Tanítójának, Ági néninek köszönheti a könyvek szeretetét Borsa Brown, aki ugyan sosem készült írói pályára, ma mégis az ország egyik legolvasottabb magyar szerzője. Huszonkét köteten és egy gyerekkönyvön túl még mindig telis-tele van ötletekkel, de közben arra is odafigyel, hogy sok időt tudjon tölteni a lányaival. Az írónő elárulta az Anyamagazinnak, hogy valójában nem is tipikus romantikus alkat, de arról is mesélt, hogy hogyan tudja beosztani az idejét két gyerek mellett, sőt arról is, hogy folytatja-e Az Arab sorozatát.
Borsa Brown
A váci születésű, álnéven publikáló magyar író az érettségi után egy multinacionális cég középvezetője lett, majd második gyermeke születését követően családi vállalkozásba kezdett. Emellett online cikkei jelentek meg, elsősorban az anyaság és a nőiesség témájában. Első könyve az Álomgyár Kiadó gondozásában, 2013-ban megjelent A maffia ágyában. Ezt követte A maffia ölelésében és A maffia szívében. 2015-ös, Az Arab című regényét több rangos díjra is jelölték, és megkapta az Év Könyve kitüntetést is. A sikerregény folytatódott, a sorozat mind az öt kötete a toplisták élére került, 2018 tavaszán pedig megjelent A férj prostija című könyve is. Elsősorban romantikus, erotikus témában ír, emellett fontos, társadalmi problémákra is rámutat, és a pszichológia sem áll tőle távol.
Anyamagazin: Annyiszor élsz, ahány könyvet olvasol – ez a mottód. Számodra ez mit jelent? Van időd olvasni?
Borsa Brown: Az olvasás egy utazás. És nemcsak azért, mert más helyszíneken járunk gondolatban, hanem azért is, mert másvalaki bőrébe bújunk bele, tehát a lelkünk is szárnyal. Megélhetünk olyat, amivel a való életben nem valószínű, hogy találkozunk. Számomra ezt jelenti ez a mottó. Mivel az egy évben megjelenő regényeim számát növeltem, és szorosak a határidőim, bizony legfőképpen már csak kutatómunka alkalmával olvasok. De nem bánom, mert ezt is élvezem, sokat tanulok közben. Általában amikor leadok egy regényt, lazításképpen elolvasok egy könyvet, most például Gustave Flaubert Érzelmek iskolája című művét olvasom.
A.: Mi a kedvenc könyved?
B. B.: Tolsztojtól az Anna Karenina. Nem vagyok tipikus romantikus alkat, ebben a kötetben is inkább az fogott meg anno, hogy a nő, az talpig nő, a férfi pedig talpig férfi. Sokkal több volt az emberekben a becsület, a felelősség és a tartás, mint manapság. Az én könyveimből is kitűnhet, hogy a happy end nem mindig garantált. Talán ez is hatott rám ebben az ikonikus műben.
A.: Hogyan indult nálad az olvasás és az írás szeretete?
B. B.: Annak ellenére, hogy sporttagozatra kerültem, az egyik kedvenc tantárgyam a magyar irodalom lett. Szerencsém volt, kiskoromban olyan tanító nénit kaptam Ági néni személyében, aki mindig motivált, segített, és összefogott bennünket. Máig vallom, hogy neki köszönhetem a könyvek szeretetét, és hogy megtanított az értő olvasásra. Később a versek, azon belül is Ady munkássága ragadott magával, talán akkor kezdtem verseket írogatni én is a saját szórakoztatásomra. Később jött a napló, majd a cikkek, és végül a regény. Nem készültem írói pályára, de az ég és a sors így alakította, én pedig csak hálás lehetek ezért.
A.: Milyen kutatómunka áll egy-egy könyved mögött?
B. B.: Elég erős. Bár természetesen vannak olyan regényeim, amelyeknél kicsit lazább lehet az a gyeplő, de mindig törekszem arra, hogy az olvasót megfelelően informáljam arról a témáról, amiről írok. Szeretem a kutatómunkát, hiszen én is tanulok közben, új ismeretségeket kötök, utazok, és élményeket szerzek egy életre. A kutatómunka egyébként sokrétű dolog… Számomra a legértékesebb része az emberek megismerése, hiszen az sokat segít a karakter kialakításában, de figyelmet fordítok a városra, az emlékművekre, a gasztronómiára, a vallásra, a kultúrára, a ruházatra vagy épp az időjárásra. Van, ami kiszínezhető, de van, amiben egy író nem írhat valótlant. Ennek az egyensúlyát ügyesen kell megtalálni, csakúgy, ahogy azt is, hogy miként tálaljuk az olvasónak az információkat. Nem lehet túl száraz, hiszen egy szórakoztató regényt írok, de nem lehet felületes sem, mert akkor a karakter jelleme sem tud úgy kibontakozni.
A.: Szerinted mi Az Arab című sorozatod titka?
B. B.: Az őszinteség és a karakterközpontúság. A szerelmi szál mellett szépen mutatja be a jellemfejlődéseket, és ügyeltem rá, hogy a karakternek ne adjak olyan szavakat a szájába, amik belecsúfítanak az önazonosságába. Mindemellett persze fontos vonzerő benne a szerelem erejének megmutatása és az emberi élet törékenysége.
A.: Mesélj a most megjelent könyvedről!
B. B.: Az Arab királysága Az Arab-sorozat hetedik részeként jelent meg októberben. Ahogy csaknem minden részben, ebben is másik karakter beszél, viszont hűen a sorozat többi kötetéhez, erős pillérek a Kelet, az iszlám, a szerelem, a szenvedély és a bonyodalmak. Szokták kérdezni, hogy ezzel lezártam-e véglegesen a sorozatot, de nem válaszolnék… Sosem lehet tudni. Ha a szívem úgy akarja majd, folytatom, ha nem, akkor nem. Befolyásolni ebben nem lehet.
A.: Írtál már gyerekeknek is. A mesekönyved témáit ki vagy mi ihlette? Mennyire érzed magadhoz közel a gyerekeknek írást?
B. B.: Anyaként egyáltalán nem állt tőlem távol, hogy írjak egy mesekönyvet. A kislányom szorgalmazta is ezt rendesen, ő unszolt a leginkább. Bár Saci a lovacska és halacska barátságáról akart olvasni, sikerült vele megértetnem akkor, hogy mivel az egyik szárazföldön él, a másik vízben, jobban járunk egy kutya és egy kislány barátságával. Így született meg a Bogi és Buksi kalandjai. Nagyon sok részt, mondatot, érzést merítettem a saját életünkből, és igyekeztem, hogy a gyerekek megértsék a mese üzenetét is. Bízom benne, hogy tanulságos a számukra.
A.: Hogyan osztod be az időd két gyermek nevelése, a munka és az írás mellett?
B. B.: Minden könyvem kutatómunkát igényel, talán kisebb kivételt képeznek a nyári, egykötetes könnyed olvasmányok, éppen ezért okosan kell beosztanom az időmet. Szigorú vagyok magamhoz, mert otthonról dolgozom, és ez nagy önfegyelmet igényel. Ha nincs otthon senki, akkor jól haladok, de az író az elméjével dolgozik, ezért bármi, de tényleg bármi befolyásolni képes. A család megszokta már az én ritmusomat, hagyják, hogy minden egyes könyv írásakor felvegyem. Nem hiszem, hogy nehezebb a dolgom, mint bármelyik nőnek. Annyi a különbség, hogy én nem megyek el otthonról, és nem konkrét a munkaidőm vége. Viszont cserébe, ha jól osztom be az időt, van, hogy hosszú heteket pihenhetek. Ilyen például a nyár.
A.: Mit csináltok legszívesebben együtt a gyerekekkel?
B. B.: Ez természetesen úgy változik, ahogy cseperednek a gyerekek. A nagylányom már kész nő, vele beszélgetni, lófrálni, vásárolgatni, főzni, vagy csak úgy semmit tenni szeretünk egymás társaságában. A kisebbik lányommal régen sokat tornáztam, lévén, hogy ő is versenysportoló, ahogy én is régen az voltam; manapság, a kamaszkor miatt leginkább a veszekedésre fókuszálunk. Viccet félretéve… Ő mostanában a barátnőit részesíti előnyben, de ezt elfogadtam, mert így természetes. És bár hiába érzi úgy egy tizennégy éves, hogy ő már nagyon nagylány, vele csupa gyerekes dolgot szoktam csinálni. Kutyázunk, macskázunk, házat szépítünk, vagy épp motiváljuk a másikat valamire. Például hogy tornászként nem kéne megenni egy tábla csokit.
A.: A gyerekek tudják, hogy az anyukájuk sikeres? Szívesen olvasnak könyvet?
B. B.: Bíborka, a nagylányom, sokkal elvontabb nálam, ő olyan verseket és könyveket szeret olvasni, amiket én nem is értek. Amiben talán olykor közös a témánk, az a motiváció és a pszichológia. Ez mindkettőnket érdekel, bár én nem olvasok ezekkel kapcsolatban, nála a könyves hangsúly ezen van. Sarolta egészen más. Neki most a kedvence Leiner Laura, falja is a könyveit, én pedig örülök, hogy beszippantotta az olvasás öröme. Otthon nem igazán foglalkozunk ezzel a „siker” dologgal. Nekik az „anyucijuk” vagyok, a többi nem számít.
Kattints a Podcast hallgatásához!
