Amikor a háromfős család a városi panelból falura költözött, még nem sejtette, hogy az új környezethez való alkalmazkodásnál lesz nagyobb kihívás is, például a dackorszak. De hogy hogyan is birkózik meg ezzel a kis testvérrel várandós anya? A Család a dombon mostani részéből ez is kiderül.
Hallgasd meg a történetet a szerző, Patak Gyöngyvér felolvasásában!
– Mi a baj? – kérdezte Norbi egyik este, amikor egy hasonlóan botrányos nap végén (mikor is Palkó a nagy utca alján, a kocsmánál megmakacsolta magát, hogy sört akar, és a meredeken kellett hazavonszolnom emberfeletti erővel, minden trükk és taktika, szép szó és erőszak hiábavaló bevetése után) pirosra sírt szemmel jöttem elő a zuhany alól.
– Palkó teljesen kikészít – szipogtam, és lerogytam Norbi mellé a kanapéra. – Terrorizál. Kihasználja, hogy nem tudok utánarohanni, hogy nem tudom cipelni, és hogy azonnal kiborulok. Mintha nem is ő lenne. Egyszer ott fogok megszülni miatta az utcán. Régen mindig olyan édes, okos, segítőkész, szófogadó volt.
Annyira fájt a „múltra” emlékezni, hogy megint sírva fakadtam.
– Most meg itt egy makacs, ellenkező, ordítozó vakarcs. Aki ráadásul nem is sze-he-ret – ezt már alig tudtam kimondani a rám törő bőgéstől.
– Jaj, dehogynem!
– Ne-hem. Akkor nem csinálná ezt.
– De hiszen csak egy kisgyerek!
– Éppen azért kellene szeretnie az anyját.
– Szeret is. Csak biztos össze van zavarodva. A szakirodalom is írja – te szoktad mondani – hogy érzi, hogy jön a kis tesó, meg a kétéves izékorszak. Te meg terhes vagy, összevissza szórakoznak a hormonjaid…
– De mit csinálok rosszul? Jó, legyek türelmesebb. De nem tudok! Múltkor már a seggére is rávertem. Meg a karjánál fogva rángattam be a kis kapun. És mindig ordítok! Olyan vagyok, mint egy állat! – Saját borzalmas viselkedésemre gondolva még jobban zokogni kezdtem.
– Na, nyugodj meg! Ne sírj megint! Megmasszírozlak kicsit – Jólesően elkezdte nyomkodni a vállam, és éreztem, ahogy rögtön oldódik bennem a feszültség. – Aztán szerintem feküdj le aludni. – Elnyomott egy ásítást. – Ki tudja, meddig alhatunk végig egy éjszakát. Legközelebb meg vidd magatokkal a babakocsit…
Elvittem. Mindkettőnknek jobb lett így.
Ahogy nőtt a hasam, és hidegebbre fordult az idő, egyre kisebb távolságokra sétáltunk csak el, és Palkó hisztijeit is jobban tudtam negligálni, így, hogy közben nem éreztem teljesen tehetetlennek magam. A hisztikorszak elviselését segítette az is, hogy folyamatosan dolgoztunk a házon, és a háztartás is adott bőven munkát. Bár a terhesgondozáson, ahova már szinte naponta kellett járnom a különböző vizsgálatokra, már csak a tespedést engedélyezték. A második terhesség nem vicc – intettek –, egy szokatlan terhelés vagy felfokozott érzelmi állapot is beindíthatja a szülést, pedig jó lenne kibírni még ezt a hátralévő két hetet!
Én is így gondoltam, főleg, mert egy nagy projekt még hátravolt: Palkó új szobája. A hálónk melletti kis szobát már ideje lett volna berendezni a babának, de nem akartuk, hogy Palkó úgy érezze, Misi túrja ki, ezért úgy gondoltuk, jobb minél előbb átköltöznie a „nagyfiús” nagy szobába. Betti jött ki segíteni, hogy a csupasz raktárból színes gyerekszobát varázsoljunk. Aznapra Palkót elpateroltuk anyuékhoz, hogy ne legyen láb alatt, meg persze, hogy ne lássa a készülő meglepetést.
Először is kipakoltuk a ruhás- és ilyen-olyan zsákokat, és az összest betettük a (leendő) dolgozószobába, ami szintén egy túlzsúfolt raktárra hasonlított. Behúztuk a szoba közepére a már korábban megvett szép, ágyneműtartós, fiókos fenyő kanapéágyat, ami eddig befóliázva várt a sorára, és a Patak dédi régi, kisbajomi házából elhozott jó nagy és jó csúnyára lakkozott ruhásszekrényt, amit még nyáron lecsiszoltunk és szép csíkosra lazúroztunk. Felfeszítettük a nemrég felkerült parkettaszegélyt. Betti felcipelte a pincéből a már lefestett, széles lambériákat és a vadiúj gérvágót, amivel majd negyvenöt fokban leszabhatjuk a tetősík vonalát követő léceket.
Az egyenes darabokat percek alatt méretre vágtam, de a ferde vágás is úgy ment, mintha csak zsúrkenyeret szeltem volna. Betti addig előfúrta és betiplizte a falban a tartólécek furatait. Magunk is meglepődtünk, ahogy a készletben kapható kis csavarok meg pöckök segítségével milyen szakszerűen, pikkpakk felrögzítettük a lambériát. Én élvezettel kalapáltam be a pontos helyükre a léceket, és élveztem, hogy milyen látványosan haladunk. A sarok, ami nemcsak nem derékszögű, de nem is függőleges, majdnem kifogott rajtunk, de megoldottuk. A szegélyléc is itt-ott elállt, de a végeredmény nagyszerű lett. Mintha mesterember csinálta volna! Olyan hamar végeztünk a lambériázással, hogy javasoltam, fessük le az ajtó melletti sarkot sárgára, ahova a beépített polc kerül, ha már Betti úgyis hozott valami maradék napsárga falfestéket, „hátha jó lesz valamire” alapon.
Nagyon belejöttünk. Amíg száradt a sárga fal, percek alatt kifúrtuk és összecsavaroztuk a polcot, amit Norbi vágott méretre maradék deszkákból. L vassal rögzítettük a falhoz – Betti már olyan profin kezelte a fúrót, mint mesterlövész a puskáját. Amikor kész lett, Betti az asztalosmunkák minden melléktermékét felporszívózta, az ablakokat lemosta, a parkettát feltörölte. Én ezt már az ágyra dőlve néztem, mert a hasam bekeményedett, a lábam bedagadt a sok munkától.
Mire minden ragyogott a tisztaságtól, Norbi hazaért, Bettivel betolták a szekrényt és az ágyat a helyére – korláttal kifelé, hogy leesésbiztos legyen. Norbi pár deszkából negyedóra alatt rittyentett még egy formás fellépőt, hogy Palkó be tudjon mászni az új ágyba. Kezdett a szoba szobaformát ölteni. Jöhettek a kiegészítők. Az új szőnyeg, barna alapon mustársárga és bordó kockákkal, összetekerve várakozott a fal mellett költözés óta. Norbi felfúrta a karnisokat, és ráhúzta a két földig érő, színes patchworkfüggönyt, amiket napokig terveztem és hetekig varrtam.
Felül ég, alul víz, középen föld, fák és virágok, lepkékkel, kisvakonddal. Nagyon igyekeztem, hogy ne legyen giccses, és azt hiszem, nem lett az. Beleszerettem a saját művembe. Biztos voltam benne, hogy Palkónak is tetszeni fog. Az ökörszemablakra apró kockás függöny került – a méterárus srác még korábban megbirkózott a lehetetlennel, és sikerült rávarázsolnia egy sínt a különböző szélességű, egyenes gipszkartondarabkákból összetákolt, ívesnek csúfolt falrészre.
Az ágy fölé feltettük a vonatos falvédőt. Úgy varrtam meg, hogy minden patchworkvagon külön ülőpárna is volt egyben, tépőzárral fel- és lecsatolható. Az ágyra a szőnyeghez passzoló, nagy kockás ágytakaró került. A játékokat és a mesekönyveket Betti átpakolta a kis szobából – kész! Bettivel olvadoztunk a gyönyörűségtől, és nagyon büszkék voltunk magunkra. Hihetetlen tempót nyomtunk.
Végszóra kopogtattak. Megjöttek Mamiék, hozták Palkót!
‒ Gyere fel, Palkó! Van neked egy kis meglepetés! – kiáltottam le.
Palkó lába csattogott a lépcsőn, ahogy szaladt felfelé. Mi izgatottan álltunk sorfalat a szobaajtónál. Palkó belépett, és megtorpant. Elkerekedett a szeme, kitátotta a száját, majd beszaladt, megsimogatta az ágytakarót, aztán megfogdosta a függönyöket. Odaszaladt a polchoz, végigtapogatta a könyveket, játékokat, kinyitotta a szekrényajtókat, leguggolt, és simogatta a szőnyeget. Majd felállt, vigyorogni kezdett, és elkezdett körbe-körberohanni, hangos „Jubá-jubá-jubá!” kurjongatással. Egyre gyorsabban futott, egyre hangosabban kiabált, és közben egyre jobban nevetett. Mi meg egyre jobban meghatódtunk, és vele nevettünk.
Aztán egyszer csak felmászott az ágyra, csinált egy bukfencet, majd a korlátra támaszkodva hálás tekintettel végignézett rajtunk, hatásszünetet tartott, majd ünnepélyesen megszólalt:
– Köszömön szépen!
Annyira édes volt, és annyira jólesett, hogy ez a kis emberke – az én fiam – értékeli az egész napos megfeszített munkánkat, hogy megint teljesen elérzékenyültünk.
Palkó este örömmel feküdt be új, nagyfiús ágyába. Megölelt, és a fülembe súgta:
– Szeretlek, Anya!
– Én is szeretlek, Palkó! – szorosan magamhoz húztam, hogy ne lássa, ahogy elfutja a szemem a könny.
– A kiságyamat Misi babának adom, mert az kisbabáknak való. Én már nem vagyok kisbaba – mondta, elégedetten bekapta a hüvelykujját, becsukta a szemét, és szinte azonnal el is aludt. És attól fogva újra jó gyerek lett. Egy darabig.
A történet előző részeit itt találod.
