Az óvoda, iskola indulásával, a reggeli rutinok visszaállításával, a házi feladatok megjelenésével hirtelen több konfliktusforrás bukkan fel a családi életben. A kényes helyzetekben nagy szükség van a türelmünk megőrzésére és időnként a szülői véleményünk, határozottságunk kiemelésére.
Egy biztos, a gyermekkorunkban oly sokszor hallott és néha a saját szánkon is kicsúszó „Mert én azt mondtam!” érvelés nem működik a mai gyerekeknél. Sem együttműködést, sem tiszteletet nem ébreszt bennük, ezzel a mondattal biztosan nem érjük el náluk, amit szeretnénk.

Mit mondhatunk ehelyett, melyek azok a fordulatok, amelyekkel sikereket érhetünk el?
1. „Amikor…, akkor…”
Ez a megfogalmazás segít a szülőnek egyértelművé tenni, hogy például akkor jöhet a délután vagy este kellemesebb része, amikor már megvan a házi feladat. Fontos, hogy ne a feltételes módot használjuk: „Ha elkészültél a leckével, olvashatod a kedvenc könyvedet.” – ehelyett csakis kijelentő módban mondjuk: „Amikor már megvagy a leckével, olvashatod tovább a könyvedet.”
2. „Ha tudnál abban segíteni, hogy…”
A szülők folyamatosan utasításokat adnak a gyerekeknek, és megmondják, hogy éppen mit csináljanak. Ennél sokkal hatékonyabban lehet a közös cél felé haladni, ha segítséget kérünk a gyerektől, együttműködésre hívjuk: „Nagy segítség lenne, ha indulás előtt kivinnéd a szemetet!” Vagy: „Ki tudna nekem abban segíteni, hogy…?” Nem garantált, hogy mindig a segítségünkre fog ugrani a gyerek, de egész más hangulatot tud teremteni egy-egy ilyen kérdés, és a jövőben biztosan beindul egy együttműködési folyamat a közös előkészületeknél.

3. „Mit tervezel annak érdekében, hogy…”
Miért gondoljuk, hogy jobban tudjuk, hogy hogyan ossza be nagyobb gyermekünk az idejét? Kis felügyelet mellett sokkal hatékonyabb lehet, ha megkérdezzük: „Hogyan tervezed a napot annak érdekében, hogy vasárnap estére meglegyen holnapra minden leckéd?” Ebben a kérdésben benne van a bizalmunk, miszerint a gyereknek már bizonyára van valamilyen elképzelése a feladatainak a beosztásáról, ugyanakkor az is, hogy az övé a felelősség azért, hogy mindennel meglegyen időben. Ha egészen addig mégsem volt semmilyen terv, legalább el tud kezdeni gondolkodni rajta.

4. „Megkérdezted, megválaszoltam.”
Ha bármilyen kérdés felmerül a gyerek részéről, amit valamilyen okból kifolyólag nem tudunk megengedni, ne menjünk bele hosszas huzavonába. Ha újból elhangzik a kérdés, mondjuk el a gyerekünknek: „Azt kérdezted, hogy görkorizhatsz-e a folyosón. Azt válaszoltam, hogy nem, és elmondtam, hogy miért. Miből gondolod, hogy ha még háromszor megkérdezed, megengedem?” Egy másik kérdés lehet még: „Úgy nézek én ki, mint aki meggondolja magát, ha többször felteszik neki ugyanazt a kérdést? Megkérdezted, megválaszoltam.” Pár alkalom után elég lesz csak ennyit mondani: „Megkérdezted, megválaszoltam.” A gyerek tudni fogja, hogy alkudozással, hisztivel nem fog eredményt elérni.
Ne feledd, mindig a megoldás és együttműködés felé vidd a konfliktusokat, és egy idő után a gyerekek gondolkodásmódja szintén ezt fogja követni. Állandó utasítással, csakis a feladatok kiosztásával nem fogsz tudni erős, bizalmi kapcsolatot építeni, inkább próbáld meg a fenti mondatokat!
Szabó-Máthé Hanga





