Amikor a pihenés sem pihentet. Sokan így élik meg az együtt alvást a gyermekükkel, ami sok családnál nemcsak pár hónapig, hanem évekig is tarthat. Nagy elvárásaink vannak magunkkal szemben, ha a gyerekeink ellátásáról van szó. Ám vajon időben észrevesszük, hogy az önfeláldozás nem csupán nekünk, hanem az egész családnak rosszat tesz? Olvassátok el Balla-Szabó Viki gondolatait erről!
A második gyermekem három hónapos koráig velünk aludt. Nem volt kényelmes, és nagyon éberen aludtam. Szerettem volna, ha a kiságyában hajtja álomra a buksiját. A védőnőmet kérdeztem, aki azt mondta, hogy minden csak elhatározás kérdése, és pár hét alatt be lehet szoktatni a kiságyba a babát. Rettenetesen izgultam, de végül így is lett. Betettük a hercegnőt az ágyikójába, és láss csodát, teljesen jól elaludt. Csak az éjszakai szoptatás miatt kellett felkelni hozzá. Aztán huzamosabb ideig mindkét gyerek a saját szobájában aludt el és kelt fel. Nem is emlékszem, meddig tartott ez.
Elfogadtam és beletörődtem
Eljött az a pillanat, amikor rá kellett jönnöm, hogy minden embernek más az alvásigénye és -intenzitása. Általános elsőben a fiam osztálytársainak a szülei arra panaszkodtak, hogy a gyerekek annyira le vannak terhelve, hogy 12 órákat alszanak egyfolytában. Ilyenkor összenéztünk a férjemmel, és szinte sokkos állapotban nevettünk. Mondjuk, ő is azok közé tartozik, aki még a párnára érkezés előtt mély álomba zuhan. Ekkor már kezdtem elfogadni, hogy én éber alvó vagyok, mint a kutya, a fiam és a lányom pedig szimplán korán kelők.
Éjszakai busójárás
Pár évvel ezelőtt egyszer csak a fiam megjelent az éjszaka közepén, hogy velünk szeretne aludni. Majd a húga is rákapott, hiszen ő sem akart kimaradni a kicsi a rakásból. Aztán egyre csak nőttek, és egyre kisebb lett az ágy négyünknek.
Mindeközben azt éreztem, hogy az energiaszintem folyamatosan csökken. Töltekezni éppen annyira tudtam, hogy kibírjam valahogy. Vitaminokat szedtem, próbálkoztam enyhe gyógynövényes, alvássegítő gyógyszerekkel, de semmi sem hozta meg a kívánt hatást. Aztán mindent bevetettünk, hogy mindkét gyerek az ágyában aludjon el, de reggelre a mi ágyunkban landoltak. Kitaláltuk, hogy amikor átjönnek, akkor az egyik szülő átmegy valamelyik gyerek szobájába.
Azt mondták, félnek
Elmondhatatlanul sok variációt kipróbáltunk az évek alatt, közben a rokonok és az ismerősök azon csodálkoztak, hogy miért nem a saját ágyukban alszanak a gyerekek. Ó, mi is hányszor feltettük a gyerekeinknek ezt a kérdést! Amire ők csak annyit válaszoltak, hogy félnek.
Aztán jött sorban: lámpakapcsolás – semmi; éjjeli fény – semmi. Baráti javaslatra később kísértük őket ágyba, volt, hogy éjfélig is kivártunk. Ennek az lett az eredménye, hogy reggel hat óra helyett hétkor keltek fel, és a kialvatlanság miatt nem csupán én, de ők is nyűgösek voltak.
Jött a megoldás
Amikor már szinte feladtam, és túlélő, mindennapos mantrámmá vált, hogy „egy gyerek sem alszik felnőtt korában a szüleivel”, jött a megoldás. Az egyik barátunk mesélte, hogy a feleségével behelyeztek egy matracot a gyerekeknek a hálószobájukba. Rögtön kipróbáltuk, mi is vettünk egy felfújható matracot, amit betettünk az ágyunk mellé.
Egész jól működött. Az egyikünk az egyik gyerekszobában aludt el, a másikunk az egyik gyerekkel a franciaágyon terült el a hálószobában, míg a másik csemeténk a matracon szunyókált. Aztán továbbfejlesztettük ezt: amikor a matrac leeresztett, beruháztunk egy összecsukható vendégágyba.
Családi tanács
A téli szünetben jött a családi tanácskozás, aminek az volt a központi témája, hogy anya nagyon rosszul alszik. Még így is, meg különben is, a hálószoba a felnőtteké. Megkértük a gyerekeket arra, hogy találják ki, hogyan szeretnének aludni: külön a szobáikban, vagy együtt, egy szobában.
Négyen eldöntöttük végül, hogy a fiam szobájába beállítjuk a vendégágyat. És lám, a két gyermek ott aludt.
A következő lépésben a fiam is kezdte megelégelni a húgát a szobájában, így megbeszélték, hogy mindenki a saját vackába vonul. A lányom csak annyit kért, hogy ha már a saját szobájában alszik, tegyük az ágyára a vendégágy matracát. Pipa.
Kezdem kipihenni magam
Azóta eltelt három hónap. Még nem merem bizton állítani, de haladunk az állandóság felé. Az én alvásfejlődésem ezzel párhuzamosan alakult, és kezdem kipihenni magam. Éjszakánként már nem rezzenek meg.
Ha hajnalban picit felébredek, akkor természetesen még átvillan az agyamban, hogy mit vegyek fel reggel, milyen feladataim lesznek aznap, a gyerekek vajon jól alszanak-e, de aztán sikerül még visszarángatnom magam egy felszínes álomfolyamba. Most végre jó úton vagyok. És mindenki a helyén van.
