Svájc számomra mindig nagyon titokzatos ország volt, amiről nem sokat tudtam. A hatalmas hegyek jutottak eszembe róla, meg persze a bankjai. Amikor egyszer eljutottam oda, meglepődtem, milyen színes, vibráló, mesekönyvbe illő városai vannak. Sok helyen jártam már, de itt éreztem először azt, hogy ez tényleg „nyugat”. Én csak átutazóban voltam Svájcban, de Emese évek óta él itt a családjával. Az ő történetén keresztül jobban betekintést nyerhetünk ebbe a gyönyörű országba és a mindennapokba.
Anyamagazin: Miért döntöttél úgy, hogy Svájcban kezdesz új életet?
Emese: 2020 májusa óta élünk itt. A férjem másfél évvel előttünk indult el, hogy utat törjön nekünk, majd követtük őt, amikor a kislányom két-, a fiam pedig ötéves volt. Az úticél kiválasztása és tervek teljes megvalósítása a férjem fejében született meg, pusztán a jobb és élhetőbb jövő reményében. Tudni kell, hogy a férjem szenegáli, fekete, afrikai születésű, sohasem tervezett hosszú távon Magyarországon jövőt, mindig nyugatra vágyott. Ez bennem sem volt kérdés/kétség, hogy követem oda, ahol én is jobbnak látom a gyerekeket felnőni. Így három év után semmi jellegű megbánás nincs bennem/bennünk.
A.: Mi az, ami a legjobban tetszik Svájcban?
E.: Minden! A hegyek, a Genfi-tó, a végtelen természet, a tiszta levegő, a farmok illata, az edukált családok/gyermekek, az elérhető jövőkép, a multikulti, az elfogadás.
A.: Mi az, amit a legkevésbé szerettek kint?
E.: Talán az egészségügyi rendszert. Marha drága a havi biztosítási díj, és ha nem a gyerekekről van szó, akkor meg azért a sok pénzért sem kapunk ingyenellátást. Szóval, ha jót akarunk, nem leszünk betegek.
A.: Milyen külföldön a gyesidőszak? Milyen támogatások vannak?
E.: A gyesidőszakról nincs saját tapasztalatom, de nagyjából négy hónapig jár az édesanyáknak. Utána vagy fizetés nélkül marad otthon, vagy méregdrága bölcsődébe adja a babát. Hogy konkrét példával éljek, egy bölcsőde napidíja kb. 100 frank, nagyjából 40 ezer forint, és ezt nem kommentálnám tovább. Nekünk a gyermek után jár támogatás, 300 frank/gyermek (kb. 140 ezer forint), ez amolyan családi pótlék jellegű dolog, és efelett, mivel 3 éve élünk a kantonban, megkaptunk egyhavi extra családtámogatást, ami 800 frank (kb. 303 ezer forint). Ez hatalmas segítség, egyáltalán nem bagatellizálható összegek. Nagyon hálásak vagyunk a rendszer ezen részének!
A.: Mennyire vagy elégedett az oktatási rendszerrel? Mi a véleményed az óvodákról/iskolákról?
E.: Rettentő elégedett vagyok az oktatási rendszerrel, két gyermekem nagyon rövid idő alatt része lett a közösségnek, nem volt kérdés a befogadás, és hatalmas hangsúlyt fordítanak a gyerekek integrációjára. Innen is hálás köszönet érte, hiszen nekem ez nagyon nagy szívfájdalmam volt. Mára mindkét gyerek folyékonyan beszél franciául, sőt már egymás között is előtérbe került a francia nyelv. Az általános iskolában előtérbe helyezik a tanulási technikák elsajátítását, hogy ezzel is megkönnyítsék a jövőben a tananyag elsajátítását. Ami külön tetszik még, hogy a gyerekek közötti nézeteltérésekre külön mentor áll minden intézmény rendelkezésére.
A sulirendszer különben érdekes és nehezen érthető. A gyerekeknek délben vége az oktatás első felének, majd 2-kor újrakezdik a tanulást. A szerencsésebbek napköziben tölthetik a közbeeső két órát, de nagyon limitáltak a férőhelyek. Szóval azoknak a gyermekeknek, akik nem kaptak felvételt a napközibe, haza kell menniük ebédelni, majd vissza. Erre egy dolgozó szülőnek fel kell készülnie. Első osztályban (négyéves kortól) szerdánként nincs suli, esetünkben a lányom tud napközibe menni 2-ig, mert nincs túljelentkezés erre a napra.
A szünetekben a táboroztatás horror áron elérhető, ami alsó hangon 500 frank/hét/gyermek (közel 190 ezer forint), tehát egy felnőtt átlagos havi keresete csak erre menne el. Én a takarítással rugalmasan tudok dolgozni, így a szünetekben nem vállalok munkát, viszont hetekig a két gyerekkel vagyok itthon. Ezért biztosan sokan összetennék a két kezüket, de én nagyjából másfél hét után azért csak betolnám őket egy kis fekvőtámasztáborba.
A.: Milyen tanulságos, vicces, bosszantó gyereknevelési szabályokkal, szokásokkal találkoztál odakint?
E.: Azt mondta egyszer egy kedves szomszédom, hogy „ajjjh, ne kiabálj a gyerekre, mert ez itt nem szokás…”. És ami ebben ijesztő, hogy kb. én lehetek az egyetlen, aki a falunkban kiabál a gyerekekkel.
A.: Akkor a svájciak tudnak valamit! Mi lehet a titkuk?
E.: Hát igen, az igazsághoz hozzátartozik, hogy mi egy kifejezetten gazdag környéken élünk, nagyon jómódú családok között. Alap, hogy mindenkinek van dadusa és bejárónője… Ez, lássuk be, sok stresszt levesz a szülők válláról.
A.: Mi okozta a legnagyobb nehézséget a külföldi életetekben?
E.: Egyelőre a legnagyobb nehézséget számomra az apukám hiánya jelenti, de mivel ő is jön havonta, mi is megyünk felváltva, így elviselhető a dolog. Emellett én nem beszélem a nyelvet még tökéletesen, ezért jelenleg takarítok. Közben nyelviskolába járok, hogy később feljebb is léphessek.
A.: Mi az a három pozitív dolog, amit megtanultál ebben az országban?
E.: Megtanultam, hogy semmi sem lehetetlen, ahogyan azt is, hogy a munka kifizetődő, és azt, hogy a gyerekeim talán a legjobb környezetben nőnek fel.
A.: Mi az a magyar szokás, amit külföldön is megtartottál, és továbbadod a gyerekeidnek?
E.: Mivel a férjem muszlim, igyekszem a keresztény ünnepeket az én gyermekkori emlékeim szerint fenntartani, úgymint a karácsonyt és a húsvétot.
Borítókép: Anyamagazin / Unsplash – Seb Mooze
Bíró Adrienn
[caldera_form id=”CF6016c8ec2a484″]Ezt olvastad már?
„Engem itt helikopter mamának hívnak” – Zita Karintiából cseppet sem bánja ezt a jelzőt
