Jó, persze, ez most úgy hangzik, mint amikor a várandós nőnek azt mondják a 39. héten a már gyerekes barátnői, hogy aludj csak, amennyit bírsz, miközben annak örülsz, hogy egyáltalán még lélegezni tudsz. Talán van benne igazság. Ahogy abban is, hogy a gyerekes barátnők mindezt megalapozottan mondják: ha csak egy kicsi esély is van rá, pihenj!
Mindjárt start!
Nem tudom, hogy öröm vagy bosszúság-e az iskolakezdés, hiszen egyrészről újra beindul a mókuskerék, a gyerekek felügyelete megoldott, de közben – ugye – újra beindul a mókuskerék… Várod a szülői értekezletet, amikor kiderül, hogy még mindig nem vittétek be a kis szögmérőt, rossz vonalas füzetet vettél, beszáradt ragasztót küldtél, mikor lesz a karácsonyi mézeskalácssütés. Ezzel nem azt szeretném sugallni, hogy ne menj el a szülőire, sőt! Menj el, hiszen te is részese kell legyél az iskola-szülő-gyerek háromszögnek (te vagy a szülő). Inkább azt mondanám, hogy pihend ki magad előre.
Lehet-e pihenni két nap alatt?
Természetesen lehet, csak jó helyszínt kell választanod. Érdemes végiggondolnod, hogy szolgálja jobban a mentális jólléted, ha a családdal mozdultok ki, vagy a pároddal, illetve a barátaiddal, akik hasonló megmérettetés előtt állnak szeptember elsején, mint te.
Mi történik, ha családdal mész?
Válassz egy olyan helyet, ahol már neked semmi másra sincs gondod, mint hogy jól érezzétek magatokat együtt. A Balaton még jó helyszín lehet, hiszen szeptember elején jó eséllyel lehet még benne fürödni. Ezt annak a reményében is merem írni, hogy idén nyáron már több alkalommal is volt ősz. A biztonság kedvéért válassz úgy szállást, hogy a saját balatoni strand mellett legyen benti medence is, és akkor már tuti a fürdés. Ha van animátor, aki napközben foglalkozik a gyerekkel, akkor neked is lesz egy kis énidőd, amit ki tudsz használni. Az énidőre pedig milyen alkalmas program lehet egy masszázs, amikor a tanszerek megvásárlásával szerzett stresszcsomókat kiszedik a hátadból! A társasozásra fenntartott ifjúsági helyiségben alkalmatok lehet önfeledten játszani, és biztos lehetsz benne, hogy az ott választott játék minden darabja megvan, nem kell keresgetni a lakásban – mondjuk – a homokórát vagy a speciális dobókockát. Kisgyerekekkel az is előny, ha saját fás parkkal rendelkező helyet választasz, kültéri játékokkal és sok árnyékkal.
Menjetek kettesben!
Ha még a nagymamát rá lehet beszélni egy hétvégére a gyerekekkel, akkor menjetek kettesben, hogy legyen időtök átbeszélni az éves közös célokat, megtervezni, hogy ki melyik napot vállalja be a gyerekekkel, vagy csak csapjátok bele magatokat a medencébe, és érezzétek magatokat jól két napig. Hallgassátok a csendet, reggelizzetek, vacsorázzatok jóízűen egy svédasztalról finomságokat válogatva. A mókuskerékben tekerés mindkettőtökből sokat kivesz. Néha meg kell állni, akár egy hétvégére, hogy frissen, kipihent idegekkel kezdjétek el a pörgést.
Ha mégis csajos
Ha apuka otthon marad a gyerekekkel, hiszen bárhogy is szépítjük, a gyerekkel járó meló nagy része úgy is rád marad, akkor irány az anyukákkal a pihentető hétvége! Béreljetek biciklit, járjátok körbe a választott környéket, pezsgőfürdőzzetek, szépítő pakolásokkal simítsátok ki a nyáron összegyűlt ráncokat. Beszéljétek ki a férjeket, adjatok egymásnak tippeket, cseréljetek információkat, emlékezzetek a gondtalan fiatalkorotokra! A rövid pihenés után vidáman hazatérve vágjatok bele a szeptemberi kihívásoknak. És ezúton nagy ölelés minden apukának, aki elmegy a szülői értekezletre.
Ha az otthonodhoz közeli helyet választasz, akkor az utazás sem fog fáradtságot okozni. Legyen szempont, hogy ne kelljen a fél lakást bepakolni, hiszen akkor az már nem pihentető, különösen, ha a hétvégét főzéssel kell töltened. Engedd meg magadnak a pihenést, mert csak egy kipihent anya tudja garantálni a nyugodt körülményeket, amire az egész családnak szüksége lesz szeptemberben. Most csak eszembe jutott, hogy a kamaszokat időben ki kell szedni az ágyból, a kisebbeknek figyelni kell a táskapakolást, és persze a végtelenségig lehetne sorolni a feladatokat. Álljatok még meg, szusszanjatok, kapcsolódjatok ki. Miért? Miért ne!
A cikk létrejöttét a Club Tihany támogatta.