A cikk egy személyes történetet mesél el egy olyan emberről, aki tinédzserként tapasztalta meg szülei válását, és az ezt követő nehézségeket. A narrátor elmeséli, mennyire örült annak, hogy apja elköltözött, mivel anyja mindig feszült és veszekedős volt. Azonban apja távozása után az ő élete nem lett könnyebb; éppen ellenkezőleg, anyja teljes haragja rá irányult.
A narrátor anyját indulatos, keserű emberként írja le, és bár tudja, hogy anyja szíve jó, nehezen bírja elviselni bizonyos megnyilvánulásait. Gyermekként például méltatlanul megvádolta őt anyja, hogy ellopta a fizetését, majd amikor kiderült, hogy az pénz végig anyjánál volt, bocsánatot sem kért. Hasonló, súlyos és megalázó incidensek sora keserítette meg a narrátor életét.
A helyzet egy időre javulni látszott, amikor anyjának lett egy új párja. Anyja vidámabb lett, és a narrátor remélte, hogy talán végre békére lel. Azonban ez sem tartott sokáig: anyja hamarosan azzal vádolta meg, hogy el akarja venni tőle a pasiját, csak mert nevetett annak viccein. Ez újabb törést okozott a narrátor lelkében, amitől hetekig sírt.
A narrátor barátai azt tanácsolták, hogy hagyja el anyját, de ő képtelen volt megtenni, mert anyja azt hitette el vele, hogy senki más nem törődik vele, és egyedül van a világban. Jelenleg a narrátor 79 éves anyjával él, aki mostanra tényleg rászorul a segítségére, hiszen nincs más, aki törődne vele, és ő maga is magányos, mivel anyja mindenkit elmart mellőle.
Bár érzelmileg nagyon nehéz helyzetben van, a narrátor mélyen belül továbbra is kötődést érez anyjához, és nem tudja magára hagyni.
Olvasd el a cikket, ha érdekel a téma:
https://www.kiskegyed.hu/csalad/megfojt-nem-hagy-el/dmtkf45
