Üdvözöllek a világomban, kiszabadultam egy napra a gyerekek mellől, elmentem tegnap elintézni a karácsonyi ajándékokat. A korábbi évekhez és hozzám képest egyébként megdöbbentően időben. Hosszú listám volt, precízen csoportosítva, hogy mit hol tudok beszerezni. Reggel 3/4 8-kor kilöktem a nagyot a sulinál, és nyakamba vettem a várost. Ja, hogy csak 10-kor nyitnak az üzletek? Addig elintéztem a gyógyszertárat, megírtam és feladtam a karácsonyi lapokat (kíváncsi vagyok, mikor kapják meg a címzettek), bolyongtam kicsit a Tescóban (Stühmer szaloncukor nincs). 10 órakor már a Duna Plazában toporogtam. Kb. 10 üzletben voltam, jó sok dolgot kihúztam a listáról, de nem mindent. Stühmer szaloncukor nincs. Illetve van, de nem az, amit én akarok.
Időközben gondolatban elengedtem az IKEA-t, irány az Aréna. Ekkor már majdnem dél volt. A városban óriási dugó (basszus, tényleg vidéki lettem, nem voltam rá felkészülve karácsony hetében). A lányom átállította a Waze-t, így hetek óta szánnal közlekedünk, és egy kedélyes Mikulás navigál angolul, minden instrukciót harsány hohohóval megtoldva. Ettől megzavarodva valahol olyan helyen hajtottam be az Aréna-mélygarázsba, amiről nem is tudtam, hogy létezik. Leparkoltam, és mivel vannak gondjaim a tájékozódással (fontos információ!), gondosan megjegyeztem, hogy sárga K26, majd nyakamba vettem az Arénát is. Sokkoló tömeg, kilométer hosszú sorok a kasszáknál mindenhol. Hajrá, omikron! Itt is voltam kb. 10-12 üzletben, a szemem már kopogott, persze nem reggeliztem, idő nincs, dolog van. Végeztem (Stühmer szaloncukor nincs), indulok le a mozgójárdán. Igaz, lifttel jöttem fel, de magabiztos (hülye) vagyok.
Kocsi sehol. Á, biztos eltévesztettem a lejárót. Rekonstrukció következik, visszamegyek, és pontosan azzal a lifttel lemegyek, amivel érkeztem. Ura vagyok a helyzetnek, érvényesítem a parkolójegyemet. Kocsi sehol. Sárga K26 sehol. Kezdek pánikba esni. Két hete vettük a kocsit, az nem lehet, hogy ellopták, a férjem nem merem hívni… Elgyalogolok a narancssárga U-R szekcióig, bár az elmúlt 38 évben, amióta olvasni tudok, legalább az ábécével sosem volt gond. Fésülöm végig a sorokat, már az I-nél tartok, nyomkodom a távirányítót, hátha felvillan valahol a kocsi. Többször megörülök felvillanó lámpáknak, de csak azok az emberek szállnak be az autójukba, akik – velem ellentétben – tudják, hol parkoltak. Közben rendőrautó megy el mellettem, furcsán néznek. Ismerősökkel futok össze, igyekszem természetesen viselkedni. Harmadszor fésülöm végig a sorokat, már néhány rendszámot régi ismerősként üdvözlök, és a Mátrixban érzem magam. Visszamegyek a lifthez, újra elindulok. Semmi. Közben hívnak, hogy nem sikerült az állásinterjúm. Mindegy is, úgyis örökre itt maradok. Kezdek teljesen összezavarodni, a valaha volt összes mélygarázs képe kavarog az agyamban, és már sem a sárgában, sem a K-ban, sem a 26-ban nem vagyok biztos. Visszamegyek a lifthez. Véletlenül rossz irányba szállok be, kilépek a −2-n, automatikusan indulok az eddigi útvonalon, és OTT A KOCSI!!
Minden stimmel. A sárga is, a K is, a 26 is. Csak egy szinttel lejjebb.
Nincs idő ünnepelni, a lányom hív fel hisztérikusan, hogy a suliban egy órával korábban kezdődik a karácsonyi vásár (WTF?), mikor érek oda a mézeskalácsokkal? Hát mindjárt, kislányom, mindjárt. Bepattanok, indulok, gondosan követem a „kijárat” feliratot, most már semmit nem bízok a véletlenre! Beállok a sorompóhoz, NEM NYÍLIK. Ó, b… meg, a kártyát még a Canossa-járásom elején érvényesítettem!!! Mögöttem alakul a sor. Se ki, se be. Hívom a diszpécsert, hála istennek, legalább nő. Mondom neki, nem tudok kimenni, nem találtam a kocsit, biztos lejárt a kártya. Rendszámot kér, „igen, látom önt”, kicsit lejjebb csúszok az ülésben, de hát már mindegy. Olyan szerencsém van, mondja, hogy csak szálljak ki, a matricás ajtó másik oldalán ott egy automata. A kocsi széles, én lusta vagyok, közel álltam, hogy ne kelljen nyújtózkodni a kártyával. Átmászom a sebváltón és az ajándékokon (basszus, tényleg fogyni kellene), kiesek jobb oldalon a kocsiból, próbálok fesztelenül futni az automatához. 300 Ft, bankkártyával, sosincs nálam készpénz. Sprint vissza, a mögöttem állók ünnepelnek, szánakozva végignézik, ahogy jobbról újra átmászok az ajándékokon (nem mertem belenézni azóta sem a szatyrokba, lesz a fa alatt meglepi!), és már indulok is!
A napom többi része már sima csiga volt, összedobtam 15 zacskó mézeskalács-ajándékcsomagot, ámokfutás vissza a suliba, volt még egy kis Auchan (Stühmer nincs), JYSK, két SPAR (Stühmer nincs). Este 10-kor megrendeltem a neten a Stühmer szaloncukrot. Jövőre okosabb leszek, és BKV-val megyek az Arénába.
Éljen a karácsonyi készülődés!
