Egy napra szívesen lennék Krisztina! Nemcsak amiatt, mert a gyönyörű Máltán élnek, hanem az irigylésre méltó életfelfogása miatt is: elfogadja a megváltoztathatatlant, nem aggódik folyamatosan valamin, a lehetőségeket keresi, nem akad fenn a nehézségeken. Ehhez szinte csak pluszként jön az állandó napsütés és meleg idő a valószínűtlenül kék tengeren ringatózó színes csónakok látványával.
Anyamagazin: Mióta éltek Máltán?
Krisztina: Nyolc éve élek Máltán, a kislányom, aki hamarosan hatéves lesz, már itt született. Itt ismerkedtem meg a férjemmel, és a szerelem hozott ide, egy pár napos nyaralás után.
A.: Mi tetszik nektek leginkább Máltában?
K.: Málta nem minden életszakaszban megfelelő választás, de kisgyermekkel kimondottan ajánlani szoktam. Nyugodt, barátságos, és bár nagyon picike, mindig van valami jó programunk.
A.: Mi az, amit nem annyira szerettek itt?
K.: Nem tudok ilyet mondani. Azt gondolom, hogy ez mentalitás kérdése. Én nem azt nézem, hogy mi nem tetszik. Szerintem ha külföldre költözik valaki, akkor sok dolgot el kell fogadnia. Én mindig úgy állok az elsőre nem tetsző dolgokhoz, hogy megvizsgálom, tudok-e változtatni rajta. Ha nem tudok, akkor pedig egyszerűen csak elfogadom.
Manapság szerintem már az a klasszikus honvágya sincs az embernek, hiszen könnyedén utazhatunk, akár mindennap tudunk a családtagokkal videóhívásokon keresztül beszélgetni is. Az tény, hogy az ország méreteiből adódóan időről időre el kell innen menni, kicsit mást, újat látni, feltöltődni egy-egy hosszabb vagy rövidebb utazással.
A.: Milyen külföldön a gyesidőszak? Milyen támogatások vannak?
K.: Itt nincs az a klasszikus gyesidőszak, nagyon rövid ideig vannak otthon az anyukák a babájukkal, csupán 4-5, maximum 6 hónapos korukig. De persze ez is függ az élethelyzettől, én abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy másfél évig itthon voltam a kislányommal.
A.: Mennyire vagy elégedett az oktatási rendszerrel? Mi a véleményed az óvodákról/iskolákról?
K.: Máltán három évesen pre-schoolba mennek a gyerekek, megkezdik a Kinder 1 osztályt, ami már az iskolára való felkészítés első lépése. Egyenruhában járnak a gyerekek, mi nagyon szeretjük az iskolát, mert befogadó, színes közösség, lépésről lépésre, számunkra elfogadható tempóban tanulnak a gyerekek. Ötévesen már megkezdik az első osztályt, és írni-olvasni tanulnak.
Több lehetőség közül is lehet választani, vannak állami és magániskolák, -óvodák is. Mi abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy az egyik legszuperebb bölcsit fogtuk ki, ahol rengeteget tanult a kislányom, és a dadusunk is egy csodálatos, kedves, nagyon elhivatott nő volt. Annyi érdekesség van még itt, hogy az iskola, óvoda nem biztosít étkezést, arról is a szülőknek kell gondoskodniuk, így a gyerekek éthordóban viszik a tízórait, ebédet, uzsonnát.
A.: Mik a tapasztalataid az egészségügyi rendszerről?
K.: Nekem eddig kellemes tapasztalataim vannak. A szüléskor igazából egy hotelben éreztem magam, pedig állami kórházban szültem, de nagyon jó emlékeim vannak róla. Azt hozzá kell tennem, hogy itt sincs kolbászból a kerítés, és itt is vannak várólisták, és mivel a háziorvosi rendszer is más, mint otthon, nehéz eleinte megtalálni a jó háziorvost. Itt a gyógyszertárakban rendelnek, be lehet hozzájuk jelentkezni, vagy van olyan is, aki előzetes időpont nélkül fogad. De ez is nagyon szubjektív, hogy kinek mi válik be.
A kötelező oltások kapcsán is gördülékenyen mentek a dolgok, mindig kaptunk értesítést a következő időpontról, és szerencsére olyan háziorvosunk van, akivel meg lehet vitatni, hogy mit ajánl és mit nem a nem kötelező oltások közül. Annyit még hozzátennék, hogy a legtöbb helyen nagyon emberségesen bánnak a betegekkel.
A.: Milyen tanulságos/vicces/bosszantó gyereknevelési szabályokkal, szokásokkal találkoztál Máltán?
K.: A bölcsiben elém toltak jelentkezéskor egy papírt, „Biting policy”-t, ami arról szólt, hogy amennyiben a gyerekem megharap egy másikat, akkor először elkülönítik, de ha megismétlődik az eset, akkor pár napig a bölcsibe nem mehet be.
Szülésre való felkészítő tanfolyamon szembesültem azzal még, hogy mennyire más kultúra van itt, mert arra a napra, amikor a szoptatás volt a téma, szinte alig jelent meg néhány házaspár a csoportból. Mivel hamar vissza kell menniük az anyukáknak dolgozni, a helyiek körében ez valahogy nem olyan nagy „divat”. Ezen kívül nem tudok kirívó példát mondani, ami megbotránkoztatott vagy meglepett volna
nagyon.
A.: Mi okozta a legnagyobb nehézséget a külföldi életetekben?
K.: Ez biztos a személyiségemből adódik: semmi. Persze, talán költözés után az első időszakban mást mondtam volna, mert akkor hirtelen, nagy volt a változás. De minden akadályt jól vettem eddig, és amúgy is olyan típus vagyok, aki ha problémával találkozik, azt először is megoldja, aztán mazsolázgat rajta, hogy vajon miért én?!
A.: Mi az a három pozitívum, amit megtanultál ebben az országban?
K.: Elfogadás, befogadás, és nagyon, de nagyon rugalmas vagyok a régi énemhez képest! Ezek az én megéléseim, az „én Máltám”, és biztos vagyok benne, hogy más anyukák más válaszokat adnának. Azt hiszem, ezt is az itteni élet hozta: minden a hozzáállásunkon múlik!
A.: Mi az a magyar szokás, amit külföldön is megtartottál, és továbbadod a gyerekednek?
K.: Ünnepeljük a Télapót, kikészítjük a kis cipőcskéket, bár elég mulatságos, hogy mindezt 15 fokban tesszük, napsütésben. Azt hiszem, a legfontosabb, amit megtanítottam és továbbadtam neki, az a magyar nyelv. Én a kezdetektől fogva csak magyarul beszélek vele, de beszél még angolul, és tanulja a máltai nyelvet is.
Borítókép: Pixabay/Anyamagazin
[caldera_form id=”CF6016c8ec2a484″]Ezt olvastad már?
„Olyan helyen élünk, ahová mások nyaralni járnak” – meséli Emese a Fülöp-szigetekről
