Általános vélekedés, hogy a szülőknek a nyaralás ugyanolyan, mint egy sima munkahét, csak éppen máshol vigyázunk a gyerekeinkre. Hogy ez ne feltétlenül legyen így, és a vakáció végén a szülő is kisimultan térjen haza, Isten elküldte nekünk a szállodai animátor intézményét.
Ugye megvan az érzés, amikor a várva várt nyaralás első napján átléped a szálloda küszöbét, és máris fejest ugranál a wellness-szolgáltatásokba, de vagy nem tudod, vagy nem akarod bevinni magaddal a gyerekeket is?
Olyan, mint a karácsony
A családi nyaraláson még inkább szükségünk van arra, hogy néhány órát gyerekek nélkül töltsünk el, a kicsiknek pedig arra, hogy játékkal, sporttal vezessék le a nem kevés energiájukat. Ezt az igényt már felismerték egy ideje a hotelek, és manapság már egy magára valamit adó, családbarát szálloda nem létezhet gyerekanimációs szolgáltatás nélkül. Ha emellett még játszóház is várja a kicsiket, az már majdnem olyan, mint a karácsony nekünk, anyáknak is!

Távol, mégis közel
A paramamik is fellélegezhetnek, hiszen amikor átadjuk csemeténket akár a játszóházban, akár az animátoroknak, azért nem leszünk tőlük távol, ugyanúgy a hotel területén maradunk, és bármikor elérhetők vagyunk, a hotel recepciója biztosan tudni fogja, melyik wellnesskezelésen vagy más, felnőtteknek szóló animáción veszünk épp részt, ha a mobilunk nem lenne a kezünk ügyében.

Mesés segítők
Az animátoroknak a legtöbb helyen mesés segítőik is vannak: Tihanyban a vízi tünde és az erdei manó, azaz Lhun és Calen. Ők a Tihanyi-félsziget élővilágára vigyáznak. Ezerévesnél is idősebbek, ezért látták már az ősi falvakat, városokat és embereket is itt élni, és látják ám a gyerekeket is! Ha figyelmesen sétálunk az erdőben, felfedezhetjük Calen lila amulettjét megvillanni a bokrok között, ahogy épp siet valahová. Ha pedig hajnalban kilátogatunk a Balaton partjára, ránk integethet Lhun a víz felől.
Találkozhatunk velük a Balaton-part legnagyobb, 500 méteres, saját stranddal rendelkező szállodájában is: a tünde és a manó segítenek az animátoroknak a számtalan játék, játékos feladat és kihívás kiötlésében és megvalósításában, illetve abban, hogy megtanítsák, hogyan tiszteljük és szeressük a minket körülölelő természetet.

Maguk is kicsit gyerekek
Az animátorok csapata általában csupa lelkes fiatalból áll, akik főiskolai vagy egyetemi hallgatók, leginkább óvoda- vagy iskolapedagógusnak készülő, nyelveket beszélő diákok. Ők azok, akik a lurkók számára még pajtik, hiszen nemrég még maguk is a játszótéren rohangáltak (és erre emlékeznek is), de ma már a munkájukat felelősséggel végző fiatal felnőttek. Játszanak, bolondoznak, óriásbubit fújnak, vagy épp csillámtetkót gyártanak ugyanúgy a kicsikkel, de segítik, koordinálják és irányítják is őket, ha épp arra van szükség.

Felelősség és munka
Gyerekekkel foglalkozni azonban nemcsak felelősség, de – mint ahogyan minden szülő jól tudja – kőkemény meló is! Nem elég jó kedélyűnek lenni, de tudni kell ezt átadni, szórakoztatni, és nem utolsósorban: csapatban működni. Egy animátor munkája során számos kihívással is találkozik: nem mindenre lehet előre felkészülni, és váratlan helyzetekben is kreatívnak kell lenni. Emellett egy szállodában a vendégkör folyamatosan változik, legkésőbb 7 nap után pedig teljesen lecserélődik.
A gyerekeknek is szükségük van néhány napra az akklimatizálódáshoz, a barátkozáshoz, mire megszokják az animátorokat, és közösséggé formálódnak. Miután pedig aztán hazamennek, elölről kell kezdeni a toborzást. Épp ezért az animátorok beosztási rendszerét is úgy alakították ki, hogy turnusokban dolgozzanak, és egy héten minden második estéjük szabad lehessen.

Életérzés
„A tapasztalat azt mutatja, hogy a fiatalok számára a hivatásos szórakoztatás nem egyszerű szezonális foglalkozás, számukra ez nem »csak« egy nyári munka. Különösen a Balatonnál, itt inkább életérzés” – mondja Perlaki Dóra, az animátorok koordinátora, aki azt is elmesélte, hogy a Club Tihany Resort tavalyi vezető animátora annak idején gyerekként maga is több nyáron át itt vakációzott, és idén is visszatér majd pár hétre, hogy megmutathassa a kicsiknek is, mitől lesz igazi a balatoni nyár.

Program program hátán
A sportprogramok mellett népszerűek a kézműves-foglalkozások a kreatívabbaknak vagy bárkinek, ha épp zuhog az eső. Az óriásbuborék-partitól kezdve a társasjátékozáson át a minidiszkóig minden a kicsik szórakozását szolgálja. Általában 4-5 éves kortól ajánlják az animációs programokon való részvételt, de az életkornál talán fontosabb, hogy a kicsik tudjanak biztosan járni és valamennyire beszélni. Aki azonban szeretne maga is rövid időre újra gyerek lenni, vagy nem hagyná magára csemetéjét, a közös élményről sem kell lemondani: sok helyen a szülőkkel együtt is részt lehet venni a programokon.

Együtt zöldülünk
A fenntarthatóság ma már olyan megatrend, amelyet nem tudunk kikerülni, és gyakran a gyerekeken keresztül a legkönnyebb megszólítani a felnőtteket. Számos szálláshely nyit ma már a zöldmegoldások felé, és a fenntarthatóbb életmódra való váltásra igyekszik a gyerekeket is ösztönözni.
A wellnesshotelek éttermeiben többnyire svédasztalos megoldás működik, ami gyakran azzal jár, hogy az apró mancsok mindent a tányérjukra szednek, amit szemük-szájuk megkíván, de végül annak a fele sem fogy el. Az így felhalmozódó maradék elkerülésére jó módszer a tokenrendszer: az a lurkó, aki mindent megeszik, amit kiszedett magának, zsetont kap, amelyet aztán apró ajándékokra válthat a hotel shopjában.
A legfontosabb azonban, hogy minden nap élményekkel teli legyen, és a nyaralásról hazatérve még otthon is sokáig meséljenek a gyerekek: a nagyinak, az oviban a kis barátoknak, a suliban a haveroknak, és jövő nyáron ne felejtsenek el visszatérni!
A cikk létrejöttét a Club Tihany Resort, a családok balatoni üdülőhelye támogatta.
Borítókép: Club Tihany Resort