Bárány Robi évek óta szenvedélyesen dolgozik azon, hogy megmutassa útifilmjein keresztül a világ kevésbé ismert arcát: a képeslapokon túli izgalmakat és szépségeket, különlegességeket. Most Szlovákiában járt, és filmezés helyett írt és fotózott. Ami külön öröm, hisz még egyik filmjéhez sem írt must try listát. A kirándulni készülő családok menthetik is: ezt csináld a szomszédban! – Bárány Robi szerint.
Sokan mondanak le a gyerek születése után az utazásról és a nagy kalandozásokról. Az indokok általában:
Indok 1.: Több pénzbe kerül, mint ha csak ketten mennénk. – Ez kétségtelenül igaz.
Indok 2.: Több a nyűg. – Otthon is ugyanannyi nyűg van. A különbség annyi, hogy az utazásos nyűg más, mint a megszokott. Ezért különlegesebb és emiatt emlékezetesebb.
Indok 3.: Nincs értelme, mert a gyerek egy bizonyos kor alatt úgysem emlékszik az egészre. – Nem igaz. Tapasztalataim szerint egész pici kortól megmaradnak az emlékfoszlányok, amik így eleve gazdagabbá teszik a kis kobakokat. 5-6 éves kortól pedig, állítom, koherens élményeket adnak.
De, ha mégsem meggyőzőek az érvek, van egy tuti tippem, ami remek ár-érték arányban, közel is van, és bátortalanabbaknak remek első lépéses választás. Úgy hívják: Donovaly.
Hogy micsoda? Donovaly, Szlovákiában? De az nem egy síközpont? Mit lehet ott csinálni nyáron, vagy kora ősszel? – gondolhatják az indokokkal azonosulók. Na jó, akkor inkább mondom:
1. FunAréna Donovaly kalandpark
Itt a kicsik, a nagyobbak és a megfáradt felnőttek is jól szórakozhatnak a különböző ugródeszkákon és kötélpályákon. De itt van Szlovákia leghosszabb csúszó bobpályája is.
A lejtőn csaknem 900 méter hosszan repeszthetünk, és kaphatunk rengeteg adrenalint, köszönhetően a 11 kanyarnak, a 7 ugratónak és a maximálisan elérhető 45 km/h-s sebességnek. Ez egyébként ebben a műfajban elég komoly sebesség, de egyben szuper biztonságos. A legnagyobb veszély az az, hogy egész nap nem lehet róla lerángatni a gyerekeket.
2. „Donovalkovo” miniváros
A 3 és 12 év közötti gyerekek legnagyobb kedvence viszont a gyerekváros, a Donovalkovo. A gyerekek itt maguk is a város tartozékaivá válnak.
Kipróbálhatják magukat különböző foglalkozásokban. Lehetnek bankárok, orvosok, eladók, tűzoltók vagy szerelők. Van itt autós műhely, posta, benzinkút és mindenféle üzletek. Méghozzá abszolút valósághű, miniatűr berendezéssel.
Egy igazi álomhely ez nekik. De hogy mit csinálhatnak itt a szülők? Legkézenfekvőbb, hogy örülhetnek a kis hozzátartozóik hatalmas örömének. Akik szeretnek egy kicsit csavarni a dolgokon, azok ihatnak finom helyi söröket. Egy bizonyos mennyiség felett a hely hangulatával összekötve garantáltan komoly vizuális látomásokat okoz.
3. Habakuky: mesefalu a kicsikért
Ha már látomások. Van itt egy még durvább helyszín, amiért szintén odavannak a gyerekek. Egy szlovák meseíró horrorfigurái és szürreális épületei elevenednek meg ezen a játszótéren. Habakuky a neve.
Bennem persze azért felmerült a kérdés, hogy a különös sárkányos-kígyós-nyomasztó figurás játszótér után a kicsiknek nincsenek-e rémálmai. De nem, állítólag imádják ezt is. Élvezettel fedezik fel a tojáshéj várkastélyt, a félszemű, kinyújtott nyelvű figurákkal és a többi szörnyűséggel. Jómagam felnőttként is bármennyi időt el tudnék itt tölteni.
4. Kerékpártúra
De ha nemcsak gyerekeink boldogságával összehangolt jelenésekben utazunk, hanem aktívkodunk is, akkor is van egy jó hírem. Donovaly környéke ugyanis tele van jelölt, álomszép kerékpártúrákkal. Az ösvényeket C betűvel jelölik. Az útvonalakon a Fátra szépsége váltakozik a mini, autentikus kis csecsebecse falvakkal.
Ezt megtehetjük elektromos bicajokkal is, de személyes nagy kedvencem az e-roller volt, amivel egészen pihentető élmény szelni a hegyi utak idilljét. Kezelése nagyobb gyerekeknek is egyszerű feladat, és garantáltan élvezni fogják.
5. Túrázás
Persze nyilvánvalóan túrázhatunk is. Segítség ebben, hogy nyáron is működik Donovalyban a Nová Hoľa felvonó. Ezzel érhetjük el azt az útvonalat, ami a Nagy-Zólyom csúcson keresztül a Kis-Zólyomig vezet. Csodálatos látvány, könnyű menet, és oda-vissza mindössze 1,5-2 óra.
6. Via ferrata
A haladók és bevállalósabbak elmehetnek a Donovalytól 16 km-re található Dve Veže via ferratára is. Túravezetőt és felszerelést is lehet bérelni. A besorolások és a gyakorlottabb mászók szerint is viszonylag könnyű a sziklafalon vezető út.
Szűzmászóknak is ajánlott. Ráadásul van egy hihetetlen különleges része. Egy pad a sziklafalon, ahonnan kiváló panoráma nyílik a környékre.
7. Tandemernyőzés
Végezetül pedig ne feledkezzünk meg a legjobbról: a tandem-paplanernyőzésről sem. Itt is a felvonó végállomása mellől indul a kaland. A rövidebb menet 5 percig tart, és úgy kb. 100 euróba kerül.
De lehet hosszabban is repkedni, akár 20 percig is, jóval a sasok felett. Kissé rémisztő lehet, hogy nekünk, egyszerű halandóknak kell belefutni a mélységbe a hegy tetejéről. Különösen, hogy az ernyő ilyenkor jól felránt.
De innentől kezdve csak élveznünk kell az alattunk elterülő Kárpátok láncait, mert szuper profik segítik maximálisan az élményeinket. Mi több, tériszonyosoknak is ajánlom. Nekem is van (vagy csak volt?) egy enyhe verziója, és rájöttem, hogy kevés jobb érzés van, mint egyszerűen jó magasan ülni a semmiben. Semmihez nem fogható.
+1 tipp:
A szlovák gasztronómia. Valószínűleg az egyik legalulértékeltebb aspektusa az országnak. Kifejezetten hízókúra.
Ha szereted a jó húsokat, sajtokat, túrót, káposztát vagy a különleges édességeket, nem fogsz csalódni.
Ahogy Donovalyban sem lehet. Nyáron és kora ősszel sem. Tényleg érdemes néha furákat gondolni, és elmenni ilyenkor is egy téli síközpontba. Egyébként is oly közel van, hogy csak nyerhetünk vele.