Tavaly november közepére már szinte az összes karácsonyi ajándékot beszereztem, vagy legalább tudtam, kinek mit fogok még venni, az ünnepi menüt megterveztem, a dekorációt és a díszeket számba vettem – most meg szinte semmivel nem voltam előrébb. Mondhatnám, hogy nem volt hangulatom, de nem lenne igaz: inkább csak vártam valamire, valami kis reménymorzsára, amitől azt gondolhatom, hogy idén is szép lesz.
Ám december elejére rá kellett jönnöm, muszáj összerántani magam, elővenni az ugyan vészesen kevés rejtett tartalékomat, és belevetni magam a készülődésbe. Anya vagyok, két kicsi gyerekkel, akiknek vírusok ide vagy oda, igenis jár az advent melegsége, az apró kis csodák a karácsony előtti hetekben, a mézeskalácsillat, az otthon meghittségének a puha ölelése. Úgyhogy megráztam magam (ha ez egy idétlen reklámfilm lenne, akkor úgy képzelem, hogy meghempergek a frissen hullott hóban, és utána körbeforogva mindent beterítek a szikrázó pelyhekkel), és belecsaptam a nagy karácsonyi készülődésbe.

Amire szükségem lesz
Amire biztos szükségem lesz még, hogy végigtoljam a hónapot, az egy nagy adag pálinkás szaloncukor – oké, ez csak félig vicc, de szerintem ez az utóbbi évek egyik legnagyobb slágerterméke a karácsonyi édességek piacán (nem is tudtam, hogy van ilyen, egy barátnőm hívta fel rá nemrégiben a figyelmem).
Csak a szarvasnak van fix helye
A dekoráláson már túl vagyok, bár az adventi koszorútól minden évben kivagyok, olyat nem lelek jó áron, ami tetszene, ha rendelek, sosem lesz olyan, mint amilyet elképzeltem, ha csinálom, akkor főleg nem, de nyilván ez a költséghatékonyabb megoldás. A lakás pedig ilyenkor inkább egy angolkertre emlékeztet, koncepció nélkül, ötletszerűen szórom el az apró angyalkákat, gyertyákat, satöbbit, az apró kezek úgyis gyakran átrendeznék a kompozíciót, úgyhogy így egyszerűbb. Egyedül a világítós szarvasunknak van fix helye az erkélyen, a gyerekek imádják – ez az egy előnye van annak, hogy korán sötétedik, Rudolfunk már délután háromtól teljes pompában ragyog.

Adventi naptár saját kezűleg
Az adventi naptárat idén is magam készítettem, bár nagy volt a kísértés, hogy a kisfiamnak készen vegyek egy legósat, de gyorsan lemondtam róla, mert a kis tesója még csak 15 hónapos, és félő, hogy az apró darabok az ő szájában kötnének ki, így maradt a jól bevált DIY képkeretes-kistasakos verzió. Nem mindennap édesség van benne, néha matricát is rejt, amit aztán füzetbe ragasztunk (hogy a picur se maradjon ki, ő kölesgolyó-matrica kombónak örülhet). Kölcsönkaptunk egy adventi naptáras mesekönyvet is, ebben mindennap másik apró könyvecskéből lehet olvasni az esti mesét.
Enyém lesz a konyha
Idén külön gondot fordítok a menütervezésre. Gyerekkoromban nálunk a karácsonyi asztalról sosem hiányzott a töltött káposzta, ezt most megpróbálom én rekonstruálni, légyszi, drukkoljatok! Mézeskalácsot már tavaly is sütöttünk, a kisfiam imádta díszíteni, idén sem hagyhatom ki, van egy szuper, jól bevált receptünk (tavaly az ovis adventi vásárra is ezt sütöttük, ami ugyan idén elmarad, de hátha engednek beküldeni párat a csoportnak).

Puha, meleg takaró
A tőlünk távol élő szeretteinkkel majd videócseten kívánunk egymásnak minden jót az ünnepekre, akik pedig közel laknak hozzánk, nos, nekik van egy tervem akár egy igencsak hangulatos, szabadtéri közös ünneplésre is. Ebben már rutinosak vagyunk, a Covid-járvány alatt a húsvétot és még pár szülinapot így intéztünk. A csillagszórókat már megvettem hozzá, az angyalkáknak is írtam, hogy küldjenek havat mellé, de a legnagyobb feladat ránk hárul: szívünk minden szeretetéből puha, meleg takarót fonni, akkorát, hogy az egész család elférjen alatta, és senki se fázzon.
Borítókép: Canva
Ezt olvastad már?





