Majd húszévnyi média karriert hagyott ott Bánhidi Lilla, hogy a gyermekkori álmát megvalósítsa, és mások történetei helyett a saját maga által kitaláltat kezdje írni. Az eredetileg a hajléktalanellátásban szociális munkásként tevékenykedő, később leginkább riporterként és műsorvezetőként ismertté váló író mindkét területről jócskán merített első krimijében. A Sorsod Borsod című regionális krimije igazi izgalmakat kínál a műfaj szerelmeseinek.
Anyamagazin: Miért pont krimi lett a választott műfajod?
Bánhidi Lilla: Amikor a Prae Kiadó kiírta a pályázatát, úgy éreztem, hogy ez egy olyan lehetőség, amivel nekem élnem kell, és egy olyan dolgot tudok felépíteni, amit pályázat nélkül is szeretnék megcsinálni. Ez csak megadta a kezdőlökést. A regionális krimik engem lenyűgöztek, amikor Németországban tanultam, akkor kerültem kapcsolatba ezekkel a típusú könyvekkel.
Anyamagazin: Ez az első írásod?
B. Lilla: Az első nagyobb lélegzetvételű, igen. Kisebb novelláim, rövidebb prózáim már voltak, néhány meg is jelent.
Anyamagazin: Van különbség nő és férfi között a krimiolvasás vagy annak megírása tekintetében?
B. Lilla: Ugyanannyira nehéz nőként érvényesülni a krimiírók között, mint nőként érvényesülni az írók között. Lehet, hogy egy kicsit könnyebb, ha krimiíró vagy, és nő, talán picit jobban odafigyelnek rád. Szerintem inkább embertípus függő, van az a típus, aki tud krimit írni, és van, aki nem. Azon belül van, aki durvább krimit ír, van, aki lájtosabbat, én az utóbbiba tartozom.
Anyamagazin: Miért gondolod, hogy a lájtosabb krimik közé tartoznak a könyveid? (nevetünk)
B. Lilla: Mert nem tunkoltam bennne, vagyis kevés az igazán véres jelenet.
Anyamagazin: Ettől nem lett lájtosabb…
B. Lilla: Én úgy érzem, hogy lájtos, de ezt nem nekem kell megítélni.
Anyamagazin: Azt gondolom, hogy egy igazi krimiolvasó azt, amiről te úgy érzed, hogy nem írtál le részletesen, azt ő hozzáteszi. Én mindenesetre hozzátettem a képi anyagot is olvasás közben.
Mi a címválasztás története? Miért Borsod?
B. Lilla: Azért, mert miskolci vagyok, a Vasgyárban születtem, és a szívem egy része mindig Borsodban lesz, most is ott van. Nekem nagyon tetszik ez az identitástudat, ami a borsodiakat jellemzi, akkor is, ha ennek van negatív értelmezése. Sokszor az hoz össze embereket, hogy a rosszban tudunk csatlakozni egymáshoz, az a közös. Akkor is egy közösség, akkor is ad egy erős identitást. Amellett persze ott vannak a szép és jó dolgok, amiket amikor ott él az ember, hajlamos nem észrevenni, mert a sok rossz felül tudja írni ezeket, vagy el tudja feledtetni.
Anyamagazin: Nem tartottál attól, hogy ez csak egy bizonyos közeget fog megszólítani?
B. Lilla: Ezen én is gondolkodtam, hogy valószínűleg egyszerűbb lett volna egy hétköznapibb, inkább krimire utaló címmel megjelenni, ami mindenkinek egyértelmű. Azonban ha regionális krimiként nézzük, akkor nagyon sok minden benne van a címben, hogy „Sorsod Borsod”. Ez nemcsak az identitástudat, hanem az is, hogy mindenkinek mást jelent, de jelent valamit, ami lehet pozitív vagy negatív. A regény főhősének is jelent valamit, aki hazautazik Miskolcra, és meg kell küzdenie az érzelmekkel, amiket a hazalátogatás okoz benne. Magyarországról is sokan elmegyünk, visszajövünk, ez nem csak a kisebb régiókra jellemző, hogy néha nem tudjuk, hogy hová is tartozunk. Azért is szerettem volna, hogy maradjon ez a cím, mert ebből a szempontból mindannyiunkat érint, hogy hova is tartozunk akkor, ha valahonnan már elköltöztünk, de visszatérünk.
Anyamagazin: Anyukád olvasta?
B. Lilla: Nekem két anyukám van, és egy pótanyám, ő az anyósom. Akivel felnőttem, a nevelőanyám és apu, ők még olvassák, nekik egy kicsit nehezebb, mert közelséget éreznek, ők laknak amúgy Miskolc mellett. Édesanyám olvasta, bár azt nem tudom, hogy végigolvasta-e már. Az anyósom két nap alatt elolvasta. Egyébként mindannyiuk nagyon szereti, csak hát van, akinek picit nehezebb olvasni, mert más a kapcsolata velem.
Anyamagazin: Milyen visszajelzések érkeztek tőlük? Segítettek, motiváltak bármilyen karakterben? A regényben a nagymama karaktere van inkább jelen. Miért a nagymama ilyen fontos? A saját életedben is hasonló volt a kapcsolat?
B. Lilla: A szüleim most nagyszülői korban vannak, lehet, hogy ez is befolyásolta. A nagymama karakterében sok minden van a két anyukámból. Ennek is volt egy praktikus oka, mert azt nem tudtam jól megoldani, hogy a szüleihez megy haza a főszereplő, mert akkor azt is meg kell magyarázni, hogy miért nem tartja a szüleivel a kapcsolatot szorosabban. Egy picit jobban elszakítani Miskolctól, hogy rá tudjon csodálkozni, ez volt ez a generációkimaradás, -átugrás.
Anyamagazin: Fontos volt számodra, hogy egy női karakter nyomozzon?
B. Lilla: Nem, alapvetően én nem akartam, hogy egy női karakter nyomozzon, én a rendőrt szerettem volna főszereplőnek. Ahogy elkezdtem vele dolgozni, mégis ő lett a főszereplő.
Alexa, a sikeres(nek tűnő) újságíró vidéki életét hátrahagyva belevetette magát a budapesti média világába, mindent megtett azért, hogy ne látszódjon, honnan is érkezett. Azonban vannak helyek, ahonnan nem szabadulhatunk, bárhova is költözünk. Egy gyilkosságsorozat lehetőséget ad számára, hogy bizonyítson a fővárosi munkahelyén és lezárja vidéki életét. Miskolcra utazik, hogy felgöngyölítse a kegyetlenséggel kivégzett lányok történetét, hogy minden szálat megmozgatva megtalálja a gyilkost, még akkor is, ha a nyomozás folyamán egyre személyesebbé válik az ügy.
Anyamagazin: Hogy viszonyulsz a könyvhöz? Egy sok szálon futó krimi, időben és térben is sokszínű, nehéz lehetett tartani az irányt. Mik a visszajelzések?
B. Lilla: Főleg hiperaktívként volt nehéz leülni, és nyolcvanhatszor újra és újrakötögetni a szálakat. Újra átnézni, átszámolni az eseményeket, karaktereket, történéseket, nagyon precíz figyelmet követelt. Volt pár olyan pillanat, amikor azt éreztem, hogy képtelen vagyok rá, és ez olyan, amiben nem is tud senki segíteni. Hiába próbált a férjem vagy a barátnőim segíteni, akkor is én tudom, hogy hogyan kapcsolódnak egymáshoz. Volt olyan pont, amikor már senki nem tudta átlátni rajtam kívül, vagy igazából én sem, de még mindig nekem volt az egyetlen esélyem arra, hogy ezt képes legyek befejezni, átlátni vagy rendszerezni.
Érdekes a viszonyom a könyvvel, bár azt mondják, hogy ez normális, de nem erre készültem. Egyrészt nagyon féltem attól, hogy megjelenik, próbáltam volna még húzni az időt, én még dolgoztam volna rajta fél évet; igazából kivették a kezemből. A szerkesztési folyamatok végén én még variálgattam volna, de a szerkesztő azt mondta, hogy ennyi volt, megy a tördelőhöz, majd a nyomdába. Amikor kijött a regény, és a kezemben fogtam, volt egy nagy tartás bennem, nem tudtam mit kezdeni vele. Leraktam távol magamtól, nézegettem, hogy ez tényleg az, itt van, mit fognak szólni, nem mertem kinyitni, sem beleolvasni. Kellett nagyjából másfél hét, mire barátságba kerültünk. Utána már ki tudtam mondani, hogy igen, ez az én termékem, igen, ezt én írtam, ez az én könyvem, ez egy befejezett állapot.
Anyamagazin: Milyenek a visszajelzések?
B. Lilla: Nehéz kérdés, inkább azt mondom, hogy abban a fázisban vagyok, hogy izgulok nagyon, minden egyes olvasói véleményért, minden egyes mozzanatért. Ha kinyitom a könyvet, még úgy érzem, hogy ezt mégse így kellett volna, vagy szebben megfogalmazhattam volna, van benne egy szóismétlés, benne van ez az elégedetlenség. Még most izgulok, és figyelem a regény útját. A moly. hu-n is nagyon pozitívak a vélemények, és rengeteg üzenetet kapok az olvasóktól, elmesélik, hol tartanak, milyen élmények vannak olvasáskor. És a kritikák is jók.
Anyamagazin: A következő könyv már készül?
B. Lilla: Egy-, maximum másfél évente jelenik meg a sorozat következő része. A másodiknak nem is a konkrét történetét, de úgy nagyjából a világát, a közegét azt én már megbeszéltem a kiadó vezetőjével egy pár hónappal ezelőtt, neki tetszettek. Amikor jártunk a könyvbemutatókra együtt, akkor bővebben tudtunk erről beszélni. Nem kezdtem még el írni, de csak azért nem, mert várom azt az ideális pillanatot, hogy amit az az ember, aki már beszél bennem egy ideje, leírjam, amit ő mond. Most még táplálgatom az ő fájdalmát és történetét, kétségeit magamban különböző zenékkel. Amikor hallgatom azt a zenét, nagyon érzem, amit mondani akar. Nagyon érdekes érzés, amikor még nincsenek meg a szavak, de már tudod, hogy mit fog mondani. Most megfogadtam, hogy egy részt engedek magamnak, hogy kijöjjön, és utána leülök és megtervezem. Megkértem több ismerősömet, hogy ha úgy látják, hogy nem a tervezéssel foglalkozok, akkor legyenek szívesek jelezni.
Anyamagazin: Nálad hogy néz ki egy tervezés?
B. Lilla: Még nem csináltam, úgyhogy nem tudom. Látom, hogy mások hatalmas Excel-táblázatban vezetnek mindent, na az nekem biztosan nem fog menni. Azt tartom most magam előtt feladatnak, hogy leírjam a karakterek jellemzését, és ahhoz tartsam magam. Nem is a karakterek jellemzésének megírása a probléma, hanem inkább az, hogy közben ötletelgetek és változtatok, ami hatással van a meglévő írásra. Tudatos döntésen alapszik a regény bűnügyi része.
Anyamagazin: Van segítség a nyomozások pontosításában?
B. Lilla: Igen, de ők véleményezni szeretnek, ha már megírtam.
Anyamagazin: Gyerekkorodban is szerettél volna már írni?
B. Lilla: Igen, írogattam, de akkor még nem dőlt el, hogy a kreativitásnak melyik iránya lesz, amiben ki tudok teljesedni. Énekeltem, gyerekszínész is voltam, de kötni is nagyon szerettem.
Anyamagazin: Igaz, ami igaz, egy főszerkesztő is eleget ír…
B. Lilla: Igen. Az szárazabb ilyen szempontból, talán kevesebbet tudunk magunkból beleadni olyankor.
Anyamagazin: Könyvbemutatóknál volt a regényfogadtatásban különbség, gondolok itt a cím jelentésére?
B. Lilla: A könyvhéten például érkeztek az ország különböző részeiről, akiknek a Sorsod Borsod semmit nem mondott, de valamelyik kritika kíváncsivá tette őket. A budapesti bemutatón a közeg vagy olyan volt, aki elszármazott miskolci, vagy olyan, akinek hozzám van kötődése. Miskolcon nagyon érződött, több érzelmet váltott ki a cím pró és kontra. Volt egy erős várakozás, ha már ezt a címet használom, akkor annak legyen már egy olyan szintje, vagy hogy mit fogok tudni mutatni ebből. Ott voltak azok az emberek, akiknek a Sorsod Borsod a napi szólás, az életük része.
Anyamagazin: Fontosnak tartottad megmutatni a szegénységet?
B. Lilla: Igen, fontosnak tartottam. Amikor én Budapesten kezdtem dolgozni, szembetaláltam magam azzal, hogy attól, hogy romának hívják a cigányt, attól még az előítélet ugyanúgy megvan. Mennyire máshogy tudnak hozzáállni azok az emberek, akik ott élnek ebben, mindegy, hogy ő cigány vagy nem cigány, mindegy, melyik oldalon van, az egy sokkal közvetlenebb tapasztalat, mint amikor valaki nagyon messziről ránéz, és azt mondja, hogy ha én mindig adok a hajléktalannak 100 forintot, akkor én jó ember vagyok. Voltak olyan kollégák a szakmában, akiket azzal riogattunk mi, Borsodból elszármazott újságírók, hogy ha nagyon rossz leszel, bedugunk az autóba, leviszünk Borsodba, kiteszünk, és éld túl. És ez tényleg így van, hogy nem értik, hogy miről beszélünk, hogy miért van olyan erős konfliktus Miskolc környékén. Biztos van az országnak több ilyen része, de Borsodban ez konkrétan jelen van.
Anyamagazin: Te magad is tapasztaltad?
B. Lilla: Azért is szerettem volna erről beszélni, mert mind a két oldalnak a problémáját ismerem, még ha nem is éltem a másik problémájában. A „kegyetlen térségben” él az édesanyám, aki egy olyan iskolában tanított, ahol többen voltak a cigány származású gyerekek. Tudom a másik oldalt, cigányokkal nyaraltam, táboroztam, velük voltam egy társaságban. Volt cigány pasim, akinek az anyukája mondta az én anyukámnak, hogy jó lenne, ha elválasztanának minket egymástól, a magyar menjen a magyarhoz, a cigány a cigányhoz. Oda-vissza működött, így az ő helyzetükbe is jobban beleláttam. Ott van a rengeteg gyerek, akik, mondjuk, azért nem mennek télen suliba, mert nincs cipőjük. Addig, amíg nincs ott az ember, nem hiszi el, nem tudja elképzelni. Valóban van olyan, hogy valaki azért nem megy suliba, mert nincs cipője? Elképzelni sem lehet, amíg nincs benne az ember. Lehet, túl direkten írtam bele, de nagyon fontosnak tartottam, hogy ezt beleírjam, és ezt talán nem is lehet máshogy, kell, hogy az emberek felkapják a fejüket. És igen, van olyan, hogy valaki szeretne kitörni a cigánysorról, és nem tud, mert visszahúzzák, és a másik oldal is kitaszítja.
Kattints a Podcast hallgatásához!
