Sarah Ruhl kétszeres Pulitzer-díjas drámaíró Bell-féle bénulást szenvedett el ikerterhessége után, amely az arca egyik felének bénulását okozta. Ez az állapot zavarja az arcizmokat irányító hetedik agyideget, és gyakran fordul elő terhesség és szülés után. Az érintettek arcának egyik fele nem képes mosolyogni, pislogni vagy beszélni, ami rendkívül furcsa megjelenést eredményez, és gyakran vezet depresszióhoz.
Ruhl eleinte bízott a gyógyulásban, mivel édesanyja hasonló állapotból teljesen felépült. Azonban hónapok és különböző terápiák próbálása után sem javult az állapota, és bár beszéd- és pislogásképességét visszanyerte, arcának izommozgását csak részben tudta visszaállítani. A több éves fizikai és akupunktúrás kezelések ellenére is, arcmimikájának csak 82 százalékát nyerte vissza.
Arcának diszfunkciója nem csak fizikai, hanem érzelmi és szociális kihívások elé is állította Ruhl-t. Anyaként aggódott, hogy mosolyának hiánya hogyan befolyásolja gyermekei fejlődését, miközben szakmailag is nehézségekbe ütközött, amikor nem tudta arcmimikával erősíteni szavai hatását. Emellett társadalmi eseményeken, például díjátadókon, gyakran közönyösség vádjával illették, mivel nem tudott mosolyt varázsolni az arcára.
Ruhl tapasztalatai arra világítanak rá, mennyire fontos az arcmimika az emberi interakciókban és az önkifejezésben. A Bell-féle bénulás és a depresszió közötti kapcsolat is kimutatható, mivel a mosoly és az érzelmi kifejezés hiánya hosszú távon negatívan hat a közérzetre és a személyiségre.
Ruhl történetét megírta „Mosoly – Egy arc története” című könyvében, amely nemcsak a betegséget meséli el, hanem mélyen belemerül az anyaság, a test és lélek kapcsolatának, valamint a szépség és önértékelés témáiba. Ezzel könyve széleskörű tanulságokat nyújt az olvasóknak, segítve őket megküzdeni saját testi és lelki kihívásaikkal.
