A nagyszülők és az ő tanácsaik, az élethez, gyerekneveléshez való hozzáállásuk páratlan. A minap beszélgettem a nagyikámmal, aki kerek perec megmondta, hogy ő nagyszülőként másként működik, mint anno szülőként. Ehhez biztosan hozzájön, hogy már nyugdíjas, jobban ráér, saját bevallása szerint az évek több türelemmel is megajándékozták, és nem neki kell cipelni a teljes nevelés felelősségét.
A nagyikám szavaival élve: „Nem nekem kell embert faragni a gyerekekből, én csak egy pluszszolgáltatás vagyok, aki fecseg, halkan elmondja a véleményét, és már nemigen lehet neki újat mutatni.”
Beszélgettünk, és ebből a diskurzusból született ez a lista. Fogadjátok tehát tőle, rajtam keresztül, és nézzétek kritikus szemmel, mert nem receptek ezek, csupán hozzávalók, amelyekből mindenki azt készít, amit épp szeretne.

A praktikusság és a rutin félsiker
Mondhatnánk, hogy kisgyerekekkel a reggel maga a káosz, de ha van egy sémánk, ami alapján koordináljuk ezt az eseményt, sokkal gördülékenyebben fog menni. Praktikus például este kikészíteni a gyerekek másnapi ruháit, hogy reggel nekünk se és nekik se teljen ezek keresgélésével, összeválogatásával az idő.
A vasárnapi ebéd varázsa
Egy nap, egy étkezés, amely középpontjában a család áll. Rohanó világunkban gyakran megfeledkezünk arról, milyen feltöltő erejű is a hét utolsó napján egy asztalnál ülni. Halkítsuk le a telefonokat, kapcsoljuk ki a tévét, és élvezzük az ételek feletti beszélgetést! Remek alkalom ez arra, hogy átvegyük, kinek mi a terve a következő hétre, milyen programok várnak ránk.
A lakás egyben otthon is
Tegyünk ki képeket, a gyerekek rajzait, mivel az emlékek megnyugtatják az embert. Ne próbáljuk eltüntetni a nappaliban a lurkók nyomait óránként, kisgyerekes család vagyunk, bárki jön hozzánk, ezzel tisztában van. Az otthon az aktuális élethelyzetünket hivatott kiszolgálni, az, hogy a fürdőszobában jelenleg a fürdős játékok uralják a teret, és már ki sem vesszük a csúszásgátlót a kádból, ne zavarjanak. Éljen veletek együtt a lakásotok/házatok!
A sütemény több mint édesség
A sütisütés lehet egy program a gyerekekkel, vagy egy kedves meglepetés a munkából hazatérő apának, netán egy gyereksereg jóllakatása céljából elkészített – nem morzsáló – finomság. Szokták mondani, hogy azért olyan finom a nagyik süteménye, mert a szeretetet is lehet benne érezni, amivel készítették – és ez így is van!

Az igazi értéket nem kell keresni
Az idővel, a korral az idősek bölcsebbek lesznek. Bizony van, amit jó lenne megfogadni tőlük, ilyen például az, hogy próbáljunk minél több időt együtt tölteni azokkal, akiket szeretünk. Ehhez pedig nincs szükség másra, csak egymásra.
Több türelem, több figyelem
Nemcsak a gyerekek, hanem párunk, szüleink felé is. Amikor valóban meg akarod hallgatni, hogy milyen volt a napja, vagy épp megvárod, míg a lurkó a 86. bokrot is körbejárja, hátha talál benne egy kis sünit, gondolj arra, hogy bizony az idő pereg, és a most bizony pillanatokon belül a volt részévé válik, nem lehet előhozni, csak az emlékek képében. Törekedj arra, hogy ezeket élmény legyen előhívni!
Természetesen vannak olyan nagyszülős tanácsok, amelyeket a mostani világképbe, felfogásba nem lehet beleilleszteni. Ám időnként gondoljuk át, hogy nem működhetne-e könnyebben, vidámabban az életünk, ha megfogadnánk a nagyika néhány tippjét…
Borítókép: Canva
Ezt olvastad már?
Drága Nagymamák, értetek még anyát is érdemes elküldeni melegebb éghajlatra!