Tagadod. Mintha még a puszta létezése is kiábrándítana. Pedig mióta világ a világ, a nők ezzel élnek együtt. A változókorral. Klimax. Brrr, a neve is milyen! – Egy anya gondolatai, saját megélése a váltózókorról.
Persze, megint a nőknek fáj a legjobban – mondják a férfiak, amikor legyintenek egyet. Hiszti. És a kapuzárási pánik, az smafu? Mindenki túllendül ezen, akkor mit kell erről beszélni ennyit? Egyáltalán miért tartozik mindenkire? De éppen ez az, hogy nem beszélünk róla, legalábbis nem eleget. Még nem.
A változás megállíthatatlansága ábrándít ki
Hölgyeim, akik sokan ma is tabuként élitek meg. Akikkel senki nem tud eléggé megértő lenni. Mert olyannal azért nem jó megosztani a gondolataidat, akinek még nem jött el az idő, hisz sajnálni kezd, de ez érthető is. Olyannal meg minek beszélni, aki már örül, hogy túlesett rajta. Mint valami betegségen, amit csak egyszer kaphatsz el. Pedig ez egy állapot, a változás kora. És nem értik. Hogy is értenék meg, hogy neked most rossz? Hamiskás lojalitással néznek rád úgy, ahogyan csak arra nézünk, akinek biztosan nem akarunk éppen a bőrében lenni.
Sejtelmük sincs, milyen érzések kavarognak benned. Hogy pszichésen, fizikálisan is milyen megerőltető az egész. Amikor úgy érzed, mintha alád gyújtottak volna, akár boszorkányoknak a középkorban. Hogy lever a víz, indokolatlanul elönt a forróság óránként többször. És merőben elbizonytalanít saját magadban. Egyik pillanatban imádod az életed, a másikban úgy véled, darabokra hullhat most rögtön. Feledékeny vagy, szétszórt. Kérdezgeted magadtól: ugye nem az? De hát én túl fiatal vagyok még!
„Anyu, nálad ez hogy volt?”
És akkor rájössz, hogy éppen elmúlsz nőnek lenni. Szépen és csendben.
Ez is érdekelhet
Azt mondják, hogy ez egy változás csupán, amit a hormonok okoznak, emelt fővel túl kell lenni rajta, és kész. De elmúlsz nőnek lenni! Megszűnik a tested teremtő része, elvész az erőd, a szuperképességed: te formáltad családdá a férfit és a nőt.
Ekkor a visszafordíthatatlanság okozta pánik tör rád, hiszen ezennel egy korszaknak a végén tartasz. Fontos lenne, hogy ne drámázd túl, de érzed, hogy ez mégiscsak drámai. Mi több, egyenesen tragikus, kellő humorral pedig: tragikomikus. A nőiesség múlik ezeken az éveken. Éveken? Te jó ég, tényleg:
- Anyu, nálad ez hogy volt?
