Éppen kezdtem belemerülni a gondolataimba, és az előítéleteimet csitítani magamban, amelyek hangosan dübörögtek a fejemben, félve attól, hogy arcom bizony tükrözni fogja nemkívánatos gondolataimat a játszótéren. Egy gyerek hangos kiabálása a frászt hozta rám, úgy üvöltött, hogy azonnal magamhoz tértem. Hálát adva az égnek és belső megnyugvást érezve a játszó gyermekemre pillantottam: hála a jóistennek, most nem az enyém ordít, és egy kellemes érzés máris a hatalmába kerített.
Szóval az ordibálás oka az volt, hogy a 2 év körüli cukiság le akarta cibálni a másik 2 év körüli jóképű legényt a bicikliről, mert meglátta, hogy ő azzal játszik, ami az övé, és amiről addig a pillanatig azt sem tudta, hogy létezik. Láthatóan anya nem volt a helyzet magaslatán, és nem merte használni azt a bizonyos N betűs szót, hogy véget vessen ennek a kegyetlen viselkedésnek, inkább leszállította szegény „biciklibitorlót”, hogy a fia a pad mellé dughassa el. Tétlen volt, nem kezelte a helyzetet, megpróbálta, de kudarcba fulladt, a gyermek míg határozottan használta a „NEEEEM ADOOOOOM” ördögi ordibálást, anyuka egyre inkább elfogyott. Nemhogy nem mert ellenkezni, a játékszerévé vált a gyermeknek.
Annyira sajnáltam szegény anyukát, valószínű szégyellte is az adott szitut, azért nem ment bele a veszekedésbe, és inkább engedett, merthogy igen, sokszor már belefáradunk az esetleges ellenkezésbe, és bármi is történjen, inkább engedünk. Egyszerűbb azt tenni, amit a gyerek diktál, mintsem azt mondani, hogy „NEM”! Egy ideig ez talán még nem is olyan fárasztó, de ez a gyermek növekedik az ő igényeivel együtt. Azt mondják, akik előttem járnak nagyobb gyerekekkel, ha most nem teszem helyre a dolgokat, és nem szabok határt, el fogok bukni. Ez pedig annyit jelent, hogy nehéz lesz. Én hiszek nekik, mint annak is, hogy hibázni az anyaságban is ér. Folytonos küzdelem, megalkuvás és bűntudat. Na persze annál több boldogság, ami együtt jár az anyasággal.
Amíg nálad van a gyeplő, és következetes vagy, nagyon jól együtt lehet működni a gyermekeddel. Sír az utcán? Ordít a boltban, hogy vedd meg neki azt a játékot, amivel otthon 1 percet fog játszani? Tegye! Szerinted az enyém soha nem ordított még a bolt közepén? Nem verte magát hanyatt az utcán, és megvetve sétáltak el mellettem az emberek, hogy a gyerek a hátán „brékelt” 3 évesen üvöltve, mert nem teljesítettem a kívánságát? Mondtam, hogy „NEM”, kivártam türelmesen, és többé nem fordult elő. Nem leszel attól rossz anya, hogy szabályokat állítasz fel, és ki mered mondani azt a bizonyos „NEM” szót, amelyet fokozhatunk még mondatokba foglalva: „Nem szabad!”; „Alvásidő van, nem nézheted tovább a mesét”; stb. Nem kell körbeírni ezt a szót, nem fog sérülni a gyermek lelkivilága, ha ezt kimondod a gyermeked érdekében. Ha pedig még hangot is adsz neki, nem fog megkövezni érte senki. Anyák vagyunk, és akár hiszed, akár nem, ugyanazzal, legalábbis hasonló problémákkal küzdünk. Legalább önmagunk előtt legyünk őszinték, a Facebookon az más tészta. Legalább az érzéseink legyenek őszinték. És belefér-e, hogy néha kicsússzon a szánkon egy B betűs szó? Nálam igen. Ritkán. Nagyon ritkán. Na jó, hazudtam, vannak napok, hogy gyakran, és vannak hetek, hogy ritkán. Ez vagyok én. Őszinte magamhoz és az érzéseimhez.
