„Mindig hallgass a felnőttekre és főleg a szüleidre!” – ha nem is pontosan így hangzott, de ez volt a lényege a könyvnek, ami a legambivalensebb érzéseket tudta belőlem kiváltani gyerekkoromban. Tetszett, mert bele tudtam képzelni magam a főhős helyébe, és utáltam, mert ugyanazt olvastam benne, amit amúgy is hallottam. Ez a könyv Janikovszky Éva: Ha én felnőtt volnék című műve volt.
Na de hogy van ez? A felnőtt tévedhetetlen, és mindig igaza van? Egy fenéket! Ha valamit megtanultam harminc iksz év karate után, az az, hogy mindig van mit tanulnom. És mindig van mit tanulnom arról is, hogy hogyan tanítsak, legyen az kisgyerek, felnőtt – vagy épp az én gyerekem. És a visszajelzés minden formában megérkezik, ha akarom, ha nem.
Mint a legrosszabb tanárok
A gyerekeim nem tudatos tanítók, illetve a nagyobbik már néha igen, mert megtanít újra írott betűkkel írni, mivel ő is most tanulja. A gyerekek úgy tanítanak, ahogy a legrosszabb tanárok. Ideges leszel tőle, de később – jó esetben – rájössz, hogy igazuk van, vagy legalábbis neked nem volt igazad az adott helyzetben. De lássuk, mit tanultam a gyerekeimtől!
- Türelem
Nem hiszek a horoszkópban, de azt mondják, a Halak egy nyugodt álmodozó. Szerintem is az, amíg nincs gyereke. Utána nem kell sok idő, hogy ideggyenge inszomniás váljon belőle. A lányom születése után hamar rá kellett jönnöm, hogy vannak dolgok, amiket soha, semmilyen körülmények között nem fogok tudni irányítani. Ilyen egy csecsemő figyelme is. Lehet, hogy néha úgy tűnik, hogy pont arra figyel és reagál, amit mondasz, de ez baromság, ez csak mázli.
Ha pelenkázni akarom, akkor nyilván akkor kell az ágy legtávolabbi pontján lévő játéka. Ha etetni akarom, persze hogy akkor támad kedve megmutatni, mit látott karateedzésen. Vagy ha csak kilenc mesét olvasok neki, akkor megállíthatatlan könny- és takonyáradat lepi el az arcát, amiért ennyire szívtelen apa vagyok.
Ezek a dolgok próbára teszik a türelmet, ha akarod, ha nem. Az már rajtad múlik, hogy látod-e valahol messze az alagút végét (nagykorúság), vagy beleroskadsz a jelenbe, és örökre elveszel. Én szerencsére – és a feleségem következetessége segítségével – fel tudtam dolgozni a helyzetet, és türelmesebb emberként jöttem ki az első babakorból. Persze ez csak a második gyerek születéséig tartott…
- Játék
Nagyon rég játszottam már bármivel is. Utoljára Batmant reptettem neki házfalaknak több mint tíz éve a számítógépemen, de rájöttem, hogy bármennyire szeretnék játszani, időm, az nincs. Ha van mégis, akkor inkább alszom. De aztán előjött a gyerek. Nemcsak anyából, hanem belőlem is. Felfedeztem a kis apró hülyeségeket, amikkel korábban nyilván eszembe sem jutott volna játszani. Ilyenek a diszkontláncnál gyűjthető kis figurák, a különböző amorf nyomorgatni valók, vagy éppen a bunkerépítés.
És most, hogy van egy vagy több cinkostársam, remekül elvagyok. Néha akkor is, amikor nincs otthon gyerek. Ez a fajta játék, ami inkább fantáziaalapú, sokkal jobban kikapcsol, mint ha zombikat irtanék egy virtuális posztapokaliptikus világban. Ez a fajta játék megtanított arra, hogy a kis kikapcsolódás is kikapcsolódás, és hogy ezt tudnom kell értékelni. Persze a gyerekkel való játék közben sokszor jutunk el az egyes pontban tárgyalt dolgokig, de az esetek többségében gyerek, felnőtt is jól érzi magát, ha nálunk játék van. És soha ekkora legótornyokat nem építettem (és romboltam le) életemben.
-
Kép: Canva A szeretet új formája
Talán ez az, amit a gyerekek a legintuitívabb módon tudnak közvetíteni a szüleik felé. Hülye a hasonlat, de nagyjából úgy állnak hozzánk, mint a kutya az emberhez, sajnos sokszor még akkor is, amikor szörnyű dolgok történnek velük. Nálunk persze a legszörnyűbb dolog, ami érheti őket, az az, ha el kell pakolni a játékokat.
Persze eddig is tudtam, mi az a szeretet, hiszen én is voltam gyerek, és feltétel nélkül szeretem a szüleimet. De a másik oldalról tapasztalni ezt egy semmihez sem hasonlítható érzés. A feleségemet szeretem a legjobban a világon, de a gyerekeimet pedig a „méglegjobbanabbul”.
Ezt a szeretetet átélni nap mint nap számomra a legnagyobb fegyvertény a gyerekvállalás mellett. Kicsit olyan lehet ez, mint a heroin, vagy mint a forgalom Delhiben… Úgysem tudod elmesélni az érzést.
Sok dolgot nem tanultam még meg a gyerekeimtől, de remélem, elég időt töltünk együtt, hogy mindent megmutassanak.
Ezt olvastad már?
