Mikor a családban elterjedt a hír, hogy a kislányom négy füllel született, hirtelen előkerültek azok a rokonok is, akiket ezer éve nem láttunk, de ezt most nem hagyhatták ki, ugyanis a falunkban a különböző deformitásokkal született kisdedek eddig mindig szerencsét hoztak azoknak, akik megajándékozták őket az első napjaikban. Wölfl-Molnár Eszter novellája.
Én hiába mondtam a kedves családnak, hogy ez csak a bátyám egyik rossz tréfája, és feleslegesen verik magukat költségekbe, nem volt mit tenni, jöttek, és elhalmoztak minket mindenféle hasznosnak vélt holmikkal.
Elsőként rég nem látott nagyanyám jelent meg a kórházban, aki meglepettségében elejtette az ajándékba szánt porcelánbilit, ami rögtön darabokra is tört. Nahát, ez a gyerek egyikőtökre sem hasonlít, csapta össze a tenyerét. De ahogy így jobban megnézem, az orra pont olyan, mint a Pali bácsié a szomszéd faluból, Isten nyugosztalja. A férjem erre oldalba bökött, én meg szúrósan visszanéztem rá, hogy ez hosszú sztori, most nem érdemes belemenni nagyanyám magánéletébe.
Kicsit később az unokahúgom is beugrott egy pihe-puha body és leggings szettel. Amint odaadta a ruhacsomagot, egyből a lelkemre kötötte, hogy miután kinőttük (igen, így mondta: kinőttük), feltétlenül őrizzük meg a rucikat, mert majd jók lesznek az ő gyerkőcüknek is, ha egyszer odáig jutnak a Jocóval.
Ezután apám jelent meg az újdonsült feleségével, Négyeskével, aki ragaszkodott hozzá, hogy ő legyen a gyerek keresztanyja, mert azért az túlzás lenne, ha harmincévesen nagyinak szólítanánk. Erre felvilágosítottam, hogy a keresztszülőségre már van jelentkező a boltos Marika személyében, mert ha már gyermeke nem lehet, hadd vásárolhasson ő is gyerekruhákat valakinek. Megígérte, hogy nem fog sok vizet zavarni, csak néha átjön készíteni egy-két közös fotót a kicsivel, és ha nem gond, ezeket fel is tölti a Facebook-oldalára, de végül abban maradtunk, hogy jöjjön át látogatóba, meg hozhat babaruhákat is, de a fotózást inkább hanyagoljuk, mire ő elvörösödve vállat vont, hogy akkor még meggondolja a dolgot.
Anyósom a délutáni alvása után futott be, és amint mellém ért, kikapta kezemből a gyereket, és rám förmedt, hogy nem így kell tartani egy újszülöttet, majd ő megmutatja. És gyorsan Dzsindzsike fülébe súgta, hogy pár hónap, és olyan terülj-terülj asztalkámat fog összerittyenteni, hogy azt majd én sem tudom felülmúlni, hiába állítja a fia, hogy elég jól főzök, és ezután átnyújtott a férjemnek egy dezodort, hogy kösse fel a gatyáját, mert izzasztó hónapok várnak rá. Azért a babának is hozott valamit. Egy kiló banánt.
A sógorom szokása szerint késve érkezett, mert még be kellett ugrania a DM-be egy esőponcsóért, hogy azt az öltönyére vehesse, nehogy lehányja az egynaposom. Ugyanis a YouTube-on megnézett egy hosszabb videót az újszülöttek furcsa szokásairól, és letett az éjjeliszekrényemre két flakon fertőtlenítőszert meg egy plüssmackót.
Nagybátyám érkezett meg utoljára. Izgatott kisgyerekként nyújtotta át a kicsinek szánt, pirosan villogó robotkutyát, ami úgy vicsorgott, hogy azt hittük, nyomban nekünk ugrik. Feri bá büszkén magyarázta, hogy ez a játék eb több dolgot is tud, csak nyomjuk meg rajta azt a fekete gombot, és máris forogni fognak a szemei, meg valami nyálszerűség folyik ki a szájából, mire a férjem a fülembe súgta, hogy csak kerüljön elő a bátyám, biz isten kinyírja.
