A cikkből az is kiderül, hogy a nők háromszor nagyobb valószínűséggel ütemezik gyermekeik életét, mint a kenyérkereső apák. Minden tőlünk függ! – érezzük ezt sokan, mi, anyák, amikor a gyerek ebédrendeléséről van szó, a kanapé lecseréléséről, vagy akár arról a dilemmáról, hogy vajon miért nem köszön másoknak a gyerekünk. Mert lehet, apát is érdekli, van gondolata, elképzelése ezekről és mindenről, de az esetek nagy százalékában ő akkor fog egy témával foglalkozni, ha megkérjük rá, ha felhívjuk erre a figyelmét. Mert ő akkor foglalkozik valamivel úgy igazán, ha kell. Mert egészen addig ott vagy te, akinek még az is a dolga, hogy eldöntse, mikor kell a másikat is bevonni egy kérdésbe.
Ez a téma sem fekete és fehér, természetesen. Nem elsősorban a férfi-nő különbségeken akarjuk köszörülni a nyelvünket, hanem arról a jelenségről szólni, hogy az esetek többségében a két szülő közül az egyik meg lesz téve – vagy megteszi önmagát – „mindenesnek” a családon belül, akinek az a dolga, hogy minden a dolga legyen. Lehet, hogy csak pár év múlva, lehet, hogy csak kicsit, de idővel a kiválasztott beleroppan a családi menedzsmentbe, aminek aztán olyan következményei lesznek, amelyek már igen távol vannak a valódi problémától ahhoz, hogy a szerepleosztásban keresnénk a valódi hibát.
Csak egy gondolatkísérlet
Ha a ti családotok egy cég lenne, akkor szerinted a te szereped milyen pozíciónak felelne meg? Te tulajdonos vagy, vagy tulajdonostárs, vagy a megbízott vezető, aki mindent csinál a kisvállalkozásban, és akkor jelez a tulajdonosnak, ha a szokásostól eltérő kiadás terheli a család-céget, értesíti a céget jegyzőt a fontos dátumokról, olyan nagyobb eseményekről (esetleg naptárt is vezet), amelyekben nemcsak az operatív vezetőnek, hanem már a tulajdonosnak is illik részt venni. Ha megtaláljuk a hozzánk passzoló céges metaforát ebben a játékban, már csak az a kérdés, hogy van-e képesítésünk, tapasztalatunk ehhez a pozícióhoz, aminek a sikerességére az életünket tettük fel.
Lelkes amatőrök vagyunk
Mind így kezdjük az anyaságot. Hisz aki megszüli első babáját, előtte még sose szült babát, és nem is volt anya (persze aztán a két- és háromgyerekes anyaság is teljesen más „tészta” az egykézős időszakhoz képest). Tapasztalat nélkül ugrunk fejest életünk legnagyobb feladatába. Jól akarjuk csinálni, nem kérdés. Ezért mindent meg is teszünk, és csak akkor kezdünk el azon gondolkozni, hogy ezt vajon a saját szempontunkból is így akartuk-e, amikor a családi, gyerekes feladatokon kívül nem találjuk saját magunkat.
Rabul ejt minket a női princípium és a lelkesedés
Tanulmányok igazolják világszerte a mókuskerekünk létezését. Egy amerikai – a Pew Research Center által végzett – kutatás rámutat arra, hogy a nők a karrierjüket gyakran szorítják háttérbe a családi élet igényei miatt. Ez a tendencia nemcsak a munkahelyi egyenlőséget érinti, hanem a családi dinamikákat is alapvetően formálja.
A kutatás szerint a nők sokkal valószínűbb, hogy módosítják munkarendjüket, vagy akár felhagynak karrierjükkel a családi kötelezettségek miatt. „A nők gyakran azok, akik alkalmazkodnak munkarendjükben, és kompromisszumokat kötnek, amikor a gyermekek és más családtagok igényei ütköznek a munkával” – áll a jelentésben.
A Slate Magazine által közzétett cikk, A családi „mentális terhek” túlterhelik a nőket, a 2017-es Modern Family Index alapján kijelenti, hogy a nők még mindig több mentális terhet cipelnek, mint a férfiak. A cikk szerint a nők gyakran vállalják a családi élet tervezését, ütemezését, tárgyalásait és problémamegoldását, amit néha a „harmadik műszaknak” neveznek, követve a munkahelyi és a vacsora és házi feladatok utáni műszakot. Ez a mentális terhelés jelentős hatással van a nők egészségére, beleértve az alvászavarokat, a súlyproblémákat és az általános egészségi állapotot.
A cikkből az is kiderül, hogy a nők háromszor nagyobb valószínűséggel ütemezik gyermekeik életét, mint a kenyérkereső apák.
A társadalmi normák és elvárások továbbra is nagy szerepet játszanak ebben a dinamikában. Sok esetben a nők érzik annak a nyomását, hogy ők legyenek az elsődleges gondozók a családban, ami tovább nehezíti a munka és magánélet közötti egyensúlyozást.
Te akartad!
Bűvös mondat, amit egész életünkben hallgathatunk. A rokonoktól a családi rendezvényen, amikor az imádott harmadik gyermekünk viselkedése miatt megdorgálnak, hogy neveletlen gyereket gondozunk. Akkor is ezt a mondatot kapjuk meg bárkitől, amikor segítség nélkül nyomjuk a hétköznapokat, és belecsúszunk a mártír, panaszkodós spirálba, de a szülőtársunk is így felel, amikor ez alkalommal neki kell elvinni a gyereket a külön foglalkozásra kivételesen, mert hisz ezt a programot is te akartad a gyerek életébe.
Azon kapjuk magunkat…
…hogy mindig mi alkalmazkodunk és tervezünk újra, úgy, hogy mindenki más állandóságát ne csorbítsuk. Mi tettük ezt magunkkal, még akkor is, ha minden okunk megvolt rá. Még akkor is, ha szülő nőként fizikailag adott is – és évezredek óta ez a norma –, hogy a nő élete egy bizonyos időre teljesen megváltozik. Az a kérdés, hogy mennyire, hogyan és meddig? Lehet-e ezen változtatni? Vagy hogyan kell a változást nem akarni?
Tehát tényleg minden tőlünk függ! Még ez is, hogy ne minden tőlünk függjön.
Ha látod az okfejtés logikáját, és fel tudod magad fedezni a folyamatban nem elszenvedőként, hanem alkotóként, akkor szívd fel magad, tégy magadért, és szabadulj ki a saját csapdádból!
Így csináld!
A céges hasonlathoz visszatérve: a női vezetők problémáival jóval többen foglalkoznak a világban, mint az anya vezetők nehézségeivel. De ahogy a család is sokszor hasonlítható egy furcsán működő céghez, úgy a vezető nőknek megfogalmazott tanácsok nemcsak a céges környezetben, hanem a családi életben is működhetnek. Ilyen szakértő cikkből rengeteget találsz, képezd magad!
De itt van például Sonya Stattmann, aki Personal Growth For Women Requires a Different Approach című cikkében különleges megközelítést javasol a nők személyes fejlődéséhez. A cikk szerint a személyes növekedés nem feltétlenül az „önmagunk javításáról”, hanem inkább a felesleges terhek eltávolításáról szól. A szerző, Sonya Stattmann, aki több ezer nővel dolgozott együtt, azt javasolja, hogy a nőknek el kell fogadniuk, hogy „elégnek” kell lenniük, és fel kell hagyniuk azzal, hogy mások mércéje szerint mérjék magukat.
Íme az ő 7 egyszerű tanácsa:
- Fogadd el, hogy elég vagy! Ismerd fel és fogadd el, hogy értékes vagy, ahogy vagy. Nem szükséges további teljesítmény vagy változás ahhoz, hogy értékesnek érezd magad.
- Vállalj kevesebbet! Tanulj meg nemet mondani, és ne vállalj túl sok feladatot. A kevesebb néha több lehet, különösen, ha a saját jóllétedről van szó.
- Szanáld ki azokat, amik nem szolgálnak téged! Vizsgáld meg az életedet, és távolítsd el azokat a tevékenységeket, embereket és gondolatokat, amelyek és akik nem támogatnak vagy nem szolgálnak téged.
- Összpontosíts az erősségeidre! Ismerd fel és használd ki a saját erősségeidet és belső bölcsességedet. Ne az legyen a cél, hogy másoknak megfelelj, hanem hogy a saját utadat járd.
- Légy hű önmagadhoz! Ne próbálj meg másoknak megfelelni vagy mások elvárásainak eleget tenni. Légy önmagad, és kövesd a saját belső igazságodat.
- Hallgasd meg a belső hangodat! Fordíts időt arra, hogy meghallgasd és megértsd a saját belső hangodat. Ez segíthet abban, hogy tudatosabb döntéseket hozz az életedben.
- Értékeld újra az életedet! Rendszeresen végezz önvizsgálatot, és gondold újra, hogy mi az, ami valóban fontos számodra. Ez segíthet abban, hogy a saját jóllétedet helyezd előtérbe.
