A szobanövények olyanok, mint az orvosság: receptre kellene felírni mindenkinek. Számtalan tudományos kísérlet bizonyítja, hogy ezektől a csodás élőlényektől csak jobban lehet az ember. Borítsd hát zöldbe te is az otthonodat! Íme, nyolc jótékony érv, amiért érdemes belevágni.
Több mint 10 éve élek abban a lakásban, amelyet az otthonomnak nevezek. Azóta nem volt benne egy darab növény sem, a műanyagokat leszámítva. Mindig azt gondoltam, én vagyok az az ember, aki csak kinyírni tudja a páfrányt meg a futókát, annál pedig nincs kiábrándítóbb, mint amikor elfonnyadnak melletted ezek a zöld szépségek. Ezért inkább nem is kísérleteztem.
Aztán egyik nap kattant valami a karantén alatt
Szinte szomjazni kezdtem a zöldet, a növényeket, általuk talán a falakon túli életet. Megvettem hát az első pálmámat. Hatalmas volt, és gyönyörű. A lakás egy pillanat alatt változott át, lett csoda szép, nem bírtam betelni vele. Egész nap Pápán legeltettem a szemem. Igen, el is neveztem. Árgus szemekkel figyeltem: szomjas, nem szomjas, kell neki táp, nem kell neki táp? Pápá élt és virult, boldoggá tett.

Aztán jött, amitől korábban féltem: Pápá elkezdett száradni. Először az egyik szára, aztán a másik. Mit rontottam el? Én a növényekkel is úgy vagyok, mint a főzéssel. Amikor megkóstolom a kész levest, érzem, hogy valami hiányzik belőle. Jó, de mi? Totál kripli vagyok, most is ezt éreztem: túllocsoltam és rohad, vagy szomjan halt és elszáradt? Nos, ezért nem tartok én növényt. Igen ám, de addigra már annyira hozzám nőtt Pápá és az a boldog érzés, amit adott, hogy ezúttal nem fordultam vissza a műanyagokhoz.
Ahelyett, hogy feladtam volna, még több növényt kezdtem beszerezni. Így kelt életre a hálószobám, a nappalim, de még a konyhám is.

Kép: Szentgyörgyi Juli
Mint női arc a tökéletes sminktől, úgy varázsolódott egyre szebbé az otthonom
Már felsorolni sem tudom, mennyi növényem van, ahogy azt sem, ebből mennyi vett tőlem végső búcsút. De már nem adom fel, és odafigyelek rájuk becsületesen, mert egyszerűen jobb velük. Korábban soha nem értettem a növényőrülteket, mi olyan nagy dolog ebben. Mi szükségük van erre? Elég az embernek a gyerekeiről gondoskodni, minek még több felelősség?
A kattanás óta értek mindent: a növények megváltoztatnak, és valóban a jobb irányba. Ennek pedig tudományos háttere is van. Számos kutatás bizonyította, hogy hihetetlen változásokat képesek elérni.

Kép: Pinterest
A növények jótékony hatásait csak sorolni lehet. Íme!
1. Tisztítják a levegőt, növelik annak oxigénkoncentrációját
A NASA még a nyolcvanas évek végén indított vizsgálatot olyan szobanövények felkutatására, melyek alkalmasak lehetnek a levegő megtisztítására. Az azóta is folyó kutatások bebizonyították, hogy bizonyos szobanövények képesek kiszűrni a bennünket körülvevő mesterséges anyagokból származó veszélyes gázokat, levegőszennyező anyagokat, mint például a benzolt, a formaldehidet, a xilolt vagy a triklór-etilént.
Természetesen minden növény tisztítja a levegőt, de vannak olyan növényfajok, amelyek extra hatékonyan termelnek oxigént, és kötik meg a levegőben található méreganyagokat. Ezek akár 87 százalékban képesek kiszűrni az egészségre káros anyagokat a levegőből.
A 15 legjobb légtisztító szobanövény:
- Areca pálma
- rákvirág
- sárkányfa
- filodendron
- szobai futóka
- anyósnyelv
- borostyán
- fikuszok
- Aloe vera
- zöldike
- bambuszpálma
- vitorlavirág
- gerbera
- azálea
- krizantém

A sárkányfa a mostoha körülményeket is jól tűri.
Kép: Pinterest
2. A szobanövények jelenléte nyugtatólag hat az idegrendszerre, oldja a szorongást
Egy 2015-ös tanulmány szerint az emberek kevésbé idegesek és szorongóak, amikor olyan munkakörnyezetben kell dolgozniuk, ahol növényekkel vannak körbevéve. A vizsgálat kimutatta, hogy már az is segít, ha pusztán csak megfigyeljük ezeket a növényeket. Egy manchesteri orvoscsapat például bevett gyakorlatként szobanövényeket ír fel a szorongó, depressziós, magányos embereknek, ezzel enyhítve a tüneteiket.
3. Gyorsítják a felépülést a betegségekből, csökkenthetik a magas vérnyomást, a fájdalomérzetet
A Washingtoni Állami Egyetem Kertészeti Tanszékén arra irányult egy vizsgálat, hogy az emberek tűrőképessége hogyan változik növények jelenlétében. A vizsgálati alanyokat megkérték, hogy merítsék a kezüket először meleg vízbe, majd tartsák jegesbe, és csak akkor húzzák ki onnan, ha már elviselhetetlen az érzés. A kutatók arra az eredményre jutottak, hogy többen voltak hajlandók öt percen át a jeges vízben tartani a kezüket olyan helyiségben, amely növényekkel volt berendezve, mint amelyik nem.

Kép: Pinterest
Az amerikai Texas A&M University tanulmánya pedig azt bizonyította, hogy azok a páciensek, akik az ablakukból növényeket látnak, sokkal kevesebb fájdalomcsillapítót vesznek be, és egészségi állapotukat tekintve messze lehagyják azokat, akiknek például egy épület falára nyílik a kilátásuk.
4. A növényekről való gondoskodás jelenlétet, figyelmet igényel, ami rendszert visz az életünkbe
Ezt nagyon nem kell túlmagyarázni, hisz onnantól, hogy vannak szobanövényeink, gondoskodnunk kell róluk. Figyelni, hol érzik jól magukat, észrevenni, ha száradni kezdenek, vagy kókadni, észben kell tartanunk, mikor locsoltuk utoljára, és meg kell tapasztalnunk, melyik növényünk mennyi vizet kér magának. Zöld barátaink meghálálják a törődést, és ha ügyesek vagyunk, hosszú évekig a társaink lehetnek, az ezzel járó sikerélmény pedig rendkívül jó hatással lehet az önbizalmunkra – zsebeljük hát be bátran!

Kép: Pinterest
5. A növények növelik az iskolai teljesítményt
Egy norvég kísérlet szerint azokban a tantermekben, ahol sok növény volt, a tanulók aktívabbak voltak az órán, kevesebbet hiányoztak, javultak az eredményeik, 69 százalékuk állította, hogy jobban érzi magát. Az otthoni tanulási kedvet pedig csak fokozza, ha gyerekünk íróasztalára egy kis cserepes kerül. Megéri kipróbálni!
6. Csökkentik a megbetegedések arányát, javítják a közérzetet
Irodai vizsgálatok szerint a növények jelenléte a dolgozók körében az összes egészségügyi tünetet (köhögés, fejfájás vagy bedugult orr) átlagosan 25 százalékkal csökkenti. A koncentrációs problémák is 20 százalékkal enyhülnek, ahogy a kábultság és a szédülés érzete is. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a növények miatt a meglévő testi tüneteinket is sokkal kevésbé érezzük irritálónak.

Kép: Pinterest
7. A növények növelik a koncentrációt, hatékonyabbá teszik a munkát
Egy svéd tanulmány szerint azokat a dolgozókat, akik zöld növényeket látnak munka közben, kevésbé terheli meg a feszültség. Az Ambius Egyetem bizonyítani tudta, hogy a szobanövények jelenlétében az emberek hatékonysága 17 százalékkal növekszik.
Egy washingtoni professzor, Virginia Lohr két, ablaktalan számítógéplaborban dolgozó csoport teljesítményét hasonlította össze: az egyikben voltak növények, a másikban nem. A kísérletben mindkét csoport hasonló számú hibát ejtett, ám annak a csoportnak, amelyiknél voltak növények, 12 százalékkal gyorsabb volt a reakcióideje, mint a többieknek – ebből következően az elvégzett munka is több volt.
8. A növények kreatívabbá tesznek
Ez pedig többek között a zöld színüknek köszönhető. Egy kísérlet bebizonyította ugyanis, hogy azok, akik zöld növényekkel teli szobában vannak, kreatívabbak, mint akik egy növények nélküli helyiségben ülnek.

Kép: Pinterest
Reméljük, ezek az érvek benneteket is meggyőztek, de ha nem, legyen elég annyi, hogy pusztán a szépségük boldogságot okoz. Ha már csak ennyivel jobb a közérzetünk ebben a járvány sújtotta időszakban, már megérte. De ne feledjétek, kutatási eredmények szerint az az ideális, ha minden irányba, amerre nézünk, egy-két növény van a látóterünkben. Ha ugyanis túl sok növénnyel pakoljuk tele a lakást, az zsúfoltsághoz vezethet, ami inkább csak fokozza a stresszt, mintsem csökkentené. Bár ezzel abszolút ér nem egyetérteni!