Vannak évek, amelyeket akarva-akaratlan nem tudunk kitörölni a fejünkből. Ilyen volt nekem 2021, amire még így, február végén is jó érzéssel gondolok vissza. És nemcsak azért, mert az egészet átitatta a baráti körrel való 40. szülinapi ünneplés és a folyamatos egymásra gondolás, hanem azért is, mert együtt, mi négyen, a barátnők, az anyák úgy döntöttünk, elmegyünk együtt egy csoportos stílustanácsadásra.
Decemberben szerettük volna feltenni arra a bizonyos i-re a pontot, szóval negyvenévnyi önmagunk keresgélése után bejelentkeztünk egy egynapos csajoskodásra. A dátum időben megvolt, ugyan végig rezgett a léc, hogy tudunk-e egyáltalán találkozni. A karantén valamelyikünknél mindig jelen volt, vagy a szülő, vagy a gyerekek intézményeibe gyűrűzött be a betegség. Négyünk közül csak én élek a fővárosban, a lányok mégis nyitottak voltak egy budapesti kiruccanásra.
Talán a „nyitottak” nem is fedi pontosan az érzést, mert amit valójában éreztünk, az a szabadság volt. Igaz, hogy ehhez összesen nyolc gyermek elhelyezését kellett megoldani. A legkisebbre a nagymama vigyázott, három gyermekre az apuka vidéken, és még négyre a barátnőm férje, aki a csomag mellé kapott egy kutyát is.
Ez volt az első eset, hogy ilyen megpróbáltatások elé állítottuk, de ő is érezte, hogy ebből a feladatból most nem bújhat ki. Segítségül gyorséttermi kosztot rendeltünk nekik házhoz, és hát be kell vallanom, magunknak is. Úgy vártuk a futárt, mintha a lottóötöst szállította volna a papírzacskókban.

Szex és Budapest
A lányok érkezése után már taxival indultunk a Klauzál téri helyszínre, táskánkban egy-egy pezsgővel. Tiszta Szex és New York a sárga taxival, leszámítva, hogy smink nélkül mentünk, és lapos sarkúban. Egy dizájnerboltban Kövesdi Rita fogadott minket kávéval, csokival, jó szóval, és már itt teljesen el is lazultunk. Egy kis ismerkedés után kezdődött is a színtanácsadás.
Míg egyikünk Rita kezei között volt, a többiek pezsgőztek, és úgy beszélgettünk, hogy mindenki részese legyen. Volt idő kicsacsogni, hogy hogy vagyunk valójában, a gyerekkel kapcsolatos körökre is bővebben jutott idő, természetesen a férjek sem maradtak ki a témaszórásnál. Órák után is nehezen hittünk, hogy végül is sikerült összehozni a találkozót, hiszen nap mint nap akadályok gördültek elénk. Anyaként már szokva vagyunk ehhez, mégis vágytunk, hogy egy napig nők legyünk „csak”.

Mik a színeink?
Próbáltuk megtippelni a színtípusunkat, de egyikünk sem találta el. Nekem meleg ősz a típusom, és megnyugodtam, hogy a ruhatáram egy része bátran hordható. Pár éve nem is magamhoz, hanem a munkahelyemhez öltözöm, gépiesen választom az üzletekben a fehér és fekete színű felsőket, mondván, hogy az mindenhez is jó.
Most fellélegeztem, hogy bátran viselhetek színeket, és most már tudatosan tudok választani is, hogy mi az, ami előnyös. Érdekes tapasztalás volt a tükör előtt ülve, hogy a színkendők változtatásával mennyire más színű az arcunk. Egy kis testalkatelemzéssel is megfűszereztük a nap végét, hogy a már ismert színeket milyen fazonú ruhákban érdemes megvalósítani.

Jó barátok
Bevallom, azóta vásároltam, és fellélegezve jöttem ki a boltokból. Igaz, sokszor nem vettem meg semmit, azaz nem vettem meg olyan ruhadarabokat, amiben nem érzem jól magam, és nem is passzol hozzám. Igen, eddig megtettem, csak hogy haladjak. Nem volt kedvem, sem türelmem vásárolni. Most sem a felhalmozás a cél, hanem pont az alapdarabok összeállítása. A ruhák sem a kukába kerülnek, hanem adományba, vagy a színtípusnak és méretnek megfelelő barátnőnek.
Nemcsak én lélegeztem fel, de a szekrényem is. Meg hát mi, barátnők, mert a csodás fővárosi csajoskodás utáni kedden már újra az egyik család karanténba került, és azóta sem javult a helyzet. Igazán hálásak vagyunk, hogy sikerült ezt az egy napot minden csillagállás szerint összehozni, feltöltődtünk, és ez az új lendület biztosan átsegít minket minden nehézségen.
Egy kulisszatitkot még elárulok: a sötétkék és a hosszú ujjú mindenkinek jól áll.





