kerestem a hibát. Kerestem az okokat. Sok volt a bizonytalanság. Teljesen új élet kezdődött. Nekünk, a férjemmel itthon kell boldogulnunk. Nekik egy idegen országban, ahol bármennyire igyekeznek, mindig csak külföldiek maradnak.

Inkább azok a kétségek tettek még elkeseredettebbé, vajon megállják-e a helyüket, elég erősek-e lelkileg, érzelmileg, akaratilag, hogy megtalálják az utat, a saját útjukat, hogy elég nyitottak és rugalmasak-e, hogy alkalmazkodni tudjanak a sok-sok ismeretlen helyzethez, elég tájékozottak-e ahhoz, hogy a gyökeresen megváltozott helyzetet megfelelően tudják a saját boldogulásuk irányába alakítani.

külföld, külföldön a gyerek, anyai érzések, féltés, Svájc

Kép: Unsplash

Csak bízni tudtam

Mindkét lányom Svájcban él, a vizek és a hegyek országában, amiről bár sokat olvastam, amit képekről valamennyire ismertem, de soha nem gondoltam volna, hogy közelebbi kapcsolatba kerülök vele. Tudtam, hogy a világ legdrágább országa, és bár a fizetések magasak, a megélhetés is igen drága.

Ezért csak abban tudtam bízni, hogy sikerült megtanulniuk helyesen bánni a pénzzel, hiszen akinek ez itthon nem sikerül, máshol is problémái lesznek; aki tud bánni a pénzzel, mindenhol tud, aki nem, az kereshet többet, nem lesz neki több.

Bíztam abban, hogy az együtt eltöltött évek során elég muníciót kaptak a boldoguláshoz. Tudtam, mindenhol ugyanúgy küzdeni kell.

Amikor hét éve a kislányunkat feltettük a buszra a Népligetben, az valami nagyon szomorú éjszaka volt. Bukarest–Budapest–Zürich.

El sem tudtam képzelni, hogyan lesz ezután.

És hogyan lehet ezt elviselni?

Folytatjuk.

Fehér Rózsa

 

Üdv

Jelenleg 7 ember olvassa a cikkeinket veled együtt.

Közösség

Örökbe Fogadok Egy Ovit

A HŐSANYA rovat jószolgálati tevékenységével most Te is lehetsz egy halmozottan hátrányos helyzetű (HHH) óvoda örökbefogadója. Tudj meg többet erről a kezdeményezésről!

Tovább »

Partnereink

szövegírót keresek

örökbe fogadok egy ovit