2026, 15 október, csütörtök
Nincs találat
Összes találat
hirdetés
Anyamagazin
Anyamagazin
Anyamagazin

5 dolog, amit ne mondj a barátnődnek, ha elvesztette a babáját!

Oreskó Renáta Írta Oreskó Renáta
Olvasási idő: 2 perc

A vetélés gyakoribb, mint gondolnánk. Azoknál a nőknél, akik tudják, hogy teherbe estek, egyes adatok szerint 10–25 százalékban fordulhat elő vetélés. Ám csak azért, mert gyakori, még nem jelenti azt, hogy tudjuk is, hogyan birkózzunk meg azzal, mint minden veszteség esetén, a vetélés után is vannak gyászfázisok. Tartsuk tiszteletben!

Ezt az 5 mondatot mindenképp érdemes kerülnöd, ha olyannal beszélsz, aki most veszítette el a babáját.

  1. „Nézd a jó oldalát!”

Amikor az emberek gyászolnak, fontos és tulajdonképpen gyógyít is, ha megengedjük nekik, hogy megéljék a gyászt. Ne siettessük őket az előttük álló boldogabb időkre utalgatva, hanem ajánljuk fel, hogy mellettük állunk, bárhol is tartanak épp a feldolgozásban.

  1. „Biztosan le vagy sújtva.”

A szakemberek úgy vélik, hogy mikor ezzel a mondattal reagálunk, bizonyos értelemben kivetítjük, hogy szerintünk mit érezhetnek mások. Ehelyett hallgassuk meg, hogy hol tartanak, és érdeklődjünk arról, hogy épp hogy vannak!

  1. „Legalább tudod, hogy teherbe eshetsz.”

Az illető akarta, és most gyászolja ezt a babát. Ez a kijelentés inkább bántó lehet ebben a formában. Azért is, mert nem tudhatjuk, hogy feltétlenül újra teherbe tud-e esni. Maradjunk inkább az érzéseknél, semmint megjósoljuk a jövőjét.

  1. vetélés, gyász, baba, terhesség, bántó mondatok
    Kép: Canva

    „Azt hiszem, nem így volt elrendelve / ez Isten terve / minden okkal történik.”

Ezek a gyakran hangoztatott közhelyek közül azok, amelyek inkább bántanak, mint támogatnak. Nem pontosan az érzésekkel foglalkoznak, hanem inkább minimalizálják a magzat elvesztésének összetett élményét. Nem tudhatjuk, hogy valakinek milyen érzései vannak egy veszteséggel kapcsolatban, ezért a legjobb, ha nem bocsátkozunk feltételezésekbe.

Ez is érdekelhet

A piros színt kedvelők a szenvedélyt, a kéket kedvelők pedig az elkötelezettséget hozzák egy kapcsolatba

A piros színt kedvelők a szenvedélyt, a kéket kedvelők pedig az elkötelezettséget hozzák egy kapcsolatba

Apa-fiú kapcsolat

Apa-fiú kapcsolat

  1. „Csodálatosan nézel ki, mintha sosem lettél volna terhes.”

A baba elvesztése után tartózkodjunk az ilyen bókoktól, hiszen a barátnőnk épp azt gondolhatja, hogy bárcsak most is terhes lehetne. Így azt mondani, hogy nem néz ki várandósnak, nem esik jól, és arra emlékeztet, hogy már nem vár babát.

Forrás: Mother.ly

[caldera_form id=”CF6016c8ec2a484″]

Ezt olvastad már?

Így élem meg a gyászt anyaként

 

Épp ami érdekel, pont amikor olvasnál… jelezd a Google felé, hogy az Anyamagazin hírei érdekesek számodra.

Tagek: bababántó mondatokgyászterhességvetélés
Megosztás10Scan

Kapcsolódó Cikkek

„Elég volt az anyaságból, szabadságra akarok menni!”
Család a dombon

„Elég volt az anyaságból, szabadságra akarok menni!”

Írta Patak Gyöngyvér
Körömfestés anya módra
RosszAnya

Körömfestés anya módra

Írta ANYA magazin
Hogy neveljük a gyermekeinket demokráciára már óvodás és kisiskolás korban?
RosszAnya

Hogy neveljük a gyermekeinket demokráciára már óvodás és kisiskolás korban?

Írta ANYA magazin
Továbbiak

ANYAmagazin

Kiadó: Anyamédia kft.
(székhely: 1136 Budapest, Hegedűs Gyula u. 40., ASZ: 32026209-2-41)
Kiadásért felelős személy: Barát Hella
Email: hello@anyamagazin.hu
Telefon: +36 1 501 3463
Hirdetés: +36 30 489 1212

Hirdess az Anyamagazin-on!
  • Adatvédelmi tájékoztató
  • Hirdetési lehetőségek

ANYAmagazin © 2022

Nincs találat
Összes találat
  • AnyaSzolga
  • RosszAnya
  • Anyatest
  • HősAnya
  • DoktorAnya
  • KultAnya
  • Anyavállalat
  • ZöldAnya
  • Anyakurtizán
  • AnyaMenü

ANYAmagazin © 2022