„Dorka és az író elfoglalták a kettes ülést a harmadik sorban. Ebben már semmi gyanús nem volt. Bár a füles ott lógott még a fülében, de a toll már ügetett a jegyzetfüzet lapjain. Mesélt egy fürge kislányról, aki most éppen nem lovacska, hanem mókus akart lenni” – Tóth-Kiss Hajni novellája.
Az író, ha gyanús, akkor egy kedd reggel a HÉV-en üldögél, az ablak mellett. Jegyzetfüzete ott lapul a zsebében. Csíkos pulóver rajta, és egy füles, de zenét nem hallgat soha. A reggeli kávéját már megitta, látni a csíkok között a foltot. Várja a múzsáját.
A kocsi első ajtaján felszáll egy család. Szülők és egy kislány. Rövid barna haja van, és lovacska üget a pólóján. A motívumot hamar megérti az író. A lány keresztben-hosszában galoppozik a kocsiban. Nyoma sincs rajta a reggelnek. Neki még mindenki egyforma. Nem fordítja el a fejét a szakállas férfitől sem csak azért, mert egzisztenciális hátrányban van a többiekhez képest. Cikázik a lábak között, majd hirtelen megáll az író előtt. Figyel.
– Te hova mész? Én oviba. Matróz vagy? Legyél inkább hajóskapitány, azokat szeretem jobban. Hejhó! Fedélzetre mindenki! De szeretem a dinókat is. Figyelsz rám? Tudom ám, hogy figyelsz. Nézd, az a néni nagyon öreg. Öreg színe van. Olyan lila. Szeretem a lilát. Meg a rózsaszínt és a zöldet. Te biztos a kéket, ugye? Nézd, mit csinálnak! Miért fontos az ölelés?
– Mert jólesik, azt hiszem.
– De a gumimaci is jólesik, mégis fontosabb az ölelés.
– Akkor talán azért, mert kitölti az űrt bennünk.
– Van bennünk űr? Milyen színű?
– Az űr? Feketének képzelem, mint éjszaka az égbolt.
– Az nem is fekete, ott vannak a csillagok.
– Igazad van. Lehet, hogy a csillagok az ölelés.
– De mikor kell az ölelés?
– Bármikor, ha jólesik.
– Akkor mindig van űr? Sosem telik meg öleléssel? Nekem mindig jó az ölelés.
– Az ölelésnek mindig van helye, abból sosem elég.
– Akkor az ölelés olyan, mint a legó.
– Abból sem elég soha?
– Azzal is apránként beépíthető minden űr, és ha az űr már megtelt, akkor építhetünk belőle mást is.
– Bármit építhetünk belőle.
– És mi van a zsebedben? Füzet? Te iskolába jársz?
– Én már nem járok iskolába.
– Akkor mit csinálsz a füzettel? Biztos jársz iskolába. Én még nem tudok írni, csak a nevemet. Megmutassam? D-O-R-K-A. És te mit írsz? Mesét? Választhatok?
Dorka és az író elfoglalták a kettes ülést a harmadik sorban. Ebben már semmi gyanús nem volt. Bár a füles ott lógott még a fülében, de a toll már ügetett a jegyzetfüzet lapjain. Mesélt egy fürge kislányról, aki most éppen nem lovacska, hanem mókus akart lenni. Vagy katicabogár. Vagy kisfiú. Vagy egy virágos úszógumi…
