Az én történetem onnan indul, hogy van az apám, aki elvette feleségül az akkori barátnőjét, és lett két lányuk, a nővéreim. Nem tudom, hogy apu mennyire szerette a feleségét, vagy hogy mekkora volt a románc, de a nővéreim még csak kb. 4-5 évesek voltak, amikor apám anyámmal megismerkedett, és hát egymásba szerettek, úgy igazán. Anyám aztán teherbe esett, hát mondhatom, ez 1987-ben, egy kis faluban elég nagy szégyen volt, meg hát rossz szitu, hogy egy nős férfitól… – olvasónk, Zsuzsi története.
Olvasónk, Zsuzsi történetét most már nem csak olvashatod, hallhatod is!
Anyámon kívül szerintem nem sok mindenki akart engem erre a világra, de hát ez van. Anya megtartott, nagyon várt engem, minden más ellenére is. Apám szülei először ki akarták tagadni apámat, aztán végül nem így lett. Csak mindenki hallgatott az egészről (jó keresztény család), az apám testvérei, mindenki titokban tartotta a családban. Így aztán apám szüleivel, a nagyszüleimmel én sosem találkoztam, azóta már meghaltak mindketten. Apám és a felesége azóta sem váltak el. Hogy miért – örök hűség, gyerekek, pénz vagy csak hogy „mit szólnak majd a faluban” – nem tudom.
Amikor kétéves lettem, apám felesége úgy döntött, hogy ennek a kislánynak mégiscsak kell egy apa is. Szóval az ő „ötlete” alapján apám minden második héten, vasárnap délután kettőre jött értem, és vitt magukhoz pár órára. Megismertem a tesóimat, megismertem apa feleségét. A család többi tagját már csak sokkal később, darabokban és elég szerencsétlenül, az unokatesókkal nem igazán tartom a kapcsolatot arról az oldalról, de talán ez nem is baj. A nővéreimet viszont szeretem, ők is engem. Nem mondom, hogy olyan igazán testvéri a kapcsolatunk, kicsit inkább jó haveri, de jóban vagyunk.
Apám feleségét iszonyat nagyra tartom. Tisztelem, becsülöm, és nagyon szeretem. Hogy ő egy ekkora megaláztatás és nyilvánvaló szenvedés ellenére is megpróbált engem valahogy elfogadni. Most ott tartunk, hogy az én kisfiam őt is nagymamának hívja (persze az ő beleegyezésével). Sokkal jobb a kapcsolatom vele, mint apámmal.
De azt hiszem, hogy gyáva húzás volt apám részéről, hogy nem vált el. Vagy a felesége nem akarta, tényleg nem tudom. Azt viszont igen, hogy így legalább mindenkinek jó szar volt… Mivel anyám és apám sosem tudtak elszakadni igazán egymástól, ezért anyámnak sosem volt lehetősége valaki mást találni. Apám feleségének szintúgy nem volt lehetősége mással boldognak lenni. Egymás mellett szenvednek kb. 40 éve, mindenki tud róla, és senki sem tud boldog lenni így.
Én gyerekként először nem értettem, hogy mit jelent az, hogy a nagyszüleim nem kíváncsiak rám. Aztán leesett, hogy miért… Próbáltam velük felvenni a kapcsolatot, írtam nekik egy levelet is. Sosem jött rá válasz. A levélben azt írtam, hogy én nem tehetek róla, nem kértem a világra magam, ne engem büntessenek. Az apámat és anyámat lehet elővenni érte…
Nagyon megszerettem apu feleségét, ő is engem. Tudom, hogy mennyire fontosak vagyunk neki, én és a kis családom, most már a férjemmel és a kisfiammal. Szóval van ilyen is, akármennyire is hihetetlennek tűnik most még.
