2026, 13 szeptember, vasárnap
Nincs találat
Összes találat
hirdetés
Anyamagazin
Anyamagazin
Anyamagazin

Így lettem 8 állat gazdija

– avagy anyai gondolatok a felelős állattartásról

Balla-Szabó Viktória Írta Balla-Szabó Viktória
Olvasási idő: 4 perc

Elkerülhetetlen, hogy a különböző felületeken ne találkozzunk bajba jutott állatokkal, vagy az utcán járva. Elmesélem, hogy én hogyan váltam felelős állattartóvá, ami már gyerekkoromban elkezdődött.

Az egész kisiskolás koromban, madárimádattal indult, Pepével, a hullámos papagájommal, akit a barátnőm anyukájától kaptunk, akkor még Miranda volt a neve. Majd őt követte második Pepe, szintén hullámos papagáj, utána jött Kokó, a nimfapapagájom. Rajongva szerettük őket. Barátságosak, kedvesek voltak. Mindig szabadon garázdálkodhattak a lakásban. Kokó lett az én daimonom, mint az Arany iránytűben szereplő gyerekeknek. Összenőttünk, olyannyira, hogy a nyaralásokra is vittük magunkkal, és ha a kertben voltunk, ő az én vállamon ült. Sosem ment el, csak egyszer, 15 év után.

Kép: Balla-Szabó Viktória

Jött Beni

Kokóval egy időben örökbe fogadtunk egy spániel kutyust, Benikét a Rex Kutyaotthon Alapítványtól. Már akkoriban úgy adták örökbe, hogy ivartalanítani kellett. Nagyon tartottam a műtéttől, és sajnáltam, hogy megfosztom az utódnemzés jogától, de a sok utánajárás meggyőzött, hogy hosszú távon ez a legjobb megoldás. Boldog 16 évet töltöttünk együtt. Időközben én is családot alapítottam, és gyerekeim is születtek. Beni anyukámmal maradt, de sokat találkoztunk. Ott lehettem az utolsó lélegzetvételénél, énekeltem neki altatódalokat, simogattam, elmondtam neki, hogy mennyire szeretem, és azt is, hogy nyugodtan menjen, majd odaát találkozunk.

Kép: Balla-Szabó Viktória

Isten hozott, Szani!

Ezzel egy időben megörököltünk egy kanárit, Szanit, ugyanis mindenki tudta az ismeretségi körömben, hogy szeretem a madarakat. Amikor hozzánk került, még csak ketten voltunk a férjemmel, majd évek alatt bővült a család. Szanika magának való volt, nem barátkozott velünk, így kapott tőlünk egy feleséget, Mirikét, aki megajándékozta Pipi D-vel. Szanika összesen 14 évig élt. Mi úgy emlegetjük, hogy Szani, a túlélő, mert a feleségét és a gyerekét is túlélte, meg komolyabb betegségeket, és egy lábtörést is. Ehhez természetesen kellett egy nagyon jó állatorvos is, aki mindig megfelelően ellátta.

Kép: Balla-Szabó Viktória

Pumik és a gyerekeim

Úgy alakult, hogy kertes házba költöztünk, a férjem szüleihez, ahol velük együtt vártak minket a pumik, Rumli, az anyuka és Satu, a fia. A gyerekeim az ő közelségükben cseperedtek. A kutyák is barátságosak voltak hozzájuk. Rengeteget sétáltunk velük, jártuk az erdőt.

Kép: Balla-Szabó Viktória

Győrig mentünk Tóbiásért

Állatszeretetünk kiteljesedése Tóbiás örökbefogadásával történt két évvel ezelőtt. Tesójával együtt egészen Győrbe mentünk értük, a Győri Puha Praclik Egyesülethez. Sajnos a tesót egy héttel később elveszítettük. Sosem volt macskám előtte. Tobi megmutatta, hogy mi a különbség a cicák és a kutyák között. Kezdetben szeretett növények kaspójába bújni, és kertészkedni, de pár hónap alatt teljesen beilleszkedett a hétköznapjainkba, vagy mondhatom úgy is, mi illeszkedtünk bele a hétköznapjaiba. Őt is ivartalanítottuk, és a kertbe csak a felügyeletünkben mehet ki. Hozzászoktattuk a pórázhoz és a hámhoz. A kutyákkal is jól kijön.

Ez is érdekelhet

Ezért nem kell kidobni az olajos flakont – Spórol Adél 13+1 takarékos tippje

Ezért nem kell kidobni az olajosflakont – Spórol Adél 13+1 takarékos tippje

Így készül a tűző napon is zöldellő fű! – strandmester árulja el a titkát

Így készül a tűző napon is zöldellő fű – strandmester árulja el a titkát

Kép: Balla-Szabó Viktória

Erőn felüli gondoskodás

Azóta követem a Győri Puha Praclikat, és már előtte is kapcsolatban voltam a Sissi Hungarian Spaniel Rescue-Sissi Spánielmentő Egyesülettel anyukám révén, aki lelkiismeretes segítője volt nekik, miután első Beni elvesztése után ebben talált örömet ideiglenes és később végleges örökbefogadóként. Erőn felüli, ahogy az állatokkal foglalkoznak. Itt szembesültem az emberi felelőtlenséggel, ami miatt rengeteg állat szenved. Sok olyan mentett cicát és kutyát láttam, akik rettenetes állapotban kerültek az egyesületekhez, és sokan a gondos ápolás ellenére sem élték túl, de persze többen szépen felépültek, és örökbe is fogadták őket.

Kép: Balla-Szabó Viktória

Elköteleződés évekre

A felelős állattartás azt jelenti, hogy évekre, akár 15-20 évre is elköteleződünk a gondozásunkba vett kisállatok felé. Megfelelő környezetet, táplálékot és orvosi ellátást biztosítunk számukra. Foglalkozunk, játszunk, tanítjuk őket, és nem utolsósorban gondoskodunk az ivartalanításukról. Gondoljunk bele, hogy egy cica akár kétszer is ellhet egy évben, és 1–6 utódot hozhat a világra, akik további ugyanennyi számú utódot produkálhatnak, úgyhogy egy ivaros cica utódjainak a száma egy év alatt akár 216 (!) cica is lehet. Az állatok szeretete már gyerekkorban elkezdődik, és a felelős állattartásra nekünk, szülőknek kell megtanítani őket, akár van háziállatunk, akár nincs.

Ezt olvastad már?
anyamagazin.hu

 

Épp ami érdekel, pont amikor olvasnál… jelezd a Google felé, hogy az Anyamagazin hírei érdekesek számodra.

Tagek: állattartáscicafelelős állattartásgazdikutya
Megosztás16Scan

Kapcsolódó Cikkek

Te bevállalnál egy egy hónapos körutazást gyerekekkel a világ másik végén? - Indonéziában gyerekekkel
ZöldAnya

Te bevállalnál egy egy hónapos körutazást gyerekekkel a világ másik végén? – Indonéziában gyerekekkel

Írta Pajor Csilla
Hurrá nyaralunk! – és persze pakolunk!
ZöldAnya

Hurrá, nyaralunk! – és persze pakolunk

Írta Oreskó Renáta
Játszóterezés helyett: délutáni sétaötletek Budapesten
ZöldAnya

Játszóterezés helyett: délutániséta-ötletek Budapesten

Írta Győr-Ágoston Fruzsina
Továbbiak

ANYAmagazin

Kiadó: Anyamédia kft.
(székhely: 1136 Budapest, Hegedűs Gyula u. 40., ASZ: 32026209-2-41)
Kiadásért felelős személy: Barát Hella
Email: hello@anyamagazin.hu
Telefon: +36 1 501 3463
Hirdetés: +36 30 489 1212

Hirdess az Anyamagazin-on!
  • Adatvédelmi tájékoztató
  • Hirdetési lehetőségek

ANYAmagazin © 2022

Nincs találat
Összes találat
  • AnyaSzolga
  • RosszAnya
  • Anyatest
  • HősAnya
  • DoktorAnya
  • KultAnya
  • Anyavállalat
  • ZöldAnya
  • Anyakurtizán
  • AnyaMenü

ANYAmagazin © 2022