2026, 17 szeptember, csütörtök
Nincs találat
Összes találat
hirdetés
Anyamagazin
Anyamagazin
Anyamagazin

Megőrjít ez a gyerek!

Wölfl-Molnár Eszter Írta Wölfl-Molnár Eszter
Olvasási idő: 3 perc

Tizenöt perce ülök a tanári asztalnál, a szemfestékem szétkenődött, a hajam zilált, mint egy bohócé. Már úton kellene lennem, de nem tudom magam összeszedni. Wölfl-Molnár Eszter novellája.

Úgy kezdődött, hogy ebéd után kivételesen nem szegtem szabályt, azaz nem mentünk ki egyből az udvarra levegőzni, hanem órarend szerint tartottam meg a technikát a másodikosaimnak. Hálovini dilistököt készítettünk. Nem volt bonyolult: rajzoltunk, nyírtunk, ragasztottunk, és mivel különböző tempóban készültek el a gyerekek, az elsők jöttek is az igényeikkel, én meg próbáltam segíteni a lassabban dolgozóknak.

Ez is érdekelhet

Heavenly Bodies – Égi testek, Északi Szél és Haldokló csillagok egy áruházi könyves állványon

Tündérmese a borítón, felnőtt tartalom belül – amikor a romantasy megtéveszti a szülőt

Jöttök CSET-elni? Programajánló

Jöttök CSET-elni? Programajánló

iskola, tanító, gyerekek, osztály, novella
Kép: Wölfl-Molnár Eszter

– Sári néni, rajzolhatok? – kérdezte Luca.
– Rajzolj.
– De elfogyott a papír!
– Akkor vegyél a szekrényből.
– Sári néni, kimehetek pisilni? – kérdezte Ferkó.
– Menjél.
– Sári néni, Bence meglökött! – kiáltott Szonja.
– Biztosan véletlen volt.
– Igen, véletlen – védekezett Bence.
– Sári néni, éhes vagyok! Vehetek egy uzsonnát? – kérdezte Bori.
– Vehetsz – bólintottam.
– Sári néni, a cukrom 3,5, és hárommal esik – figyelmeztetett Peti.
– Akkor gyorsan egyél valamit!
– Sári néni, Bence megint meglökött, és belém is csípett.
– Bence, hozd ki az üzenődet!
– Sári néni, mennyi az idő?
– Kettő múlt tíz perccel.
– Akkor már lent kellene lennem a portán! – esett kétségbe Kamilla.
– Akkor szaladj!
– Sári néni, Kristóf a haját vágja az ollóval!
– Megőrültél, Kristóf?!
– Sári néni, vehetek repetát? – kérdezte Bori.
– Vegyél – sóhajtottam.
– Sári néni, egy poloska van a táskámon!
– Szedd le egy papírzsepivel, és húzd le a vécén.
– Sári néni, Zoli az ollóval hadonászik előttem, hogy ongárd.
– Zoli, tedd le azt az ollót azonnal!

Éreztem, hogy megy fel a vérnyomásom, az arcom égett, a szívem hevesebben vert, de igazán csak ezután lendültek bele a gyerekek. Válaszolni se tudtam, ahogy egymás után sárinéniztek.

Sári néni, mikor megyünk ki az udvarra? Sári néni, az én tökömet is kiteszed a szekrényre? Sári néni, most hány óra van? Sári néni, vehetek még egy utolsó repetát? Sári néni, Bence most a táskámba rúgott! Sári néni, nem írtad be a három szmájlimat. Sári néni, hány óra vaan? Sári néni, itt van még egy poloska! Sári néni, Kristóf megint a haját nyírja! Sári néni, kimehetek a táskámért? Sári néni, már a szekrényből is elfogyott a lap! Sári néni, hány óra vaaan?

iskola, tanító, gyerekek, osztály, novella
Kép: Canva

Én pedig álltam az osztály előtt, a jobb szemgolyóm jobbra állt, a bal szemgolyóm balra, mint a táblára felragasztott dilis hálovintököknek, és a hajamat túrva nagyokat lélegeztem, amikor Peti visszarántott a valóságba:
– Sári néni, 2,2 a cukrom, hárommal zuhan, a szenzor pedig nem tud alacsonyabbat mérni, és már remegek.
– Basszus! Gyorsan egyél még szőlőcukrot! – parancsoltam Petire.

A többi gyerek mondta tovább a magáét, de ekkor mintha egy vízzel teli akváriumgömböt húztak volna a fejemre, alig hallottam valamit, csak Petit figyeltem, ahogy elrágja a szőlőcukrot. Ezután odaültem az egyik hiányzó diák helyére, mire Lóri megrohamozott, hogy nyírjam ki a hálovintöke száját, Lackó felkiáltott, hogy elfogyott az uzsonna, én pedig nyírtam, és arra jutottam, hogy ezentúl nem leszek szabálykövető, ráér az a technikaóra. Ebéd után irány az udvar!

Ezt olvastad már?

Mit csinál az Aspergerem? – egy anya feljegyzései

 

Épp ami érdekel, pont amikor olvasnál… jelezd a Google felé, hogy az Anyamagazin hírei érdekesek számodra.

Tagek: gyerekekiskolanovellaosztálytanító
Megosztás10Scan

Kapcsolódó Cikkek

Átutazók
KultAnya

Átutazók

Írta Birovits Zsuzsanna
Boldog szülinapot, Mózes!
KultAnya

Boldog szülinapot, Mózes!

Írta Takács-Bablena Eszter
10 tipp, hogy ne szorongj a gyerekkel a múzeumban
KultAnya

10 tipp, hogy ne szorongj a gyerekkel a múzeumban

Írta Kassai-Balla Kriszta
Továbbiak

ANYAmagazin

Kiadó: Anyamédia kft.
(székhely: 1136 Budapest, Hegedűs Gyula u. 40., ASZ: 32026209-2-41)
Kiadásért felelős személy: Barát Hella
Email: hello@anyamagazin.hu
Telefon: +36 1 501 3463
Hirdetés: +36 30 489 1212

Hirdess az Anyamagazin-on!
  • Adatvédelmi tájékoztató
  • Hirdetési lehetőségek

ANYAmagazin © 2022

Nincs találat
Összes találat
  • AnyaSzolga
  • RosszAnya
  • Anyatest
  • HősAnya
  • DoktorAnya
  • KultAnya
  • Anyavállalat
  • ZöldAnya
  • Anyakurtizán
  • AnyaMenü

ANYAmagazin © 2022