Zsuzsa egy hírportálon olvasott az Örökbe fogadok egy ovit mozgalomról, és az érzés nem hagyta nyugodni. Nagyban gondolkodott, és a kollégáit is beavatta a terveibe. Íme, az ő történetük!
Néhány hete egy hírportálon olvastam erről a fantasztikus kezdeményezésről. Annyira megérintett az, amit Barát Hella létrehozott, hogy elhatároztam, nagyban gondolkodom, és céges szintre emelve fogadunk örökbe egy ovit. A mi cégünk különös jogállású szervezet, ezért társasági pénzből nem adományozhatunk, nem vásárolhatunk, de még csak laptopot sem adhatunk oda. Így a kollégáim empátiájára, melegszívűségére alapoztam. És milyen jól tettem!
Néhány hét alatt két iroda telt meg! Hozták boldogan az alig vagy egyáltalán nem használt plüssöket, szép, megkímélt vagy éppenséggel még címkés ruhákat, rengeteg lábbelit, némelyik új, még dobozban. Csillogó, rózsaszín, ragyogó, meleg bakancsot, dínós kabátot, kismotort az udvarra, labdát, babakonyhát, puzzle-t, trambulint az udvarra, mézet, lekvárt, kekszet, nápolyit, gyümölcsöt…
Mivel két intézményt is ajánlottak nekünk, nem gondolkoztunk, belevágtunk. Az ovisokon kívül tanodának is gyűjtöttünk. Annyira belejöttünk és annyira élveztük, hogy a tanodai 64 gyereknek végül került 64 – ugyan apró, de – kedves karácsonyi meglepetés is, amit egyesével csomagolva hagytunk ott az intézménynél, külön-külön, névre szóló képeslapokkal megtűzdelve, hiszen a szájjal-lábbal festő művészeket is támogatjuk.
December 11-én, hétfőn indultunk útnak Budapestről 4 autóval, annyira megpakolva, hogy a belső visszapillantó tükrök haszontalanná váltak. 3 órát utaztunk a nagyari oviig, ahol hatalmas szeretettel és csodás, igazi „menzateával”, pogácsával és természetesen műsorral vártak bennünket. A gyerekek többsége örült, izgatott volt, egy kicsinél tört el csak a mécses. Sajnos ebéd előtt nem sokkal érkeztünk, ezért bizonyosan felborítottuk aznapra a napirendet. Az óvónők kedvesek voltak, vártak minket, látszott rajtuk az elhivatottság, az óriási türelem és szeretet. Az ovi takaros volt, és kedves, színes, de miután körülnéztünk, megállapítottuk, hogy kevesebb játék van a polcokon, mint bármelyikünk gyerekszobájában. Szíven ütött a felismerés, ugyanakkor boldogok voltunk, hogy jó helyre kerülnek a játékok. Percek alatt előkerült minden, de minden, és azt hiszem, ezen a héten feltöltötték a polcokat. Még az álomlistán szereplő boltospultot, pénztárgépet is beszerezte egy érzékeny lelkű kolléganőm az utolsó pillanatban.
Ezután tovább autóztunk szép országunk keleti csücskében további 2 órát, és megérkeztünk Álmosdra a tanodába, ahol Timi „néni” leteremtett minket a késésért, hiszen ebéddel vártak bennünket, mert, mint mondta, üres gyomorral semmit sem lehet tenni. A finom ebéd elköltése után megmutatta nekünk a barátságos tanodát, a cserépkályha meleg volt, az udvaron tyúkok kapirgáltak, hogy legyen tojásuk a délutáni uzsonna pótlásához, amihez a mi segítségünket is kérték, hiszen a kamasz gyerekek örökké éhesek. Ehhez vittünk aztán lekvárt, vajat, szalámit, felvágottat, gyümölcsöt, kekszet stb.
Mivel előzetesen megtudtuk, hogy nem várnak arra, hogy a sült galamb a szájukba repüljön, krumplit és tököt is termelnek, a krumplit olykor délután megsütik a gyerekeknek, sőt Valika még lángost is szokott sütni, vittünk olajat is. Meg mézeskalácshoz valókat, kiszúró formával, hogy legyen karácsonyi illat és hangulat is a tanodában a sok-sok szeretet mellett. Természetesen ide is kerültek könyvek, társasok és rengeteg meleg ruha, meleg cipő, ünneplő.
Timi „nénit” receptre kellene felírni minden egyes, nehézséggel küzdő településnek! Garantált lenne az optimizmus, a szeretet – és végül a siker. Elmondta, hogy a tanodás „gyerekei” mind leérettségiznek legalább! Ezzel olyan úton indítja el őket, ami felbecsülhetetlen, pótolhatatlan. Nyilván a segítői nélkül nem menne. Mi „csak” Valikával találkoztunk, aki előtte óvónő volt a településen, és az arcán a jótündérség minden nyoma azonnal felismerhető volt. Most már bizonyosan TUDJUK, hogy tündérek és angyalok igenis léteznek, sőt köztünk járnak.
Sajnos a gyerekek délutáni érkezését már nem tudtuk megvárni, 4 óra előtt kicsivel visszaindultunk az újbóli 3 órás utunkra. Elfáradtunk, de annyi energiát, pozitív lelkesedést, szeretetet hoztunk magunkkal, hogy közfelkiáltással megszavaztuk: MÁSKOR IS CSINÁLJUNK ILYET!!!!!
