2014 októberében mutatták be a Jurányi Házban a 40! avagy Véges élet című előadást. Talán nevezhetném vígjátéknak, de be kell vallanom, legalább annyit sírtam rajta, mint nevettem. Mindkettőt jó értelemben.
Az előadást évenként többször láttam, nemcsak a fanatikusságom miatt, hanem mert barátokat invitáltam rá, és úgy illik, hogy együtt megyünk. Most, hogy a küszöbén állok a negyvennek, próbálom feleleveníteni az elmúlt 8 évnyi tudást, kellő erőt merítettem-e a színdarabból. Az alkotók szerepe jelentős, mondhatom, írták, rendezték és játsszák: Stefanovics Angéla, Bánki Gergely, Keszég László, Mészáros Béla. Szóval „ez nem tetves Shakespeare” (Igazából szerelem című film), és mégis. A mi tapasztalatunk, a mi élményeink, a mi félelmeink.
Kép: Nagy György – Jurányi Ház
Irigy vágyódás
A darab egyik jelenetében otthon tanul a család (ez még messze a „maradj otthon” karantén előtti időszaktól), próbáltam felkutatni és közkinccsé tenni azt a jelenetet, amikor apuka próbálja elmagyarázni a kisfiának, hány centdecimétert halad Csiga Jenő a nádon. Hiszem, hogy az ép eszemet 2020 márciusában (még 39 évesen) ez a jelenet segítette. Az ősz hajszálak megjelenése, a feledékenység, a korunk miatti félelem a munkaerőpiacon, számos apró tükör felnagyítva, eltorzítva, zsugorítva jelenik meg a szemünk előtt, és persze a fiatalok utáni irigy vágyódás.
Forog a B oldal
Nem szeretnék belemenni semmilyen pszichológiai mélységbe, a magasságokat pedig még inkább kerülöm. A negyvenes életkor erejét abban látom, hogy ezt én személy szerint bátran nevezem az életem felének. Kicsit megriaszt benne, hogy már tudok egy végességet az életemnek, ellentétben az előtte álló fiatal, tétova gondtalansággal teli évfordulókkal. Azt azonban még így sem tudom megmondani, hogy a felnőtté válás mely szakaszában vagyok.
Van elég tapasztalatom számos dologhoz, de már kevesebb erőm. Még nem szedek gyógyszert, de már itt fáj, ott fáj, amott fáj. Próbálok diétázni, mégis hízok. Megyek sportolni, könnyebben sérülök, nem úgy mozog, nem akkor, nem azért. A türelmem több, már-már végtelen, de fizikailag belefáradok a türelmet emésztő időbe. Este 9-kor elalszom a filmen, amire egész nap vágytam. Ha választanom kell, hogy valakinél ottaludjak-e, inkább előbb hazamegyek, mert az nem az az ágy, nem az én kényelmem.
10, 20, 30
A tizedik szülinapomra nem emlékszem, a huszadikra más okból nem emlékszem. A harmincadikkal meg nagyon könnyen vagyok, mert akkor már anyaként voltam felelős valakiért, akit, remélem, a végére megszelídítek. Visszagondolva, hogy változtattam-e volna az utamon ezeken a fordulókon, biztosan tudom, hogy nem. Más, talán kevésbé kerek szülinapokat azonban szívesen elcserélnék.
Negyvenévesen visszagondolva, elégedetten tekintek vissza az időre, számot vetve lehetőségekkel és kudarcokkal, számos téves döntéssel és sikeres megpróbáltatásokkal. A bakancslistám tételei csendesen fogynak, és ez békés elégedettséggel tölt el a következő időszakot tekintve, amiben azért már ott lóg a végesség.
Szülinap mint alkalom
A gyermekeim minden szülinapját megünnepeltük, ünnep volt nekik és nekem is. Sokan nem értettek vele egyet, hogy miért kell egy 2 évesnek ekkora felhajtás. (Azt sosem tudtam meg, hogy az ekkora éppen mekkora.) Fontos volt, hogy az a nap szóljon rólunk, mert valami olyan dolgot csináltunk együtt, ami csak a miénk. Minden egyes születésnap lehetőség értékelni az elmúlt évet, mint a szilveszter; van, aki január elsején kíván újat, van, aki a szülinapján. Fontos alkalom arra is, hogy együtt lehessünk a szeretteinkkel, együtt örüljünk és emlékezzünk.
Itt topogok a 39-ben
Nagyon szűk körben búcsúztatom a 3X-et, ez nem riaszt. Megtaláljuk az utat egymáshoz így is, csak máskor, máshogy, más fókusszal. Szerettem volna ezt az alkalmat ezzel a bizonyos színházi előadással egybekötve ünnepelni, ez sokkal távolabbinak tűnik. A laptopon pötyögve próbálom felidézni azokat a mondatokat, amelyek szíven ütöttek a 40! avagy Véges élet című darabból, hogy erőt merítsek magamnak, és adjak másoknak is belőle. Egy mondat dübörög a fejemben: „B@szódjanak meg a fiatalok!” Persze ezt is csak irigységből kiabálnám.
