Még a halloweeni édesség el sem fogyott, és máris itt a Mikulás, aki majd újabb csokikkal tömi meg a kis csizmákat? Igazán hozhatna egy jó kis olvasnivalót is, nem igaz? Ezúttal olyan könyveket válogattunk össze, amelyek nemhogy nem hizlalnak, hanem épp ellenkezőleg, szellemileg és fizikailag is átmozgatják a gyereket. És még közös családi programnak sem utolsók.
Fizika a fiókból
A cím mögött egy igazi családi program bújik meg. Ha gyermeked mindig mindennel kísérletezik, összeszerel, megfigyel, akkor ez a könyv igazán jó kis kikapcsolódást nyújthat neki. Nemcsak egy-egy lenyűgöző fizikust ismerhet meg, hanem olyan kísérleteket is, amelyek a szakember munkásságához kapcsolódnak. Így készülhet el az otthonunkban Galilei ingája, vagy valósulhat meg Einstein relativitáselmélete a játszótéren.

Legyél te is ökohős!
Ha a gyermeked már most a világ megmentését tekinti fő céljának, ez a könyv segíthet neki egyszerű és kihívást jelentő feladatokkal. Lehet az pazarláspusztító ötlet, vagy éppen vadvilági harc, a kötetben van minden: megannyi feladat, játék kintre és bentre, minden évszakra, és sok-sok tipp egy fenntartható jövőért. Ráadásul igazi családi program kerekedhet abból, ha közösen vágtok bele az izgalmas feladatokba és kísérletekbe.

Kis erdőjárók kézikönyve
A természet megismerése minden évszakban jó mulatság. Ha a gyermekedet nem tudod bezavarni az udvarról, a játszótérről, akkor ez egy neki való könyv lesz. Már óvodáskortól lapozgathatjátok akár lefekvés előtt. Az évszakokra bontott képes ismeretanyag alkalmazását pedig összeköthetitek egy jó kis hétvégi túrázással. Irány az erdő!

Ez nem játék. Vagy mégis?
Ez a könyv azoknak a gyerekeknek való elsősorban, akiket nem lehet kirobbantani a lakásból, mert folyamatosan valamilyen kreatív tevékenységet szeretnének csinálni. Ötven szórakoztató, tanító jellegű tevékenység gyűjteménye, amely elsősorban az óvodás korosztálynak szól. Készítsetek palackakváriumot, kupaklabirintust vagy guriganyomdát, a könyv lépésről lépésre segítséget nyújt ebben.

További izgalmas olvasnivalókat itt találsz.
Ezt olvastad már?





