„Egy férfinek szeretnie kell az apját, ugyanakkor szabadulnia kell az apja elvárásaitól és kritikájától, ha szabad ember akar lenni.” (David Deida)
Deida mondata elég erős, mégis nagyon valid, hiszen pontosan tudom, miről beszél. Tudom én is, és általában, azt hiszem, minden férfi.
Egy férfi életében ez az egyik vezérfonal, megfelelni az „Istennek”, az Apának, büszkévé tenni őt, elnyerni az elismerését, és ennek a vágya az egyik legnagyobb életfeladatunk.
Feladatunk legyőzni, felülemelkedni, reálisan látni, helyre tenni, helyén kezelni, tisztelni és meghajolni előtte, egyszerre pedig tisztelni önmagunkat, saját értékünket, saját világképünket, jogot formálni saját életünkre, saját hitünkre, saját értékrendünkre.
Nem tudom, más hogy van vele, vagy mennyire tudatos erre, de ha igazán magába néz bármelyikünk, biztosan megtalálja magában is ezeket a dilemmákat, biztosan mindannyiunk életére nagyban hat, hogy hogyan viszonyulunk az apánkhoz, mennyire látjuk őt nagynak, és magunkat hozzá képest kicsinek.
Deida kérdése elgondolkodtató:
Mennyire másként élted volna az életed, ha nem próbáltál volna az apád kedvében járni?
Ha nem akartad volna megmutatni neki, hogy te is értékes ember vagy?
Ha sohasem érezted volna magadon az apád kritikus tekintetét?
